2017. december 8.

A portugál kaland

4 hónap eltelt már mióta kiköltöztem Portugáliába. Mostanában nem voltam valami aktív ezen a blogon és a Facebook oldalon sem, aminek az az oka, hogy az elmúlt időszak során egyszerűen nem volt kedvem magamról írni és személyes információkat közölni. A másik ok, pedig, hogy nem is vagyok mostanában annyira jó passzban, mert nem teljesen úgy alakultak a dolgok, mint ahogy azt elképzeltem.  

Az utazásom vége fele azt éreztem, hogy haza szeretnék menni Magyarorszgra és Pesten akarok élni, mivel az az egyetlen olyan magyar város, ahol lehetőség van nemzetközi eseményeken részt venni. Úgy éreztem, hogy számomra elengedhetetlen a nemzetközi közeg, hiszen ha éppen nem is utazok, így akkor is lehetőségem van idegen kultúrákat megismerni és használni az angol nyelvet. Ezen felül az otthoniak is hiányoztak és a magyar táj is. 

Már április, május körül Indonéziában elkezdtem jelentkezgetni munkákra. Először külföldi munkavégzésen gondolkoztam, jelentkezgettem egy csomó külföldi munkára, de nem sok sikerrel jártam. Utána elkezdtem a pesti logisztikai, beszerző pozíciókat böngészni, majd volt is azt hiszem 3 skypos interjúm, de végül azokból nem lett semmi. Már Thaiföldön jártam, amikor egyik este gondoltam felnézek megint a netre és megnézem milyen új álláshirdetéseket posztoltak. Ekkor már a külföldről majdnem lemondtam, viszont azért rápillantottam az indeed.pt-re, mert azért Portugália mégis csak a kedvenc országom. Ekkor láttam meg azt a hirdetést, amit végül el is nyertem, a beszerzési állást Porto mellett a Bosch indítómotor és generátor üzletágában magyar nyelvismerettel, amiről úgy gondoltam, hogy pont nekem írták ki. 


Mivel tudtam, hogy szakmailag nem nagy kihívás lesz (viszont legalább nem annyira stresszes), mivel pontosan ugyanezt csináltam gyakornokként is ennél a cégnél, csak a hatvani gyárban, ezért a legfontosabb tényező a nemzetközi közeg volt az ország és a fizetés mellett. Az interjúk során erre rá is kérdeztem, hogy mire számíthatok, hiszen egy olyan helyen eszméletlen nehéz beilleszkedni, ahol leginkább csak egy nemzet dolgozik. Úgy tájékoztattak, hogy az itteni SSC-ben kb. 60 ember, 14 nemzetiség dolgozik, akik többnyire fiatalok. Ez nagyon vonzó volt, bíztam abban, hogy ha kiköltözök hamar lesznek új barátaim, akikkel szervezhetek közös programokat. 

Amikor kijöttem és elkezdtem dolgozni, akkor szembesültem azzal, hogy amit ígértek az egyáltalán nem igaz, csak van igazság tartalma. Habár tényleg van 14 nemzetiség, de ezek mind kettősállampolgárok, akik vagy kicsik voltak, amikor Portugáliába költöztek, vagy már eleve itt születtek csak a szüleik különböző nemzetiségűek, ergo mindegyik beszél portugálul. Számomra nem ez a nemzetközi közeg, hanem az, ahol az angolt kell használni, hogy mindenki megértse egymást. Már ekkor egy kicsit csalódott voltam, hiszen ezt már Csehországban is tapasztaltam, hogy külföldiként nem a helyiekkel fogsz barátozni, hanem más expatokkal. Az elején még volt egy szlovák fiú, akivel tudtam barátkozni, de ő 2 hónapja le is lépett. Azóta van egy magyar kollégám, akit én ajánlottam be a céghez. A barátját még Erasmusról ismertem meg, így ők végül ketten költöztek ki Portóba. Ez az elejéhez képest egy kis könnyebbséget jelent, de mivel ők ketten vannak lényegében ez sem sokat változtatott a helyzeten. 


Aztán ott a másik dolog, a lakásmizéria. A cég Porto vonzáskörzetében található, belvárosból átszállás nélkül kb. 40 perc kijutni, viszont ha még át is kell szállni egy másik vonalról, akkor akár napi 2,5-3 óra is lehet a bejárás. Én a bejárást minél inkább le akartam rövidíteni, ezért a céghez közeli településen akartam lakni. Végül Vila do Condéban találtam is egy kiadó szobát, viszont ez egy helyi üdülőtelepülés, ezért a lakástulajok csak szeptembertől május végéig adják így ki a szobákat, hiszen a nyári főszezonban akár heti 1000 eurót tudnak keresni a lakásokon. Mivel én augusztuban kezdtem, ezért az első 2-2,5 hetet ott töltöttem Portóban, ahol a szlovák srác is lakott, de a napi 2,5-3 óra bejárástól már alig vártam, hogy megszabadulhassak. 

Vila do Condéban egy tök gyönyörű lakásban lakok, de a gond az, hogy nincs itt semmi, de semmi külföldieknek való programlehetőség, a helyiek meg nem nagyon beszélnek angolul. (Itt jegyezném meg, hogy Lisszabonban szinte mindenki beszél angolul, ami sokkal könnyebbé teszi az életet.) A lakótársaim is helyiek és nem is vonz a velük való haverkodás, mivel egyáltalán nem találtam közös hangot velük, ergo szinte teljesen egyedül érzem magam itt a várostól 1 órányira a portugál vidéken. Oké, hogy itt van 50 méterre az óceán, de ez számomra semmit sem ér ilyen helyzetben. Valaki írta a Facebookon, hogy milyen jó lehet Portugáliában az életminőség, hogy az óceánt nem lehetne megunni, de én ezt nem így látom. Hiába van itt az óceán, ha senkim nincs itt. Erre azt szoktam mondani, hogy a világ legjobb helye is lehet szar, ha nincsenek ott barátaid és a világ legunalmasabb helye is lehet jó, ha pedig jó ott a közeg. 


Persze tudom, hogy nincs tökéletes és nem is vágyok arra, de szerintem a közösségi élet és a barátok közelsége az egyik legfontosabb tényező. Engem már nem érdekel, hogy a munka nem érdekes vagy nem lehet belőle sokat tanulni. Teljesen lényegtelen számomra, ha a közeg viszont jó. A baj az, hogy úgy érzem egyszerűen nem tudok változtatni, hogy jobb legyen a helyzet, mivel bármit is változtatok, akkor a másik kezemet kell megharapnom. Ha beljebb megyek a városba, akkor többet kell utaznom és többet kell fizetnem a bejutásra és a lakhatásra, de legalább van esélye annak, hogy meg tudok ismerkedni más expatokkal - de persze még ez sem biztos, hiszen Porto nem olyan nemzetközi város, mint aminek hittem. Ha itt maradok, akkor a társasági életem valószínűleg nem sokat változik, de legalább jól tudok félretenni és ha jön a jobb idő tényleg le tudok menni meló után napozni a strandra. Habár FB-ról megismertem egy holland lányt, aki szintén itt lakik, de sokat utazik a munkájából kifolyólag, elvileg majd vele találkozok valamikor, úgyhogy hátha még itt is jobb lehet a helyzet egy csöppet. Ettől függetlenül júniusban ígyis úgyis költöznöm kell ebből a lakásból. 


Gondolkoztam azon is, hogy összecsomagolok és hazamegyek a francba, de talán ez se lenne jó megoldás. Eddig mindig ezt csináltam, ha úgy éreztem, hogy valami nem úgy alakul, mint ahogy elképzeltem és azt hittem, hogy mekkora király és bátor ember vagyok, hogy meg merem ezt lépni. Mások éveket beragadnak egy munkába vagy egy élethelyzetbe, amit nem kedvelnek én meg percek alatt fel tudom számolni az életem aztán ugyanennyi idő alatt beleszokni egy másik helyzetbe. Most azt gondolom, hogy habár ez egy jó dolog, hogy nem félek ezt megtenni, viszont a másik oldalról ez azt is sugallhatja mások számára, hogy nem vállalok felelősséget a döntéseimért. Úgyhogy a terv az, hogy maradok, legalább az 1 éves szerződésemet letöltöm, aztán utána meglátjuk mi lesz. Addig megpróbálok valamit változtatni a helyzeten, hogy legalább egy kicsit jobban érezzem magam. Megpróbálok többet utazni, nemcsak itt a környékben, hanem távolabbra is a szigetekre vagy Spanyolországba. Az elmúlt hétvégén pedig Lisszabonban jártam és rájöttem, hogy még mindig nagyon imádom azt a várost. A Lisszabonban eltöltött pár Erasmusos hónap talán az egyik legjobb időszak volt az életemben, annak ellenére is, hogy azért ott is voltak nehézségek, de azok végül is mindig vannak. Nem is értem miért nem mentem le Lisszabonba hamarabb - bennem volt ez az új helyre menés vágya, hogy az már uncsi, ahol jártam már, de rájöttem, hogy ez is hülyeség; nem kell mindig új helyre menni, főleg ha 3 óra vonatútra van tőlem a világ egyik legszuperebb városa. Úgyhogy a másik ötletem, hogy legalább havi egyszer leutazok egy hétvégére Lisszabonba, ahol tuti, hogy el tudok menni nemzetközi eseményekre. 

Amit megtanultam ebből a helyzetből, hogy az egy dolog, hogy turistaként hogy látunk egy helyet és az már egy másik, hogy milyen ott valójában expatként élni. Nem biztos, hogy ugyanolyan, mint ahogy turistaszemmel elképzeljük. A másik pedig, hogy nem lehet egy orszgot általánosítani. Ha jól éreztem magam Lisszabonban, az nem jelenti azt, hogy Portugáliában mindenhol jó élni. 

Ha tetszett a bejegyzés, akkor kövess a Facebookon is!

2017. augusztus 26.

Utazás vagy karrier? Mindkettő!

Mostanában egyre több olyan emberről hallok, akik amint befejezték az egyetemi tanulmányaikat, valami nem szakmai jellegű munkát vállalnak rövid időre, hogy abból a pénzből utazgassanak majd a nagyvilágban. A kezdő tőkét összeszedik, aztán jelentkeznek a working holiday vízumra is, amivel tovább folytathatják - akár éveken keresztül - az utazásukat. 

Én 23 évesen kezdtem el utazni és sokáig bánkódtam rajta, hogy miért nem jutott eszembe hamarabb. 21 évesen már a Boschnál voltam gyakornok, majd további szakmai tapasztalatokat gyűjtöttem. Nem nagyon találtam sehol sem a helyem, ezért is járt a fejemben az a gondolat, hogy miért fecsérlem itt az irodában a napjaimat, amikor az élet meg elszalad mellettem. 


Most 27 évesen azt mondom, hogy hál' Istennek, hogy nem jutott eszembe hamarabb az utazgatás, mert most mi lenne velem szakmai tapasztalat nélkül. Oké, hogy sok szép helyre eljutottam és megismertem egy szeletet a világból, de most teljesen a 0-ról kezdhetném az életemet. 

21-27 éves koromig arról szólt az életem, hogy kipróbálok különböző dolgokat. Dolgoztam beszerzési területen autóiparban, kiválasztási asszisztensként egy diákszervezetben, technológiai termékek ügyféltámogatásán, cikkeket is írtam pénzért, de még fizikai jellegű feladatokat is kipróbáltam, mint takarítás hajón, takarítás apartmanban Budapesten, majd önkéntes jellegű hostel takarítás, farmmunka, de még gyerekre vigyázásban is volt részem Ausztráliában. Közben megfordultam jó pár országban is, Magyarországon kívül éltem Olaszországban, Portugáliában és Csehországban, turistaként pedig Európa több országában, DK-Ázsiában és Ausztráliában is jártam. Mondhatjuk úgy is, hogy nagy útkereső voltam


Egy ideig az volt az álmom, hogy szabadúszó jellegű munkákat csináljak, amivel nem vagyok helyhez kötve, hiszen így bárhova utazgathatok a világban. Időközben erről viszont lemondtam, mivel úgy érzem, hogy számomra nem lenne megfelelő, mivel nem tudom jól beosztani az időmet, illetve nem is érdekelnek azok a területek (írás, közösségi média, webfejlesztés, stb.), amikkel a leginkább el lehet boldogulni szabadúszóként. És arra rájöttem ennyi idő alatt, hogy olyan dolgot nem érdemes végezni, amit nem szívesen csinál az ember, csak azért, hogy helytől független legyen, mert akkor szerintem nem ér semmit az egész. 

Nekem ez az időszak arra is jó volt, hogy rájöjjek miben vagyok jó. Nekem az analitikus képességeim erősek, könnyen meglátom a rendszerekben az összefüggéseket, szeretek excelben kimutatásokat készíteni (akár a szabadidőmben is), érdekelnek a gyártási-, logisztikai folyamatok és szeretek tervezni, szervezni. Rájöttem arra, hogy nekem kín szenvedés a fizikai munka. Szeretek sportolni, futni, túrázni, de képtelen vagyok fizikai munkából pénzt keresni. Ugyanez a helyzet az emberek problémáinak megoldásával. Nem bírom elviselni, ha egy számomra egyszerű dolgot hosszú percekig kell magyaráznom valakinek, hogy megértse. Ilyen jellegű munkák egyszerűen nem nekem valóak. 


Most már teljesen másképp állok hozzá a munkához, mint eddig. Idáig azt gondoltam, hogy a munka egy szükséges rossz, amit nem lehet elkerülni. Most azt gondolom, hogy a munka igenis fontos, hiszen ezáltal tudunk olyan hasznokhoz jutni, amelyek nélkül nem lehet kényelmesen élni. Manapság népszerű azt mondani, hogy a munkában kell kiteljesíteni magunkat, de én erre azt mondom, hogy nem igaz. Persze van ilyen is, de szerintem a legfontosabb az elfogadás. Elfogadni, hogy ami az egyiknek bejött, az nem biztos, hogy bejön nekünk is. Elfogadni, hogy dolgozni kell. Elfogadni, hogy ha nem is a világ legizgalmasabb munkáját csináljuk, de attól függetlenül még élvezhetjük a szabadidőnket és persze bármikor kereshetünk új munkát vagy jobb körülményeket alakíthatunk ki.  

Habár még csak 1,5 hete dolgozok Portugáliában (beszerzőként szintén autóiparban), de idáig itt érzem a legkiegyensúlyozottabbnak az életem. Végre olyan összeget keresek, amiből élvezni is tudom az életem és félre is tudok tenni. Hétvégente beülhetek egy szimpatikus étterembe/kávézóba enni, ha megtetszik egy ruhadarab megvehetem, felfedezhetem Észak-Portugáliát minden hétvégén és ezen felül majdnem annyit tudok majd havonta félretenni, mint amennyit Prágában egy hónap alatt kerestem. Egyszerűen nekem ez az élet teljesen megfelel. Oké persze irodában kell ücsörögni, meg hétköznap nem sokmindenre van időm, de nekem így is teljesen megéri. Így is itt érzem magam a legjobban. A munka biztos, hogy egy idő után unalmassá fog válni (hasonló dolgokat fogok csinálni, mint amit gyakornokként is csináltam), de nekem ezért az életformáért bőven megéri. Én már nem a munkában keresem a kiteljesedést, hanem a szabadidőmben, amit meg a munkából tudok megengedni magamnak. 


Hogy utazás vagy karrier? Én azt mondom mindkettő. Akár szakmai munkák közötti pár hónap (év) utazással töltött szünettel vagy éppen a kedvenc országomban való szakmai munkával, ami kettő az egyben, hiszen minden hétvégén utazok és e mellett a karrieremen is dolgozok. Persze nem mondom, hogy mindenki kövessen engem, én csak azt mondtam el, hogy nekem ez így teljesen rendben van és remélem így fogom érezni a későbbiekben is. 

PS: A working holiday vízum jó lehetőség, de én azt javasolnám, hogy érdemes előtte rendes szakmai munkatapasztalatokat szerezni, hogy 25-30 évesen majd a hazajövetelnél könnyebb legyen elhelyezkedni és ne onnan kelljen kezdeni az életet, ahonnan a 21-22 évesek kezdik. 

Ha tetszett a bejegyzés, akkor kövess a Facebookon is!

2017. július 20.

10 érv az egyedüli utazás ellen

Arról még régebben írtam egy bejegyzést, hogy miért jó egyedül utazni. Én nem mondanám azt, hogy csak egyedül érdemes utazni vagy csak utazótárssal indulj útnak, hiszen mindkettőnek megvan a maga előnye. Most azt írom le, hogy szerintem miért jó utazótárssal utazni. 

1, Mindig van kihez szólni, meg lehet egymással osztani az élményeket

Ezt igazából fölösleges is tovább taglalni, hiszen egyértelmű. Jó az ha az embernek egy stabil utazótársa van, akinek nem kell újra elmondani, hogy honnan jöttél, hova mész, mennyi ideje utazol, stb. Továbbá nem kell magunkban tartani, hogy azta de elképszetően szép ez a hegy, templom, strand vagy de szemetes ez a város, hiszen van mellettünk valaki, akivel megbeszélhetjük az élményeket és a látottakat.


2, Olyan dolgokat is bevállalsz, amit egyedül nem mernél

Egyedül nem mindenki merne stoppolni vagy túrázni a hegyekben, de egy társsal már annál inkább, hiszen tök jó kaland. Az ilyen élményekből lesznek a legemlékezetesebb utazós történetek, pl. amikor egyik barátnőmmel Nápolyból próbáltunk meg eljutni Agerolába vagy amikor egy órán keresztül a sámlin ülve vártuk a buszt egy bár előtt Ischián. De Thaiföldön is jók voltak a stoppolós kalandjaink Dórival; ültünk platós kocsin, terepjáróban, motoron hárman, segédmotoros robogón, hülye orosz turisták bérelt autójában, de stoppolás nélkül megálltak nekünk kanadai robogós fiúk is, akik felajánlották, hogy bevisznek minket a városba. Egyedül ezeket a kalandokat biztos, hogy nem élhettem volna át. 

3, Olcsóbb a szállás

Ha ketten vagytok, akkor egy privát szoba ugyanannyiért kijön, mint egy hostel. Nekem már annyira elegem volt a fél éves utam végén a hostelekből és úgy örültem, hogy normális szálláson vagyunk, egyedül viszont nem tudtam volna megengedni magamnak.


4, Minél nagyobb a csoport, annál többet lehet alkudni

Ha helyben foglaltok programokat vagy transzfert, annál jobb árat lehet kialkudni, minél többen vagytok. 

5, Megtanulsz csapatban együttműködni

Ha egyedül utazol, akkor önállóbb és talpraesettebb leszel, ha pedig utazótárssal, akkor meg jobban együtt tudsz működni majd másokkal, hiszen közösen kell kialakítani az útvonaltervet, közösen kell eldönteni, hogy melyik étterembe menjetek be, mikorra foglaljátok a transzfert, stb. Szerintem mind a kettő tulajdonság hasznos, hiszen rengeteg olyan helyzet van az életben, amit közösen kell megoldani, de olyan is akad bőven, amit egyedül.


6, Szorosabb barátság, ismerettség alakulhat ki

Ez is egyértelmű, minél több időt töltesz valakivel, annál jobban meg tudod ismerni, ezáltal sokkal erősebb kapcsolat alakul ki közöttetek, mint egy olyan emberrel, akivel aznap találkozol a hostelben, aztán következő nap elvállnak útjaitok. 

7, Mindig ott van valaki, aki fényképet tud készíteni rólad

Nekem soha nem volt selfie botom és nem is nagyon vágyok rá. Ha egyedül vagyok, akkor megkérek egy random embert, hogy csináljon rólam képet, ha pedig utazótárssal, akkor egyszerűbb az élet, hiszen mindig ott van valaki, aki készít egy fényképet.


8, Az üresjáratok is értelmesebben telnek

A hosszú buszutak elég unalmasak tudnak lenni, de ha van egy utazótárs melletted, akkor tudtok beszélgetni, így hamarabb elrepül az idő. 

9, Biztonságosabb

Ketten (vagy többen) biztonságosabb utazni, mint egyedül, ehhez kétség sem fér.


10, Ha történik valami rossz, ott van valaki, aki segít

Ha valami baj történne, akkor is van kire számítani. Ketten könnyebb megoldani a nehézségeket, mint egyedül és a másiktól lelki támaszra is lehet számítani. 

Ha tetszett a bejegyzés, akkor kövess a Facebookon is!

2017. július 19.

Mit csinálnék másképp egy hosszú utazás alkamával?

Ha újra indulhatnék egy hosszabb hátizsákos útra, akkor az előző, kicsit több mint fél éven keresztül tartott utam alatt szerzett tapasztalatokból kiindulva már kicsit másképp tervezném, szervezném a dolgokat. 

1, Nem vállalnék el minden szar melót csak azért, hogy utazhassak

Ahogy idősödik az ember, úgy egyre inkább a hosszabb távú célokra fókuszál és nem a rövidtávú előnyökre. Lehet, hogy egy egyszerűbb munkára hamarabb be lehet kerülni, ezáltal hamarabb el lehet kezdeni a pénzgyűjtést, de hosszútávon nem sokat lehet belőle profitálni. Érdemes inkább hosszútávon gondolkozni, hiszen nem minden a pénz. Mármint hosszútávon pont abból lesz több pénz, amiben fejlődni lehet. Egy pl. call centeres munkában csak kiégni lehet. Rövid távon hamarabb pénzhez jutottam, hosszútávon viszont nem profitáltam belőle.


2, Nem csinálnék kötött, szigorú pénzügyi tervet

Ahogy elkezdtem dolgozni csináltam egy pénzügyi tervet és elhatároztam, hogy kb mikor szeretnék útra kelni. A tervben szereplő összeget hónap elején tettem félre és abból kellett gazdálkodnom, ami maradt. A jövőben szeretném élvezni a jelent és hónap végén fogom félretenni azt amennyi megmaradt. Én eleve nem vagyok egy nagy lábon élő típus, nem szórom a pénzt hülyeségekre, viszont már nincs kedvem szűkölködni, mert amit Prágában csináltam az nagyon durva volt. A lakhatáson és a kajajegyeimen kívül kb. havi 10-20.000 Ft-nak megfelelő pénzből éltem, tehát csak az alapszükségleteimet engedtem meg magamnak (kaja, lakhatás, minimál ruházkodás, néha a közelben egy kirándulás). Most már nem szeretném alkalom adtán egy jó éttermen vagy egy cipőn sajnálni a pénzem. 

3, Nem venném meg hónapokkal előre a repülőjegyet

Most jelenleg kb otthonról sincs kedvem kimozdulni, de ha majd egyszer újra hosszú útra készülnék, akkor nem venném meg egy évvel az út előtt a jegyemet. Szépen gyűjtögetnék ahogy tudok, aztán ha úgy látom, hogy megvan a pénz és alkalmas az időpont, majd akkor vásárolnám meg a jegyemet. Már a jelenre akarok koncentrálni és egy olyan életet kialakítani, amiből nem akarok minél hamarabb kilépni.


4, Még nagyvonalakban se terveznék fél évre előre, nem vennék meg ennyi repülőjegyet

Novemberben úgy indultam el az útra, hogy nagy vonalakban egész májusig meg tudtam mondani, hogy mikor melyik országban leszek. Legközelebb úgy indulnék, hogy legyen max 2-3 jegyem, aztán majd út közben foglalgatom a többit. Olyan max 2-3 hónapra terveznék előre. Fapados jegyek mindig vannak viszonylag olcsón. 

5, Utazótársakat keresnék

Az első 2-3 hónapban teljesen jól elvoltam egyedül, új ingerek, teljesen új kultúra, stb, viszont utána már szerintem jobban élveztem volna az utazást, ha van egy állandó utazótárs mellettem. Tasmaniában 2 hétig utaztam német fiatalokkal, a great ocean roadra 3 napos útra találtam utazótársakat, majd Thaiföldön egy magyar lánnyal utaztam 2 hetet. Persze az sem mindegy, hogy milyen az az utazótárs. Ha road tripre mennék valakivel, akkor nem hátrány, ha hasonló a zenei ízlésünk, de a legfontosabb, hogy hasonló legyen az elképzelésünk az utazásról. Számomra a megfelelő útitárs nagyjából velem egyidős, intelligens és széles látókörű, az utazáson kívül más témáról is lehet vele beszélgetni, szeret túrázni, szeret várost is látogatni, reggel nem készülődik egy évet, benne van a "hülyeségekben", pl. stoppolás. Apropó, stoppolás, utazótárssal azért is jobb, mint egyedül, mivel így olyan dolgokat is könnyen bevállal az ember, amit egyedül nem merne, a stoppolás egy jó példa vagy a túrázás. Több hónapra nehéz utazótársat találni, de váltogatnám az egyedül, illetve a mással való utazást. Pár hét így, pár hét úgy.


6, Hagynék egy vésztartaléknak és az újrakezdésnek szánt összeget

Amikor ezt az utat terveztem nem gondoltam arra, hogy majd mi lesz utána. Még jó, hogy időközben megjött az eszem és nem teljesen lenullázva értem haza, mert akkor most cseszhetném. Költözés esetén kaucióra, és legalább 2 hónap lakbérre és 2-3 hónap alap szükségletek ellátására érdemes elkülöníteni egy összeget. Ezen felül egy vésztartaléknak szánt összeget is félre kell tenni, mert soha nem lehet tudni, mi jön közbe. 

7, Nem helpx-elnék csak azért, hogy tovább utazhassak 

Ha legközelebb utazok nem szeretnék másokra hagyatkozni és erre stratégiát is építeni. Jó, a helpx-szel végül is valamit visszaad az ember az ingyen lakhatás és kajáért cserébe, de ha újra utazok, akkor csak azt tervezem be, amire van pénzem és lehetőségem. Ha nincs pénzem hónapokon keresztül Ausztráliában utazgatni, akkor egyszerűen nem fogok odamenni. Ha meg minden áron oda akarok menni, akkor pedig úgy tervezem meg, hogy a saját pénzemből meg tudjam valósítani. Visszakanyarodva az első ponthoz, nem fogok elvállalni minden szar munkát, csak azért, hogy utazhassak.


8, Megtanulnék robogót vezetni

Indonéziában nagyon jól jött volna, ha tudtam volna robogót vezetni, mert a közlekedéssel voltak gondjaim. Ekkor is úgy éreztem, hogy másokra vagyok hagyatkozva, hogy elvisz-e a Balin élő indonéz barátnőm kirándulni, hogy sikerül-e találnom helyit, aki valamennyiért elvisz oda, ahova tartok, hogy találok-e Grab motoros taxit. És persze nem Ázsiában akarom elkezdeni a robogóvezetés elsajátítását, mert pont abból lesznek a balesetek. 

9, Nem sajnálnám a pénzt egy minőségi hátizsákra

Azt nem tudom, hogy legközelebb is csak egy kézipoggyász méretű táskával utaznék-e vagy sem, de akár igen, akár nem, egy rendes, minőségi hátzsákra beneveznék. Sajna eléggé megkérik az árát, akár 30-40-50 ezer Ft is lehet, de legalább kényelmes és nem húzza le a hátam és azért több hónapon keresztül cipelve nem mindegy.


10, Vagy normális biztosítót választanék vagy semmilyet

Sajnos a biztosítóval, amit választottam, eléggé megszívtam. És itt is a spúrságom volt a probléma, hogy sajnáltam azt a plusz 20-30 ezer Ft-ot a normálisra. Én a Globelink biztosítást választottam, pedig a TrueTraveller sokkal jobban tetszett. A Globelink customer servicén egy kiégett, csípőből válaszolgató személy dolgozik, míg a TT-nél kedves, gyors, segítőkész munkatársak dolgoznak. Ez még nem is lenne akkora baj, viszont én úgy jártam, hogy május 24-ig volt a biztosításom eredetileg megkötve, ami anno paypallal lett kifizetve. Május végén meg akartam volna hosszabbítani júni végéig, viszont 3 vagy 4 bankkártyával (Visa, Mastercard) is próbáltam, de fraud kártyahasználatra hivatkozva nem fogadta el egyiket se a biztosító rendszere. Nem is értem, hiszen mindent ki tudtam fizetni ezekkel a kártyákkal előtte. A kiégett, mindent leszaró ügyfélszolga meg semmilyen egyéb lehetőséget nem ajánlott fel nekem, így úgy voltam vele, hogy csesszétek meg a hülye biztosításotokat, akkor ezt az 1 hónapot már kibirom biztosítás nélkül is. Persze a baj akkor jön, amikor nem számítunk rá, és ez az én esetemben is így történt.

Szerintem fél éven belüli utazásra érdemes biztosítást kötni, viszont fél éven túl már nem biztos, hogy megéri, hiszen a biztosításra fizetett összegből már akár meg lehet oldani a felmerülő problémát is. 

Ha tetszett a bejegyzés, akkor kövess a Facebookon is!

2017. július 9.

A kiszámíthatatlan jövő

Az elmúlt 1-2 év legnagyobb leckéje az volt számomra, hogy a jövő mennyire kiszámíthatatlan...Persze lehet tervezgetni és célokat kitalálni (kell is), de nem lehet mindent napra, hónapra pontosan betervezni. 

Decemberben, amikor megvettem a repülőjegyem Bangkokba, akkor mindent elterveztem. Október végéig maradok a munkahelyemen, melyik hónapban melyik országban leszek, stb. Aztán eljött a nyár, nekem meg már rohadtul elegem lett abból a call centeres idióta munkából, aminek az ég világon semmi értelme nincsen, legalábbis a személyes karrieremre nézve, úgyhogy otthagytam a francba. Már itt felborult a terv. 

Viszont ekkor jött egy másik lehetőség, amire nem is számítottam. Egy olyan lehetőség, ahol kamatoztathatom a blogolásból szerzett tapasztalatokat. 


Az utazásra úgy indultam, hogy nem volt hazafele jegyem. Később, a pénzem alakulása szerint tervezgettem meg a végét, hogy mikor fogok majd hazaérni. Sajnos ez se így lett. Amikor írtam ezt a posztot, gondolni se mertem volna arra, hogy majd nekem is hasonló okok miatt kell hazajönnöm, mint az említett amerikai fiúnak :(

Azt is tudtam, hogy miután hazajövök el kell kezdenem már a karrieremre és a jövőmre koncentrálni. Most már kiutaztam magam, ezért más céljaim vannak. Szeretnék több évet ledolgozni egy helyen, hogy ne úgy nézzen ki az önéletrajzom, mintha sehol nem tudnék megmaradni. Nyilván ehhez olyan cég is kell, ahol lehet fejlődni és nem kell megragadni egy szinten.

Az elmúlt tapasztalatokból azt szűrtem le, hogy én nem akarok emberekkel dolgozni, nekem a HR, customer service, sales és hasonló területek nem fekszenek. A prágai kitérő előtt autóipari cégeknél dolgoztam beszerzésen és most, hogy össze tudom hasonlítani az előző élményeket, azt mondom, hogy számomra a beszerzés áll a legközelebb. Ezen a területen látom a lehetőséget is a fejlődésre, hiszen a monotonabb operatív feladatokból majd ki lehet projekt beszerzővé vagy projekt menedzserré nőni. 


Már április környékén elkezdtem nézegetni a lehetőségeket és jelentkezgetni munkákra. Helyszín alapján nyitott voltam bármire, akár külföld, akár Magyarország. Mindennek megvan a maga előnye. Itthon a család és a barátok, külföldön a nemzetközi közeg, jobb fizetés és a könnyebb utazgatási lehetőségek. 

Amikor ezt a posztot írtam nem gondoltam volna, hogy végül Portugáliában, Portóban kapok egy rendes szakmai, beszerzési munkát...

Portugáliában folyamatosan, a lisszaboni gyakorlatom óta nézegettem munkákat, de semmi értelmes lehetőséget nem találtam, amin esélyem lett volna. Amire elég lenne az angol, azon nincs esélyem, hiszen a portugálok is jól tudnak angolul, magyarul beszélő embert pedig szintén csak call centeres munkákra kerestek. Még Portugáliába se költöznék call centeres munka miatt, úgyhogy az kilőve. Aztán május végén egyszer csak megláttam egy hirdetést Portugáliában; beszerzés; magyar ember kell; indirekt beszerzésre a Bosch-hoz. 

Ezt a hirdetést, mintha rám írták volna. Én egy fél évre a hatvani Boschban indirekt beszerzésen voltam gyakornok, Portugália a kedvenc országom, magyar vagyok és van beszerzési tapasztalatom és pont beszerzéssel szeretnék foglalkoni a jövőben. 


Az indítómotor üzletágba megyek, amit egyébként nem rég eladott a Bosch egy kínai cégnek, úgyhogy nem sokára más néven fog futni, de attól függetlenül a kapcsolatok ugyanúgy megmaradnak. Akik interjúztattak ismerték is a volt főnökeimet. 

Végül több kör után megkaptam a munkát, úgyhogy augusztus eleje/közepe fele költözök ki Portóba. 

Most olyan kevert érzéseim vannak. Egy részről nagyon örülök neki, hiszen ez egy olyan dolog, amire szintén gondolni se mertem volna. Lehetetlennek tűnt Portugáliában magyarként jó munkát találni. Másrészről szomorú vagyok, az elmúlt események miatt és jó lenne a családdal maradni, de végül is ha Pestre költöznék, akkor se lenne sokkal könnyebb. 

Most jöttem rá, hogy habár jó tervezgetni, de a jövő annyira kiszámíthatatlan. Soha nem tudhatjuk, hogy mi fog valójában történni. 

Ha tetszett a bejegyzés, akkor kövess a Facebookon is!

2017. május 26.

Átlagos vagyok és nem bánom

Manapság minden arról szól, hogy legyünk egyediek, amit öltözködésünkkel, furcsa hobbinkkal, frizuránkkal, stb. tudunk a világ tudtára adni. 

Én is sokáig azt gondoltam, hogy nem akarok beállni a sorba, hanem különleges akarok lenni. Mindig is egy lázadozó fiatal voltam a tízes éveimben, amikor csak azt tanultam a gimiben, ami érdekelt, punk rockot hallgattam és deszkás cuccokban jártam, mert akkor úgy gondoltam, hogy az a menő és persze a 2 héttel ez előtt a diszkó zenéről deszkásra váltó volt magassarkús kislányokat hívtuk divatnak, akikről úgy gondoltuk, hogy majd 1 év múlva újra a diszkóban lesznek. 

Aztán teltek múltak az évek és én is áttértem az elektronikus (diszkó) zenére és elkezdtem elegánsabban sportosan öltözködni. Jelen pillanatban pedig az elektronikus zene mellett punk rockot, sőt még rapet is hallgatok néha. Akkor most ki is a divat?

Sokan azt gondolják, hogy jaj de különleges, hogy utazok. Én ebben nem látok semmi különlegeset. Összegyűjtöttem kb. 1,7 millát aztán elutazom. Az a különleges, hogy össze tudtam gyűjteni ennyit? Ennyi erővel aki vesz egy autót az is különleges. Nekem nincs autóm. Vagy az különleges, hogy hónapokon keresztül utazok? Több 1000-en utazgatnak hónapokon kersztül, ebben sincs szerintem semmi különleges. 

Persze vannak, akik azt hiszik, mert jártak már 30 országban ők nagyon különlegesek, de rajtuk kívül még több 10.000 ember járt már ennyi vagy még több országban. Ebben nincs semmi különleges. 

Van egy érdekes angol nyelvű cikk ebben a témában: https://markmanson.net/being-average

A fenti cikk szerint az emberek 99 %-a teljesen átlagos képességekkel jön a világra, viszont a különbség abban rejlik, hogy ki mennyi időt fektet bele bizonyos tevékenységekbe. Pl vegyünk példának egy zenészt. Az emberek egy aprónyi %-a rendelkezik csak abszolút hallással, wikipedia szerint arra saccolnak, hogy 10 ezer emberből csak 1, vagy max a lakosság 3 %-a rendelkezik csak abszolút hallással. 

Viszont ennél azért több jó zenészt ismerünk valószínűleg. 

btw: "az abszolút hallás nem feltétlenül előnyös egy zenész számára, hiszen a jó zenész bármely hangfekvésben képes eljátszani egy adott darabot, a hangok közötti távolságra kell, hogy füle legyen, tehát a relatív hallásnak nagyobb hasznát veszi. A relatív hallás egyébként tanulható képesség." wikipedia

Mi a konklúzió? Az, hogy egy jó zenész nem biztos, hogy őstehetséggel jött a világra. Az különbözteti meg egy rossz zenésztől, hogy sokkal több időt fektetett a gyakorlásba, ezáltal jobb lett, mint a többi. 


Melbourne-ben sétálgatva találkoztam egy férfival, aki UK-ból költözött ki kis korában Ausztráliába. Apukája magyarokkal businesselt, így került kapcsolatba a család Puskás Ferenccel, aki abban az időben egy görög melbourne-i klub edzője volt. A férfi mondta, hogy egyszer megkérdezték Puskást, hogy de mégis miért lett ilyen jó futballista. Erre ő csak azt válaszolta, hogy minden nap, reggeltől estig a focival foglalkozott, egyszerűen ennyi belefektetett idő után lehetetlen a fejlődés elmaradása. 

A másik oldalról szerintem az emberek abban különböznek egymástól, hogy egyesek bizonyos dolgokat könnyebben elsajátítanak, mint mások. Pl idegennyelvek. Valaki nagyon könnyen tanul nyelveket, mert az agyának az a része erősebb, de valaki meg könnyebben bírkózik meg bonyolultabb matematikai egyenletekkel vagy fizikai folyamatábrákkal. 

Szerintem arra érdemes rájönni, hogy személy szerint mi miben vagyunk erősek és arra fektetni az energiáinkat. Én pl nem vagyok bölcsész jellem, nem is tudok jól írni, ezért nem akarok nagyobb energiákat ebbe belefektetni, hanem magtartom a blogolást egy hobbinak. Emberekkel való munkában se vagyok jó, hanem számomra az elemzős, kutatgatós, számolgatós feladatok állnak közel, így nekem ezen a területen kell munkálkodnom. 

Apropó, ha már itt tartunk, utazgatás és önismeret. 

Sokan azért indulnak el utazni, mert azt hiszik, hogy na akkor majd jól kiismerik magukat. Habár ez valóban így van, egy két új helyzetbe kerülve tényleg megtudhatunk magunkról egy s mást, viszont én nem gondolom azt, hogy csakis az utazás az egyetlen módja annak, hogy megismerjük magunkat. Én pl úgy jöttem rá arra, hogy mi az a munka, ami nekem jobban fekszik, hogy kipróbáltam több féle munkakört is; beszerzést, toborzási gyakornok is voltam, customer service melót is csináltam, így végül össze tudtam hasonlítani ezeket, így könnyebb volt rájönni, hogy mi ment jobban. 

Most itt vagyok életem legnagyobb kalandján és azt kell, hogy mondjam, hogy nem tanultam semmi különös dolgot magamról, amit idáig ne tudtam volna. Magáról az utazásról tanultam egy-két dolgot, hogy ha máskor ilyen utat csinálok, hogy lehetne jobban megszervezni, hogy élvezném jobban, de fél év után sincs semmi különös megvilágosodás bennem és nem jött el az a nagy önismereti lecke, ami mindenhonnan folyik. És nem is bánom, mert rájöttem, hogy az utazással nekem egyetlen célom van, hogy megismerjem a világot. 


Ha tetszett a bejegyzés, akkor kövess a Facebookon is!

2017. május 24.

És melyik ország volt a kedvenced?

A címben szereplő kérdést gyakran kérdezik meg tőlem más utazók, illetve én is fel szoktam tenni másoknak ezt a kérdést. 

Thaiföld, Malajzia, Vietnam, Ausztrália, Indonézia - ezeket az országokat jártam/járom be többé-kevésbé ez az út alatt. 

És hogy melyik volt a kedvencem? Mindegyik tetszett, de teljesen más okok miatt. Thaiföld azért, mert egzotikus, viszont nagyon könnyen utazható, szép természeti és kulturális örökségekkel és kedves emberekkel rendelkezik. Malajzia tiszta, kiváló indiai éttermeket, kifőzdéket tudhat magának a britek által behozott indiai lakosság által és kicsit a nyugaton érezhetjük magunkat a fővárost, Kuala Lumpurt járva. Vietnem egy időutazás, ahol minden egyes nap meglepetésekben részesülhetünk, és az északi részen csodás természeti szépségek várnak. Ausztrália maga a csoda, az állatvilágával és a természeti értékeivel, illetve Melbourne pezsgő, kozmopolita, művészi hangulatával. Indonézia a vulkánok országa, ahol minden egyes szigeten teljesen más kultúra, vallás, nyelv, szokások jellemzőek. Bali elbűvölő, Java pedig kalandos, az emberek pedig talán itt a legkedvesebbek DK-Ázsiában. 

Ez a kép tök nem illik a poszthoz, de épp vonaton ülök és lusta vagyok előhalászni valami ide illő képet, viszont a címhez passzol, mert Portugáliát is nagyon szeretem :)

Hogy miért tetszett mindegyik ország, amit meglátogattam ez az út alatt?

Szerintem azért, mert csak olyan országokba mentem, ami érdekelt, ami valamiért vonzott. Vagy a kultúra vagy a természet vagy az emberek miatt. 

Amikor elkezdtem utazni, akkor még elmentem olyan országokba, ahova legolcsóbb volt a repülőjegy vagy csak azért, hogy elmondhassam, hogy na én jártam Lettországban vagy Litvániában is, de egyébként különösebben nem érdekelt ott semmi. 

Ma már ez nem így van. Ma már ellene vagyok minden féle impulzus vásárlásnak. Na jó, a csokinak valamikor nem tudok ellenállni, de a 300 Ft-os repülőjegynek pl. Dél-Izraelbe rebbenés nélkül nemet tudok mondani. Minek menjek egy helyre, ami annyira nem érdekel? Csak azért, mert 300 Ft a repülőjegy? Hogy elmondhassam, hogy jártam ott? És akkor mi lesz? Mitől leszek én több attól, mert elmentem 300 Ft-ért Izraelbe? Arról nem beszélve, hogy ezzel milyen nagy terhet helyezünk a környezetre. 

Egyik barátnőm kérdezte, hogy de Zsófi, te hogy választasz utazási célpontot?

Erre az volt a válaszom, hogy megérzésre. Oda megyek, ami vonz. 

Barátnőm erre a kijelentésemre megjegyezte, hogy te mindig a realitások talaján állsz, de ez kicsit ilyen spirituálisan hangzott. 

Lehet, de nekem ez mostanában mindig bejött. 2014 óta nem turistáskodtam olyan országban, ami valamiért ne vonzott volna és szerintem nem is fogok a jövőben sem, max ha fizetnek érte.

Persze azért azzal érdemes tisztában lenni, hogy hol, milyen környezetben érezzük jól magunkat, amit ki kell tapasztalni. Érdemes eleinte ellátogatni több, különböző országba is, így könnyebben le tudjuk szűrni a következtetést, hogy hol éreztük magunkat a legjobban, ezáltal sokkal könnyebben tudunk jövőbeli utazási célpontot választani. 

Ha tetszett a bejegyzés, akkor kövess a Facebookon is!

2017. május 20.

Hiányzik Magyarország!

Nem gondoltam volna, hogy egyszer ezt a kijelentést fogom tenni. Egy hónapja még arról írtam, hogy nem hiányzik Magyarország, 1-2 ember társaságán kívül, most meg egyenesen azt mondom, hogy honvágyam van. 

Egyedül utazni nem könnyű. Habár rengeteg előnye van az egyedüli utazásnak, viszont hosszú távon, hónapokon keresztül egyedül utazni kifejezetten nehéz. Persze alkalmi társaságot könnyen lehet találni, viszont egy idő után már fárasztó mindig ugyanonnan kezdeni egy beszélgetést. 

Már maga a folyamatos mozgásban levés, folyamatos utazás is megterhelő tud lenni, de amikor semmilyen állandó dolog nincs az ember életében, még egy állandó barát társasága sem, az egy idő után különösen megterhelő. 

Talán ez miatt kezdett el bennem kialakulni ez az érzés, hogy hazavágyom. Nagyon szívesen folytatnám tovább most is ezt az utat, de egyedül egyszerűen már nincs hozzá energiám. 

Közben jelentkezgetek állásokra és meglepetésemre otthonról eddig nagyon pozitív visszajelzéseket kaptam. Már egyáltalán nem tartok attól, hogy ne tudnék majd elhelyezkedni, hiszen még otthon se vagyok, de már állásinterjúkra "járok" (skypon vagy telefonon). 

Vágyom már arra, hogy ki tudjak alakítani egy saját kis kuckót, barátságokat, étrendet, edzéseket, és egy egyensúlyban lévő életet. 

Sőt, már olyan gondolatok is jártak a fejemben, hogy otthon melyik térségeket látogatnám meg az országban, Eger, Tihany, Balaton-felvidék, Őrség, stb. 


Ezzel az utazással egy hatalmas álmom vált valóra. Amikor Melbourne-ben felszállt a repülő el is hullajtottam pár könnycseppet. Megcsináltam! Ebben az álomban még hinni se mertem, de beteljesült. Hihetetlen jó érzés ez. 

Ez az út a mellett, hogy bepillantást adott azokba az országokba, melyek a leginkább vonzottak még egy bizonyos lelki békét is adott az életembe. Már senkitől nem irigyelem a sikereit, hanem megtanultam örülni a saját sikereimnek és ennek nagyon örülök. 

Igazából ennyi. Hálás vagyok annak, hogy megélhettem az álmaim, viszont most már új álmok rajzolódtak ki a fejemben. 

Sokan azt mondják, hogy nekik az emberek hozzáállása miatt nem hiányzik Magyarország, de én most ezt úgy gondolom, hogy a barátaink és a társaságunk megválogatásával igazából ez a nehézség is leküzdhető. Úgyhogy én most elhatároztam, hogy hazamegyek, Pestre költözök és megpróbálom kiépíteni és élvezni Magyarországon az életem. 

Ha tetszett a bejegyzés, akkor kövess a Facebookon is!

2017. május 15.

Tipikus utazós szövegek és az ellenvélményem

Itt, ott amott utazással foglalkozó blogokon lehet olvasni ezeket a kijelentéseket és most elmondom, hogy én miért nem értek velük egyet. 

1. Inkább utazz messze drágábban, aztán majd helyben úgyis sokkal kevesebbet költesz, mitha Európában maradtál volna.

Oké számolgassunk. Tegyük föl, hogy van 3 hét szabadságunk, de már ekkor is nagyon jószívűek vagyunk, mert sokaknak ennyi sincs. 

Ugyanabban a stílusban utazva DK-Ázsiában átlagosan napi 20 dollárt költök, míg Európában 35-öt. DK-Ázsiába az oda-vissza repülőjegy kb. 140.000 Ft, míg Európán belül mondjunk durván 40.000-et. Nyilván nem mindegy hova és mikor utazunk, de próbáltam egy reális árat mondani. 

3 hét = 21 nap
1 usd = 285 Ft

DK-Ázsia:
140.000 + 21*20*285= 259.700 Ft

Európa:
40.000 + 21*35*285= 249.475 Ft

Pont eltaláltam a határt, ami nagyjából 3 hét! Én azt mondanám, hogy 3 hét az a szabadidő, amit már érdemes Európán kívűl eltölteni, hiszen ekkor már tényleg kiegyenlítődik az ár különbség és látni is fogunk valamit. Én személy szerint azt mondanám, hogy ha nem rendelkezek később legalább 3 hét szabadsággal, akkor biztosan nem fogok Európán kívülre utazni. Közel-kelet még talán egy opció lehet, illetve Észak-Afrika, de engem azok a célpontok annyira nem érdekelnek. És akkor a hosszú repülési időről, az időzóna váltásról, oltásokról nem is beszéltem. 


2. Mindenki menjen fejlődő országokba, hogy utána értékelni tudja Magyarországot. 

Na, ez az amin nagyon ki tudok akadni. Aki ezt mondja, az nem lát ki a saját kis privilegizált helyzetéből. 

Egy edukált, több éves szakmai tapasztalattal rendelkező személynek Magyarország (Budapest, Győr, Veszprém, Székesfehérvár) tényleg jó hely, ahol már el lehet érni egy komfortos életszínvonalat. Na és akkor most nézzünk ki ebből a rétegből. 

Vidék, felsőoktatással, szakmával nem rendelkező réteg. Átlagkereset kb. 100.000-120.000 Ft és akkor lehet, hogy még sokat mondtam. 

A különbség még annyi, hogy nálunk azért ez a réteg is sokkal jobban iskolázott, mint a fejlődő országok szegény rétegei. Tisztában vannak azzal, hogy a szomszédos Ausztriában 5-ször ennyit kereshetnének, tudnak olvasni és írni, egyes esetekben még idegen nyelvet is beszélnek. Őket aztán marhára boldogítaná, hogy Kambodzsában meg éheznek. 

A másik különbség, hogy Kambodzsában nincs fűtés számla, Magyarországon meg van, nem is kicsi. 

És van még egy ellenpéldám. Itt Balin a barátnőm euróban 1000 eurót keres, mivel edukált, egyetemet végzett és egy jó cégnél dolgozik. Na ezt sokan még Magyarországon is megirigyelnék itt meg egy teljes lakást már havi 100 euróért ki lehet bérelni. Na akkor hol jobb az élet? Szerintem ez nem ilyen fekete és fehér. Egyszerűen nem lehet ilyen sablont ráhúzni egyes helyekre. Lehet, hogy valakinek könnyű az élete Balin, de lehet, hogy valaki meg szenved. Lehet, hogy valakinek komfortos az élete Budapesten, de valaki meg szenved és napról napra él. 


3. Európa nem olyan érdekes és kalandos, viszont DK-Ázsia vagy Dél-Amerika már annál inkább. 

Erre csak annyit mondanék, hogy és mi a helyzet Albániával, Dél-Olaszországgal, Moldovával, Ukrajnával, Koszovóval, Bulgáriával?

---

Szerintem ezek a kijelentések falsok, megtévesztőek és frusztrációt okozhatnak olyanokban, akiknek nincs lehetősége messze utazni. Pont az indonéz barátnőmmel beszélgettünk erről, hogy szerintünk mindenkinek a saját kis lelkibékéjét kéne megtalálni, ami kinek itt van, kinek meg ott. Valahol ez jobb, valahol meg az. Azt kell megkeresni, hogy hol van az a hely, ahol a saját elvárásaink teljesülnek. 

Persze ezzel a bejegyzéssel nem azt akarom mondani, hogy senki ne utazzon Európán kívül, mert én is épp most ezt a posztot Baliról írom, csak azt akartam mondani, hogy én úgy gondolom, hogy 3 hétnél kevesebbre nem éri meg elhagyni Európát, illetve én nem hiszem azt, hogy a fejlődő országokban mindenkinek rossz élete lenne és azt se gondolom, hogy Magyarországon senki nem panaszkodhat. Illetve Európában is vannak "egzotikus", kaotikus helyszínek.

Ha tetszett a bejegyzés, akkor kövess a Facebookon is!

2017. április 22.

Kifele szóló repülőjegy

Azon gondolkoztam, hogy mi lenne, amit másképp tennék, ha újra tervezhetném ezt az utat. Azon kívül, hogy nem olyan munkával gyűjteném össze az utazásra a pénzt, amit utálok, még egy dolog van, amit másképp csinálnék. 

Nem korlátoznám le magam egy, az országból kifele szóló repülőjeggyel és ezáltal kevesebbet terveznék. 

Azt mindenképp eltervezném, hogy melyik országokba akarok elmenni, viszont a dátumokkal nem lennék ennyire kötött, mint ahogy most csináltam. 


Mi is ez az orszából kifele szóló repülőjegy?

Hivatalosan minden egyes határátkelésnél kérhetnek tőlünk egy igazolást arról, hogy valóban el fogjuk hagyni az országot. Ezt leginkább banki számlakivonattal és egy kifele szóló repülőjeggyel lehet igazolni, vonat vagy buszjegyet nem mindenhol fogadnak el. 

Én ezt az elején nagyon komolyan vettem, ezért is vásároltam előre repülőjegyeket, hogy ha a határon majd kérnék, akkor meg tudjam mutatni. 

A dátumok megtervezéséhez általában a vízum vagy a pecsét maximális időtartamát vettem alapul. 

Habár tök jó volt, hogy van egy útitervem, viszont többször is úgy jártam, hogy igazából már hamarabb eljöttem volna az országból, mint a pecsét határideje vagy éppenséggel még maradtam volna egy kicsit tovább. 

Thaiföldön a 3,5 hetet tökéletesnek éreztem, szinte minden egyes percét kihasználtam. Malajziában még egy picit maradtam volna, mivel Langkawin elég jól éreztem magam. Vietnam első 2-3 hete pörgős volt, nem volt holtidő, viszont az utolsó 1 hetet már kicsit untam. Ausztráliában szintén talán sok ez a 3 hónap. 

Eddig tőlem egyik országban se kértek kifele szóló repjegyet, még Ausztráliában sem, úgyhogy tök fölösleges volt ezen izgulni.


Hova kell kifele repjegy?

Vannak országok, ahova viszont ténylegesen kell kifele szóló repjegy a belépésnél, mert egyébként nem engednek be. Ilyen pl. az USA és a Fülöp-szigetek is. 

Mit érdemes tenni?

Én azt gondolom, hogy ha valaki egy hasonló, hosszabb útra indul, akkor érdemes utánajárni minden egyes ország határellenőrzési politikájának. Ha valahova 100 %, hogy kell kifele szóló repjegy a belépsénél, akkor nincs mese, meg kell venni. Viszont olyan országok esetén, ahol csak elvileg, papíron szükséges a kifele szóló repjegy igazolása, viszont fórumokon azt lehet olvasni, hogy a többségtől nem kértek semmit, akkor én nem minden esetben venném meg előre a repjegyet. 

Ha úgy érezzük, hogy nagyon sok minden van, amit meg szeretnénk nézni és erre a pecsét időkorlátja nem teljesen elég, akkor egyértelmű, hogy érdemes inkább megvenni előre a kifele szóló repjegyet, hiszen annál tovább úgyse lehet maradni (hacsaknem fizetünk egy vízumhosszabbításért vagy csinálunk egy visa runt - átmegyünk egy napra egy szomszédos országba, majd következő nap visszajövünk)

Ha valamiért megszívtuk és a határátlépésnél tőlünk mégis kérnének egy igazolást, akkor csak abban bízhatunk, hogy a reptéren lesz ingyenes wifi és le tudunk foglalni egy olcsó, fapados- vagy egy visszatéríthető repülőjegyet. 


Mi van, ha nincs olcsó jegy?

Valahova biztos, hogy lesz. Tök mindegy, hogy hova skyscanneren úgy érdemes keresni, hogy induló ország, ahova éppen belépünk, célpont pedig bárhova. Manapság minden egyes kontinensen vannak olcsó, fapados járatok. Olyan nincs, hogy ne tudnánk valamit pár ezer Ft-ért lefoglalni. 

Mi van, ha nincs ingyenes wifi?

Akkor érdemes pár 100 Ft-ot rászánni egy helyi sim kártyára vagy csatlakozni egy nem ingyenes wifi hálózathoz és kifizetni pár dollárt az internetért. 

Összességében szerintem ez egy elég nehéz kérdés, hogy akkor most tervezzünk-e vagy sem. Annak is meg van az előnye, ha tervezünk, de annak is, ha nem. De én most visszatekintve az eddigi útra azt mondom, hogy Vietnamra és Ausztráliára elég lett volna kevesebb idő is. Habár lehet, hogy végül drágábban tudtam volna repülőjegyet foglalni, mint hónapokkal előtte, de még az is jobb, mint az üresjárat.

----

Te jártál már úgy, hogy határátlépésnél kérték a kifele szóló repjegyet, de nem foglaltál előre? Sikerült lefoglalni egy jegyet helyben? USA-n és a Fülöp-szigeteken kívül még melyik országokról tudjátok, hogy mindenkitől kérnek igazolást a kilépés szándékáról?

Ha tetszett a bejegyzés, akkor kövess a Facebookon is!

Mit keres egy borász a maláj Borneón?

Az alábbi interjúban az Élj vidáman blog szerzőjét Dórit faggattam az utazásról; miért kezdett el utazni, hogyan tudja finanszírozni az utazásait és mik a jövőbeli tervei. 

Dóri utazásait az alábbi oldalakon tudjátok követni:

Mióta kezdtél el utazni és hogy jött nálad ez az utazósdi?

Tavaly Augusztusban döntöttük el párommal, hogy ideje kilépni a mókuskerékből és felfedezni egy kicsit a világot. Engem már régóta vonzott az utazás, új emberek, kultúrák felfedezése és önismereti szempontból is érdekes, amikor az ember csak úgy a nagyvilágban barangol - anélkül, hogy bárki megmondaná mit csináljak vagy hová, mikor menjek - megkötések, felelősségek nélkül. Tavaly amikor először voltam Dél-Afrikában azt mondtam - igen most itt az ideje, hogy elinduljak végre. Ìgy hát felmondtam a munkahelyemen, megszabadultam minden felesleges holmimtól megszüntettem az állandó lakcímemet majd elindultunk.


Úgy tudom, hogy már életvitelszerűen utazol. Hogyan tudod finanszírozni az utazásaidat?

Az utolsó fizetésemből még maradt egy kis pénzem, amiből megvettem Thaiföldre a repülőjegyemet illetve egy másikat is Indonéziába. A másik felét a szüleimnek adtam illetve beszereztem még egy hátizsákot - mivel csak kézipoggyásszal utazok - . 

A párommal építgetjük a saját online bizniszünket, emelett pedig weboldalakat készítek, az éven adtam ki első online könyvemet “ Soha többé pánik” címmel. Meg persze a saját oldalamat is szerkesztem, próbálok minél több cikket írni és fejleszteni amennyire van rá időm.


Miért éppen DK-Ázsiát választottátok?

Ez teljesen spontán jött, nem terveztem előre semmit. Több lehetőséget is megnéztünk a párommal hová lehetne olcsón eljutni - bár úgy volt először, hogy Közép Amerikába megyünk, átgondoltuk, mert még sem tűnt olyan olcsónak - így böngészgettem tovább hová lehet olcsón eljutni és az akkor 230 euróért Thaiföld volt. 

Most Malajziában vagyunk és ezt sem terveztük. Igazából mindig mindent spontán döntünk el, ahová épp kedvünk van oda megyünk. 

Nem hiányzik néha otthon, a család és a barátok? 

Persze hiányzik sok minden otthonról. Nem csak a szüleim, barátaim, hanem a hely ahová születtem egy kis falucska Tállya - Tokaj-Hegyalja szívében. Hiányoznak a dombok, az erdők, szőlőhegyek, a mezők a patak ahová mindig kijártam csak úgy elmélkedni. Szóval rengeteg minden. De tudom, hogy bármikor hazamehetek ha azt szeretném vagy ha úgy döntök most jó volna kicsit otthon lenni. 


Hogyan szoktál pihenni utazás közben, amikor úgy érzed, hogy elfáradtál a sok utazásban?

Munkával. :) Annyi ötletem és tervem van, hogy legszívesebben 24 órán keresztül csinálnám. Néha annyira tele van a fejem, hogy alig bírom kikapcsolni a gondolatokat. Most élem talán életem legaktívabb és kreatívabb korszakát. Csak is kizárólag a mostnak élek, ami nagyon fontos számomra. Nem problémázom túl a dolgokat, mert úgy is tudom nincs értelme. A sorsra bízom magam, ami jön az jön és kész. 

A munkán kívül azért nagyon szeretek kint lenni, nézni az embereket mit csinálnak hogyan élnek és reagálnak különböző szituációkban imádom a naplementéket - közben zenét hallgatok, meditálok, jógázom és tanulok.


Mik a jövőbeli terveid az utazás és a munka terén?

Az utazást mindenképpen folytatni akarom. Szeretnék sok helyre eljutni még és történeteket megosztani az emberekkel. Fontosnak tartom a szabadságot és hogy azt csináljam amit szeretek amihez kedvem van. A tapasztalatszerzés miatt is szeretek utazni, hiszen ilyenkor az ember teljesen más szituációkban próbálhatja ki magát. Az életnél nincs is jobb tanítómester. 

Munka terén még nem minden rajzolódott ki bennem. Mivel borász vagyok ezért szeretném a Tokaji Aszú-s weboldalamat fejleszteni és minél több információt átadni a borok világáról. Mindenképp szeretnék borokat készíteni és szőlészkedni. Emellett online termékeket készíteni és még több könyvet írni. Azt tudom, hogy nem szeretnék csak egy helyen élni. Minimum kettő vagy három rezidenciát szeretnénk a párommal. Azon is gondolkodunk, hogy otthon Magyarországon építenénk egy Earthship-et (ökoparkot) ahová mindenki jöhetne azt csinálhatná amit szeretne. Jó volna kialakítani egy igazán jó közösséget, ahol megtanulnák az emberek, hogy mi mindent lehet tanulni a környezetünktől. Hogyan kell környezettudatosan élni. Milyen az amikor együtt építünk és segítünk egymáson bármilyen irigység érzése nélkül. Erre Àzsia jó gyakorlóhely. Itt Malajziában szintén egy ökopark kialakításában segítkezünk, amit egy német házaspár kezdett el. Az ötlet nagyszerű és mi is valami hasonlót szeretnénk.

Egyelőre ezek a tervek, de ezek mindig változnak. :)

Ha tetszett a bejegyzés, akkor kövess a Facebookon is!

2017. április 15.

Ezt tanultam az út alatt

Mindenből lehet valamit tanulni, nem csak az utazásból, de mivel nemrég zárult le ez az utazással töltött fél évem, ezért most erről vonom le a következményeket. 

1. Azért vannak lehetőségeink nekünk kelet-európaiaknak is

A dk-ázsiaiakban azt vettem észre, hogy nem kérdőjeleznek meg semmit, hanem mindent elfogadnak. Elfogadják azt, hogy az utazás drága és ők úgyse fognak soha életükben utazni. Ezt a középosztály is így gondolja, aki egyébként simán megtehetné, mert egyébként Iphone-ról nyomja meg Macbookról...De neki azt mondták, hogy utazni drága, de az Iphone-ra volt pénze, viszont Iphone nélkül meg nem illene be a társadalomba. Ázsiában nincs lázadozás, hiszen ott a "mi" számít és nem az "én". 

Ahogy beleláttam egy-két középosztálybeli életébe és megtudtam, hogy egyébként hasonló összeget keres, mint a magyar átlag, akkor elgondolkoztam rajta, hogy a magyar középosztálybelinek viszont sokkal több pénz megy el a fizetéséből rezsire meg megélhetésre. Nekem se volt egyszerű félretenni pénzt, sőt.


Aztán Ausztráliában elmondtam ezt a meglátásom egyik helpx hostomnak, akinek később a magyar fizetésekről meséltem. Amikor elmondtam neki, hogy otthon az átlagfizetés kb. 600 euró, akkor visszakérdezett, hogy hetente? :D Mondom nem, havonta :D Később panaszkodásba terelődtek a szavaim, hogy ebből aztán elég nehéz félretenni és közben még élvezni is az életet. 

Erre a host azt fűzte hozzá, hogy de Zsófi előbb azt mondtad az ázsiaiak elfogadják, hogy nekik csak ennyi adatott, de most te pont ugyanezt csinálod. Akkor miért nem mész el Nyugat-Európába dolgozni?

2. A kor nem jelent semmit

Attól mert valaki fiatal még nem biztos, hogy gyerekes és a kor előrehaladtával se garantált a bölcsesség és a felelősségteljes gondolkozás. Erre akkor jöttem rá, amikor Tasmaniában 3 18 éves némettel utaztam, majd a great ocean roados útitársaimnál megtapasztaltam a teljes ellentétét, pedig ők pár évvel még idősebbek is voltak. Nem beszélve azokról, akik még 30 fölött is csak a saját maguk hedonista életét helyezik előtérbe.


3. A változás fontos

Arra is rájöttem, hogy a változ(tat)ás nagyon fontos az életemben. Ha sokat vagyok egy városban, akkor utána a természetre vágyom, ha sokat vagyok a hegyekben, akkor a tengerpartra vágyok, ha sokat vagyok a természetben, akkor pedig hiányzik a város. 

4. Európa nem rossz hely

Nem tudom emlékeztek-e még arra a posztra, amit FB-ra is kiírtam, hogy valaki szerint Ausztrália nem létezik. Akkor azt hittem, hogy ez egy vicc, de aztán később megértettem, hogy miért írta ezt. Azért, mert olyan, hogy ausztrál kultúra nem nagyon van, legalábbis nem ősi kultúra. Azért nekünk Európában több ezer éves kultúránk van és elég 500 km-t (sőt, néhol még akár kevesebbet is) utazni, hogy belecsöppenjünk egy másik kultúrába.


5. Ausztráliában is lehet olcsón utazni

Ez az út alatt kempingeztem életemben először. Rájöttem, hogy Ausztráliában utazótársakkal érdemes utazni, autóval, kempingezve, csak így lehet minimalizálni a költségeket és nem kell feltétlenül WC-t pucolni ingyen szállásért és kajáért cserébe. 


6. Az élet az utazáson kívül másról is szól

Jó dolog utazgatni, szerintem nem ez volt az utolsó ilyen hosszabb utam, viszont az élet másról is szól. Vannak, akik azt mondják, hogy azért dolgoznak, hogy éljenek és nem fordítva. Habár ezzel valamilyen szinten egyetértek, viszont most már úgy gondolom, hogy a munka is ugyanolyan fontos, ha nem még fontosabb az életben, mint az utazgatás. A legtöbbünk a munkából megszerzett pénzből engedheti meg magának az utazást. Ha a munkában valaki nem fejlődik, akkor a hobbijában sem fog. Bede Márton írta ezt, és szerintem teljesen igaza van:

Hogy látod, milyen gyakran fogsz belevágni a következő évtizedekben hasonló kalandokba?
Nem fogok a következő évtizedekben belevágni hasonló kalandokba. Kevés jobb dolog van az életben, mint az utazás, de az is elég szomorú, ha nincs más az ember életében. Gyakran futok össze 40-50 éves férfiakkal, akiknek láthatóan ez az egyetlen örömük az életben, és én semmiképpen sem szeretnék közéjük tartozni. Viszont borzasztóan jófejnek tartom azokat a fiatal nyugdíjas párokat, akik egyből lelépnek valami egzotikus vidékre, amint nem kell már a gyerekeikről gondoskodni. Remélem ezt egyszer én is megcsinálhatom majd.

7. Aki azt mondja, hogy a pénz nem számít, csak az élmények, az még nem volt vészhelyzetben

Sok oldalon lehet olvasni, hogy dobj el magadtól mindent, nem számít semmi, csak az utazás és az élmények. Aki ezt mondja az még valószínűleg nem volt olyan vészhelyzetben, amikor bejött egy nagyobb pénzügyi kiadás. Egy vésztartalékot igenis mindig fent kell tartani, mert soha nem lehet tudni, hogy mikor lesz rá szükség. A pénz nem minden, de igenis számít és jó, ha van. 


8. Az igazi barát a jóban és a rosszban ismerszik ki

Az az igazi barát, aki a jóban és a rosszban is melletted áll. Mindenkinek megvan a saját maga keresztje, de az igazi barát a saját bánatában vagy örömében is melletted van és örül a másik sikerének és lehet rá számítani a bajban is. 

Ha tetszett a bejegyzés, akkor kövess a Facebookon is!

Ezért nem követek már egyes magyar utazós blogokat

Először is le szeretném szegezni, hogy ezzel a bejegyzéssel senkit nem áll módomban megsérteni és az se célom, hogy ezzel a poszttal azt mondjam, hogy ne kövess magyar utazós blogokat csak az enyémet. Nekem nem célom, hogy minél többen kövessenek, attól nekem nem lesz jobb. 

Régebben több utazós blogot is követtem, de ma már szinte egyet se olvasok, legalábbis nem rendszeresen és mióta a Facebook levette azt a funkciót, amivel egy csoportba tudtam szedni az összes blog Facebook oldalát még annyira se követem, mint előtte, mivel nem jelennek meg a posztok az üzenőfalamon. 

Hogy miért nem követek utazós blogokat?

1. Emlékszem, hogy amikor Portugáliában voltam Erasmus gyakon és láttam, hogy egyesek milyen egzotikus részein utazgatnak a világnak teljesen lekicsinyítettem magamat és azt hittem, hogy én egy senki vagyok hozzájuk képest, mivel nem jártam még azokon a helyeken. Most, hogy eljutottam én is "egzotikus" helyekre, látom, hogy Portugália mekkora eszméletlen király hely és akkor ezt nem tudtam annyira élvezni, mert azt hittem, hogy ők a norma és Európa degradáló. 

2. Mivel elég céltudatosnak gondolom magam, ezért nincs szükségem ilyen lelki maszlagra, amiket egyesek nyomatnak meg misztikus, spirituális gyökérségekre. Ha valahova el akarok jutni, akkor e nélkül is el fogok. Nem kell szép az élet feliratú Facebook kép egy szép tengerparttal a háttérben. 

3. Ha információ után keresek az interneten, azt már nem teszem magyar nyelven, mert magyarul az internet színvonaltalan. Ha egy utazó véleményére vagyok kíváncsi, akkor keresek egy angol nyelvű posztot, mert angolul sokkal nagyobb a kínálat és magasabb a minőség. (Egy magyar utazó blog van, akire azt mondanám, hogy hozza ezt a színvonalat, az pedig Travellina és ezt nem azért mondom, mert szeretném, hogy megossza ezt a posztot és jöjjenek a like-ok. Kérlek Éva ha ezt olvasnád még véletlenül se oszd meg sehol)


4. Rosszul vagyok ettől a like vadász, magamutogató posztolgatástól. Vannak, akik "befutottak" és vannak, akik meg most kezdtek blogot vezetni és azt hiszik, hogy majd ők is odakerülnek abba az elitbe. Ők még olyan rózsaszín ködben élnek, hogy azt hiszik, hogy majd abból fognak élni, hogy posztolgatnak meg szép képeket csinálnak aztán majd like-olgatják őket az emberek. Sok sikert hozzá!

5. Attól is rosszul vagyok, hogy egyesek meg akarják mondani, hogy ide utazzak vagy oda vagy így leszek trú traveller vagy úgy ne legyél turista, hanem legyél utazó meg hasonló okosságok. Nekem ne mondja meg senki, hogyan, hova, mikor utazzak. Úgy utazok, ahogy nekem jó. 

Na jó, nem teljesen mondtam igazat, szívesen követnék magyar utazós blogokat, viszont a magyar nyelvű posztok olvasásával nekem a célom már csakis a szórakozás. 

Ennek Utazómajom nem fog örülni, ha látja, de nem baj leírom, csak, hogy legyen egy (civil) ellenpélda a Plankó Gergő vifonján kívül. Van hozzáférésem az oldal szerkesztéséhez és egyik nap láttam, hogy fel van töltve draftba egy vendégposzt Thaiföldről. Na mondom belenézek mi ez, megint egy új gagyi DK-Ázsiás okosság. De mekkorát csalódtam pozitívan. A srác olyan fogalmazásmódot használt, hogy sírtam a nevetéstől. Hatalmas. Aki olyat kiráz kisujjból, hogy Bahreinben (ott szállt át) a helyiek vasvillával hányják a Rolexet, na az az, akit szívesen követek. A thai híres sziget, Ko Leráról meg nem is beszélve. 

Még egyszer hangsúlyozom, senkit nem akarok megbántani ez csak az én véleményem. Igény biztos van minden féle stílusban írt blogra, hiszen sokszínűek vagyunk. Én csak leírtam, hogy én speciel mit gondolok erről. 

Ha tetszett a bejegyzés, akkor kövess a Facebookon is!