2017. május 26.

Átlagos vagyok és nem bánom

Manapság minden arról szól, hogy legyünk egyediek, amit öltözködésünkkel, furcsa hobbinkkal, frizuránkkal, stb. tudunk a világ tudtára adni. 

Én is sokáig azt gondoltam, hogy nem akarok beállni a sorba, hanem különleges akarok lenni. Mindig is egy lázadozó fiatal voltam a tízes éveimben, amikor csak azt tanultam a gimiben, ami érdekelt, punk rockot hallgattam és deszkás cuccokban jártam, mert akkor úgy gondoltam, hogy az a menő és persze a 2 héttel ez előtt a diszkó zenéről deszkásra váltó volt magassarkús kislányokat hívtuk divatnak, akikről úgy gondoltuk, hogy majd 1 év múlva újra a diszkóban lesznek. 

Aztán teltek múltak az évek és én is áttértem az elektronikus (diszkó) zenére és elkezdtem elegánsabban sportosan öltözködni. Jelen pillanatban pedig az elektronikus zene mellett punk rockot, sőt még rapet is hallgatok néha. Akkor most ki is a divat?

Sokan azt gondolják, hogy jaj de különleges, hogy utazok. Én ebben nem látok semmi különlegeset. Összegyűjtöttem kb. 1,7 millát aztán elutazom. Az a különleges, hogy össze tudtam gyűjteni ennyit? Ennyi erővel aki vesz egy autót az is különleges. Nekem nincs autóm. Vagy az különleges, hogy hónapokon keresztül utazok? Több 1000-en utazgatnak hónapokon kersztül, ebben sincs szerintem semmi különleges. 

Persze vannak, akik azt hiszik, mert jártak már 30 országban ők nagyon különlegesek, de rajtuk kívül még több 10.000 ember járt már ennyi vagy még több országban. Ebben nincs semmi különleges. 

Van egy érdekes angol nyelvű cikk ebben a témában: https://markmanson.net/being-average

A fenti cikk szerint az emberek 99 %-a teljesen átlagos képességekkel jön a világra, viszont a különbség abban rejlik, hogy ki mennyi időt fektet bele bizonyos tevékenységekbe. Pl vegyünk példának egy zenészt. Az emberek egy aprónyi %-a rendelkezik csak abszolút hallással, wikipedia szerint arra saccolnak, hogy 10 ezer emberből csak 1, vagy max a lakosság 3 %-a rendelkezik csak abszolút hallással. 

Viszont ennél azért több jó zenészt ismerünk valószínűleg. 

btw: "az abszolút hallás nem feltétlenül előnyös egy zenész számára, hiszen a jó zenész bármely hangfekvésben képes eljátszani egy adott darabot, a hangok közötti távolságra kell, hogy füle legyen, tehát a relatív hallásnak nagyobb hasznát veszi. A relatív hallás egyébként tanulható képesség." wikipedia

Mi a konklúzió? Az, hogy egy jó zenész nem biztos, hogy őstehetséggel jött a világra. Az különbözteti meg egy rossz zenésztől, hogy sokkal több időt fektetett a gyakorlásba, ezáltal jobb lett, mint a többi. 


Melbourne-ben sétálgatva találkoztam egy férfival, aki UK-ból költözött ki kis korában Ausztráliába. Apukája magyarokkal businesselt, így került kapcsolatba a család Puskás Ferenccel, aki abban az időben egy görög melbourne-i klub edzője volt. A férfi mondta, hogy egyszer megkérdezték Puskást, hogy de mégis miért lett ilyen jó futballista. Erre ő csak azt válaszolta, hogy minden nap, reggeltől estig a focival foglalkozott, egyszerűen ennyi belefektetett idő után lehetetlen a fejlődés elmaradása. 

A másik oldalról szerintem az emberek abban különböznek egymástól, hogy egyesek bizonyos dolgokat könnyebben elsajátítanak, mint mások. Pl idegennyelvek. Valaki nagyon könnyen tanul nyelveket, mert az agyának az a része erősebb, de valaki meg könnyebben bírkózik meg bonyolultabb matematikai egyenletekkel vagy fizikai folyamatábrákkal. 

Szerintem arra érdemes rájönni, hogy személy szerint mi miben vagyunk erősek és arra fektetni az energiáinkat. Én pl nem vagyok bölcsész jellem, nem is tudok jól írni, ezért nem akarok nagyobb energiákat ebbe belefektetni, hanem magtartom a blogolást egy hobbinak. Emberekkel való munkában se vagyok jó, hanem számomra az elemzős, kutatgatós, számolgatós feladatok állnak közel, így nekem ezen a területen kell munkálkodnom. 

Apropó, ha már itt tartunk, utazgatás és önismeret. 

Sokan azért indulnak el utazni, mert azt hiszik, hogy na akkor majd jól kiismerik magukat. Habár ez valóban így van, egy két új helyzetbe kerülve tényleg megtudhatunk magunkról egy s mást, viszont én nem gondolom azt, hogy csakis az utazás az egyetlen módja annak, hogy megismerjük magunkat. Én pl úgy jöttem rá arra, hogy mi az a munka, ami nekem jobban fekszik, hogy kipróbáltam több féle munkakört is; beszerzést, toborzási gyakornok is voltam, customer service melót is csináltam, így végül össze tudtam hasonlítani ezeket, így könnyebb volt rájönni, hogy mi ment jobban. 

Most itt vagyok életem legnagyobb kalandján és azt kell, hogy mondjam, hogy nem tanultam semmi különös dolgot magamról, amit idáig ne tudtam volna. Magáról az utazásról tanultam egy-két dolgot, hogy ha máskor ilyen utat csinálok, hogy lehetne jobban megszervezni, hogy élvezném jobban, de fél év után sincs semmi különös megvilágosodás bennem és nem jött el az a nagy önismereti lecke, ami mindenhonnan folyik. És nem is bánom, mert rájöttem, hogy az utazással nekem egyetlen célom van, hogy megismerjem a világot. 


Ha tetszett a bejegyzés, akkor kövess a Facebookon is!

2017. május 24.

És melyik ország volt a kedvenced?

A címben szereplő kérdést gyakran kérdezik meg tőlem más utazók, illetve én is fel szoktam tenni másoknak ezt a kérdést. 

Thaiföld, Malajzia, Vietnam, Ausztrália, Indonézia - ezeket az országokat jártam/járom be többé-kevésbé ez az út alatt. 

És hogy melyik volt a kedvencem? Mindegyik tetszett, de teljesen más okok miatt. Thaiföld azért, mert egzotikus, viszont nagyon könnyen utazható, szép természeti és kulturális örökségekkel és kedves emberekkel rendelkezik. Malajzia tiszta, kiváló indiai éttermeket, kifőzdéket tudhat magának a britek által behozott indiai lakosság által és kicsit a nyugaton érezhetjük magunkat a fővárost, Kuala Lumpurt járva. Vietnem egy időutazás, ahol minden egyes nap meglepetésekben részesülhetünk, és az északi részen csodás természeti szépségek várnak. Ausztrália maga a csoda, az állatvilágával és a természeti értékeivel, illetve Melbourne pezsgő, kozmopolita, művészi hangulatával. Indonézia a vulkánok országa, ahol minden egyes szigeten teljesen más kultúra, vallás, nyelv, szokások jellemzőek. Bali elbűvölő, Java pedig kalandos, az emberek pedig talán itt a legkedvesebbek DK-Ázsiában. 

Ez a kép tök nem illik a poszthoz, de épp vonaton ülök és lusta vagyok előhalászni valami ide illő képet, viszont a címhez passzol, mert Portugáliát is nagyon szeretem :)

Hogy miért tetszett mindegyik ország, amit meglátogattam ez az út alatt?

Szerintem azért, mert csak olyan országokba mentem, ami érdekelt, ami valamiért vonzott. Vagy a kultúra vagy a természet vagy az emberek miatt. 

Amikor elkezdtem utazni, akkor még elmentem olyan országokba, ahova legolcsóbb volt a repülőjegy vagy csak azért, hogy elmondhassam, hogy na én jártam Lettországban vagy Litvániában is, de egyébként különösebben nem érdekelt ott semmi. 

Ma már ez nem így van. Ma már ellene vagyok minden féle impulzus vásárlásnak. Na jó, a csokinak valamikor nem tudok ellenállni, de a 300 Ft-os repülőjegynek pl. Dél-Izraelbe rebbenés nélkül nemet tudok mondani. Minek menjek egy helyre, ami annyira nem érdekel? Csak azért, mert 300 Ft a repülőjegy? Hogy elmondhassam, hogy jártam ott? És akkor mi lesz? Mitől leszek én több attól, mert elmentem 300 Ft-ért Izraelbe? Arról nem beszélve, hogy ezzel milyen nagy terhet helyezünk a környezetre. 

Egyik barátnőm kérdezte, hogy de Zsófi, te hogy választasz utazási célpontot?

Erre az volt a válaszom, hogy megérzésre. Oda megyek, ami vonz. 

Barátnőm erre a kijelentésemre megjegyezte, hogy te mindig a realitások talaján állsz, de ez kicsit ilyen spirituálisan hangzott. 

Lehet, de nekem ez mostanában mindig bejött. 2014 óta nem turistáskodtam olyan országban, ami valamiért ne vonzott volna és szerintem nem is fogok a jövőben sem, max ha fizetnek érte. 

Ha tetszett a bejegyzés, akkor kövess a Facebookon is!

2017. május 20.

Hiányzik Magyarország!

Nem gondoltam volna, hogy egyszer ezt a kijelentést fogom tenni. Egy hónapja még arról írtam, hogy nem hiányzik Magyarország, 1-2 ember társaságán kívül, most meg egyenesen azt mondom, hogy honvágyam van. 

Egyedül utazni nem könnyű. Habár rengeteg előnye van az egyedüli utazásnak, viszont hosszú távon, hónapokon keresztül egyedül utazni kifejezetten nehéz. Persze alkalmi társaságot könnyen lehet találni, viszont egy idő után már fárasztó mindig ugyanonnan kezdeni egy beszélgetést. 

Már maga a folyamatos mozgásban levés, folyamatos utazás is megterhelő tud lenni, de amikor semmilyen állandó dolog nincs az ember életében, még egy állandó barát társasága sem, az egy idő után különösen megterhelő. 

Talán ez miatt kezdett el bennem kialakulni ez az érzés, hogy hazavágyom. Nagyon szívesen folytatnám tovább most is ezt az utat, de egyedül egyszerűen már nincs hozzá energiám. 

Közben jelentkezgetek állásokra és meglepetésemre otthonról eddig nagyon pozitív visszajelzéseket kaptam. Már egyáltalán nem tartok attól, hogy ne tudnék majd elhelyezkedni, hiszen még otthon se vagyok, de már állásinterjúkra "járok" (skypon vagy telefonon). 

Vágyom már arra, hogy ki tudjak alakítani egy saját kis kuckót, barátságokat, étrendet, edzéseket, és egy egyensúlyban lévő életet. 

Sőt, már olyan gondolatok is jártak a fejemben, hogy otthon melyik térségeket látogatnám meg az országban, Eger, Tihany, Balaton-felvidék, Őrség, stb. 


Ezzel az utazással egy hatalmas álmom vált valóra. Amikor Melbourne-ben felszállt a repülő el is hullajtottam pár könnycseppet. Megcsináltam! Ebben az álomban még hinni se mertem, de beteljesült. Hihetetlen jó érzés ez. 

Ez az út a mellett, hogy bepillantást adott azokba az országokba, melyek a leginkább vonzottak még egy bizonyos lelki békét is adott az életembe. Már senkitől nem irigyelem a sikereit, hanem megtanultam örülni a saját sikereimnek és ennek nagyon örülök. 

Igazából ennyi. Hálás vagyok annak, hogy megélhettem az álmaim, viszont most már új álmok rajzolódtak ki a fejemben. 

Sokan azt mondják, hogy nekik az emberek hozzáállása miatt nem hiányzik Magyarország, de én most ezt úgy gondolom, hogy a barátaink és a társaságunk megválogatásával igazából ez a nehézség is leküzdhető. Úgyhogy én most elhatároztam, hogy hazamegyek, Pestre költözök és megpróbálom kiépíteni és élvezni Magyarországon az életem. 

Ha tetszett a bejegyzés, akkor kövess a Facebookon is!

2017. május 15.

Tipikus utazós szövegek és az ellenvélményem

Itt, ott amott utazással foglalkozó blogokon lehet olvasni ezeket a kijelentéseket és most elmondom, hogy én miért nem értek velük egyet. 

1. Inkább utazz messze drágábban, aztán majd helyben úgyis sokkal kevesebbet költesz, mitha Európában maradtál volna.

Oké számolgassunk. Tegyük föl, hogy van 3 hét szabadságunk, de már ekkor is nagyon jószívűek vagyunk, mert sokaknak ennyi sincs. 

Ugyanabban a stílusban utazva DK-Ázsiában átlagosan napi 20 dollárt költök, míg Európában 35-öt. DK-Ázsiába az oda-vissza repülőjegy kb. 140.000 Ft, míg Európán belül mondjunk durván 40.000-et. Nyilván nem mindegy hova és mikor utazunk, de próbáltam egy reális árat mondani. 

3 hét = 21 nap
1 usd = 285 Ft

DK-Ázsia:
140.000 + 21*20*285= 259.700 Ft

Európa:
40.000 + 21*35*285= 249.475 Ft

Pont eltaláltam a határt, ami nagyjából 3 hét! Én azt mondanám, hogy 3 hét az a szabadidő, amit már érdemes Európán kívűl eltölteni, hiszen ekkor már tényleg kiegyenlítődik az ár különbség és látni is fogunk valamit. Én személy szerint azt mondanám, hogy ha nem rendelkezek később legalább 3 hét szabadsággal, akkor biztosan nem fogok Európán kívülre utazni. Közel-kelet még talán egy opció lehet, illetve Észak-Afrika, de engem azok a célpontok annyira nem érdekelnek. És akkor a hosszú repülési időről, az időzóna váltásról, oltásokról nem is beszéltem. 


2. Mindenki menjen fejlődő országokba, hogy utána értékelni tudja Magyarországot. 

Na, ez az amin nagyon ki tudok akadni. Aki ezt mondja, az nem lát ki a saját kis privilegizált helyzetéből. 

Egy edukált, több éves szakmai tapasztalattal rendelkező személynek Magyarország (Budapest, Győr, Veszprém, Székesfehérvár) tényleg jó hely, ahol már el lehet érni egy komfortos életszínvonalat. Na és akkor most nézzünk ki ebből a rétegből. 

Vidék, felsőoktatással, szakmával nem rendelkező réteg. Átlagkereset kb. 100.000-120.000 Ft és akkor lehet, hogy még sokat mondtam. 

A különbség még annyi, hogy nálunk azért ez a réteg is sokkal jobban iskolázott, mint a fejlődő országok szegény rétegei. Tisztában vannak azzal, hogy a szomszédos Ausztriában 5-ször ennyit kereshetnének, tudnak olvasni és írni, egyes esetekben még idegen nyelvet is beszélnek. Őket aztán marhára boldogítaná, hogy Kambodzsában meg éheznek. 

A másik különbség, hogy Kambodzsában nincs fűtés számla, Magyarországon meg van, nem is kicsi. 

És van még egy ellenpéldám. Itt Balin a barátnőm euróban 1000 eurót keres, mivel edukált, egyetemet végzett és egy jó cégnél dolgozik. Na ezt sokan még Magyarországon is megirigyelnék itt meg egy teljes lakást már havi 100 euróért ki lehet bérelni. Na akkor hol jobb az élet? Szerintem ez nem ilyen fekete és fehér. Egyszerűen nem lehet ilyen sablont ráhúzni egyes helyekre. Lehet, hogy valakinek könnyű az élete Balin, de lehet, hogy valaki meg szenved. Lehet, hogy valakinek komfortos az élete Budapesten, de valaki meg szenved és napról napra él. 


3. Európa nem olyan érdekes és kalandos, viszont DK-Ázsia vagy Dél-Amerika már annál inkább. 

Erre csak annyit mondanék, hogy és mi a helyzet Albániával, Dél-Olaszországgal, Moldovával, Ukrajnával, Koszovóval, Bulgáriával?

---

Szerintem ezek a kijelentések falsok, megtévesztőek és frusztrációt okozhatnak olyanokban, akiknek nincs lehetősége messze utazni. Pont az indonéz barátnőmmel beszélgettünk erről, hogy szerintünk mindenkinek a saját kis lelkibékéjét kéne megtalálni, ami kinek itt van, kinek meg ott. Valahol ez jobb, valahol meg az. Azt kell megkeresni, hogy hol van az a hely, ahol a saját elvárásaink teljesülnek. 

Persze ezzel a bejegyzéssel nem azt akarom mondani, hogy senki ne utazzon Európán kívül, mert én is épp most ezt a posztot Baliról írom, csak azt akartam mondani, hogy én úgy gondolom, hogy 3 hétnél kevesebbre nem éri meg elhagyni Európát, illetve én nem hiszem azt, hogy a fejlődő országokban mindenkinek rossz élete lenne és azt se gondolom, hogy Magyarországon senki nem panaszkodhat. Illetve Európában is vannak "egzotikus", kaotikus helyszínek.

Ha tetszett a bejegyzés, akkor kövess a Facebookon is!

2017. május 10.

A tízezredik napom

Ma van a tízezredik napja, hogy megszülettem. Még Tasmaniában keltette erre fel a figyelmem az egyik helpx hostom, hogy ezt az alkalmat vehetjük egy speciális fordulópontnak is az életünkben, mivel ilyenkor érjük el kb az 1/3-át az életünknek. Ez lehet ijesztő is, de inkább azon érdemes gondolkozni, hogy merre tart az életünk, miket szeretnénk még elérni stb. 

Ma Ubud környékén sétáltam, tömegtől mentes környéken, rizsföldek és kis galériák között. Nem elmélkedni indultam, csak egy jót sétálni, de végül energiával feltöltődve, jövőbeli tervekkel tértem vissza a központba. 


Az út

Egyelőre kiutaztam magam, a következő 1-2 évben biztos, hogy nem csinálok ilyen hosszabb utat. Ez az út nagyon sokat adott nekem. Hogy őszinte legyek pár éve kicsit irigykedve néztem mások képeit az interneten, hogy ők milyen érdekes helyeken utazgatnak és én is el szeretnék jutni DK-Ázsiába. Ausztráliába bele se mertem gondolni, az egy megfoghatatlan álom volt. 

Most jelen pillanatban mindenhova eljutottam, ahova szerettem volna. Utazással kapcsolatban teljes mértékben elégedett vagyok a jelenlegi életemmel. Tőlem már bárki bármilyen egzotikus helyről posztolgathat az interneten, már rezisztens vagyok rá. Egy csepp irigység sincs már bennem, hiszen tudom, hogy elértem a célom és talán az akkori gondolatok lelkesítettek abban, hogy tartsak ki a mellett, amit elképzeltem. 

Szüleim le akartak beszélni, hogy minek utazgatok, tök fölösleges, ezt a pénzt inkább tenném félre lakásra. Utáltam a munkám már az első perctől, de engem csak az utazási tervem hajtott előre. Végül sikerült megvalósítani az álmaimat. Ez egy elég jó érzés. 

Egyszer viszont mindennek vége lesz, ennek az útnak is, úgyhogy lassan egy másik szakasza kezdődik az életemnek. 

Habár az utazás eszméletlen jó dolog, viszont 7 hónap otthon nélkül, folyamatos útvon levés után már jó lesz egy saját bázis, állandó élet, állandó barátok. 


A jövőbeli tervek

Először is szeretnék egy állandó, "normális", megbízható munkát, amiből meg tudok élni és félre is tudok tenni az egyéb terveimre. Európán belül bárhol nyitott vagyok, de már igazából Magyarországot, Budapestet is bevettem a lehetőségek közé. 

Habár nyugaton jobban lehet keresni, de Budapestnek is vannak előnyei. Otthon talán jobb szociális életem lehetne, mint egy teljesen új helyen, illetve szívesen tartanék mondjuk havonta egy ilyen kávés, sütis, teás beszélgetős összejövetelt és Budapesten több rendezvényre tudnék én is ellátogatni, pl stand up comedy show-ra, utazós előadásokra, stb. 


A saját "szent" hely

6 éve van egy Fundamenta megtakarításom, ami lassan lejár. Pár éve meg akartam volna szüntetni és elutazni ezt a pénzt. Még szerencse, hogy anyáék nem engedték és lebeszéltek róla, mert most teljesen átértékelődött bennem a lakás. A lakás számomra már egy "szent" hely, ahol a nyugalom sérthetetlen. A közel jövőben szeretnék egy saját lakást venni Pesten. Valószínűleg hitelre lesz még szükségem, de lakás tényleg kell. Sokan azt mondják, hogy a lakás egy helyre köt, de szerintem ez nem így van. A lakás egy befektetés is. Bármikor dönthetek úgy, hogy kiadom és elköltözök máshova. 


Egy közös, másokkal megosztott "szent hely

Nagyon szeretek kávézókba járni, ahol beszélgethetek az ismerőseimmel, barátaimmal. Ahol otthon érezhetem magam és a nyugalom szintén sérthetetlen. Azt találtam ki, hogy szeretnék majd nyitni egy galériát, ahova utazások alkalmával gyűjtöm a képeket eladásra is, illetve egyben egy kávézó is lenne a hely. A kávézóban az eddig megismert országok kávézási szokásait hoznám. Egyelőre nem tudom, hogy erre mennyi pénz és milyen bürokratikus lépések szükségesek, de ahogy lesz végre keresetem és munkám elkezdem majd tervezgetni, kigondolni.

Ezzel a célom az lenne, hogy egy kis utazást, érdekességeket, különböző művészeteket hozzak Magyarországra, illetve bemutassam, hogy habár utazni jó dolog, de egy kávé mellett, hangulatos helyen barátokkal beszélgetni is tud ugyanolyan jó lenni, mint egy utazás. Ha sikerülne létrehozni ezt a helyet, akkor különböző (utazásos) rendezvényeket, eseményeket is szerveznék ide. 

Alig várom, hogy végre elkezdjek keresni egyre jobban tetszik ez az ötlet :D Kíváncsi lennék, hogy ti mit gondoltok róla. Eljönnétek ide kávézni vagy beszélgetni, utazásos eseményeken részt venni?


Ha tetszett a bejegyzés, akkor kövess a Facebookon is!

2017. április 23.

Nem az utazástól félek, hanem a hazaérkezéstől

Utazás előtt attól rettegtem, hogy mi lesz akkor, ha majd esetleg nem érzem olyan jól magam, ha ez a sok befektetett idő, pénz és energia kárba vészne. Rettegtem a pénztől is, mi lesz akkor, ha elfogy vagy ha nem sikerül eleget összegyűjtenem. Féltem az oltásoktól is és a trópusi betegségektől. 

Most, hogy úton vagyok már teljesen más miatt tartok. Elsősorban nem a fent említettektől, hanem attól, hogy mi lesz majd, ha hazaértem; hogyan tudok majd elhelyezkedni. 

Térjünk vissza egy kicsit az utazás előtti félelmekre. Elmondom, hogy most mit gondolok róluk. 

1. Mi van ha mégse olyan jó az utazás, mint ahogy elképzeltük

Mint ahogy az életben, úgy (egy hosszabb távú) utazásban is vannak hullámvölgyek. Valamikor eszméletlen jól érezzük magunkat, valamikor pedig valami kellemetlen történik. A kellemetlen alatt nem a legrosszabbakra kell gondolni, hanem olyan szituációkra, amikor marha fáradtak vagyunk, nem tudjuk kipihenni vagy kialudni magunkat, nem jön a busz, éppen nem találkozunk a hostelban egy szimpi emberkével sem, majd leszakad a hátunk a táska súlyától, nem találjuk a hostelt, nem olyan kedvesek az emberek, túl sok időt terveztünk egy helyen és költséges lenne átszervezni a dolgokat, stb. 


Szerintem olyan nincs, hogy rossz lesz az utazás. Ha valaki ettől tartana, hogy majd nem fogja jól érezni magát, akkor ezen feleseges is tovább aggódni. Ha csak ez tart vissza, akkor már most kezdj el pakolni. Szerintem nem csak a jó élmény élmény, hanem a kellemetlen élmény is az. Később pedig úgyis megszépülnek ezek az élmények is. Arra az esetre, amikor pedig valamilyen üresjárat keveredne a rendszerbe, érdemes kihasználni az időt az otthoniakkal való kommunikációra, aki blogol, annak bolgírásra vagy akár egy-két film megnézésre, esetleg egy kis sportolásra vagy finom, helyi ételek megkóstolására. 

2. A pénz

Így most utólag nézve azt mondom kicsit felelőtlenség volt Ausztráliába 3 hónapra napi 25 dollárral elindulni. Habár a költségvetésemet bőven tartani tudtam, de ha nagyobb büdzséből gazdálkodhattam volna Ausztráliában, akkor sokkal inkább biztonságban éreztem volna magam. Mivel tudtam, hogy ez az összeg szabadon utazgatásra nem nagyon elég, így helpx hostokra vagyok utlva, ezért az elején elég sokat stresszeltem ezen. Végül minden jól alakult pénzügyileg, viszont szerintem ezen se érdemes túlaggódni magunkat, hanem ha úgy látjuk, hogy gyorsabban fogy a pénz, mint ahogy elterveztük és nem tudunk út közben bevételhez jutni, akkor vegyünk haza egy jegyet akkor, amikor még lehetőségünk van rá. (Ne költsük el csontig az összes megtakarításunkat). Manapság elég kedvező áron lehet repülni, még Ausztráliából is simán haza lehet jutni kb.120-150 ezer Ft-ból.


3. Oltás, betegségek

Az oltás egyáltalán nem fáj, attól aztán nem kell félni. Betegségek biztos elérik az embert DK-Ázsiában, de attól se kell tartani annyira szerintem. Én 2,5 hónap alatt 3-szor voltam beteg, épp ahogy megérkeztem Bangkokba magas lázam volt (de azt már Pesten a reptéren is éreztem, hogy valami lappang bennem), aztán utána 1,5 hétig fostam Észak-Thaiföldön, majd 1-2 napig fostam, hánytam egyszerre Hoi Anban, Vietnamban. Ezeken túl lehet lenni, érdemes magunkkal vinni gyógyszereket és vitaminokat. A szúnyogoktól se kell annyira parázni, legalábbis Thaiföldön, Malajziában és Vietnamban. Indonéziában már elvileg egy fokkal rosszabb a helyzet, ott elég sokan elkapták a dangue lázt, úgyhogy ott tényleg érdemes odafigyelni a megelőzésre. Ott majd naponta fújom magam szúnyogriasztóval. DK-Ázsia kontinentális részén egy kezemen meg tudnám számolni hányszor fújtam be magam a 2,5 hónap alatt. 


4. Pókok Ausztráliában - ettől én nem tartottam, de tudom, hogy sokan félnek tőlük, úgyhogy ezért beveszem a listába

Habár én is félek a pókoktól, de speciel pont ez az, amitől egyáltalán nem tartottam. Pókcsípéstől már évtizedek óta nem halt meg senki Ausztráliában, mivel kifejlesztették az ellenszereket. Az se igaz, hogy minden nap a cipődet kell majd nézni, hogy nincs-e benne egy madárpók vagy egy feketeözvegy. Megnyugtatlak; nem lesz benne. Akkor már inkább a kígyóktól érdemes félni, mert olyanról viszont már hallottam, hogy egy srácot túrázás közben megmart egy mérges kígyó és majdnem meghalt. De a kígyó is csak akkor mar meg, ha rálépünk, magától, jókedvében nem fog. 

Amitől most tartok

A következő országom Indonézia lesz, amitől egy kicsit tartok, hogy nem olyan biztonságos, mint a kontinentális DK-Ázsia, de ennél sokkal jobban tartok attól, hogy mi lesz majd nyáron Európában. Hogyan tudok majd elhelyezkedni. 

Félek attól, hogy a sok utazást nem pozitívumként fogják kezelni a munkáltatók, hanem azért nem rám esik majd a választás, mert attól tartanak, hogy mikor fogok újra elindulni egy utazásra. 

Félek attól, hogy nem találok olyan munkát, ami tetszene; ahol értelmes feladatokon dolgozhatok, ahol értelmesek a kollégák és a főnökök és még anyagilag is megbecsülve érezhetem magam. 

Félek attól, hogy a fent említett munka nem létezik, mert egyik barátnőm több, mint 10 éves munkatapasztalattal a háta mögött azt állítja, hogy ő már lemondott a jó munkáról, szerinte olyan nincs. 

Mivel idáig nekem se volt olyan munkám, amit nagyon nagyon élveztem volna, ezért félek, hogy igaza van és tényleg a munka egy "kellemetlen rossz" dolog az életben, amit muszáj csinálni.


Amit most másképp látok

Az utazás hatására azért már egy állandó élet mellett is látok előnyöket. 

* Már sokkal jobban értékelem egy külön szoba és egy lakás meglétét, amikor nem kell másik 4-5-6 emberrel osztozkodni. Ahol nem kell keresgélni, hogy hol van a konyhában a lapos tányér meg az evőeszközök, hiszen tudom, hogy minek hol van a helye. 

* Az emberi kapcsolatoknak, barátságoknak is nagyobb értéket tulajdonítok. Egy idő után annyira unalmas ugyanonnan kezdeni a kommunikációt, hogy honnan jöttél, hova utazol, hol jártál eddig. Folyamatosan új emberekkel találkozni is fárasztó. Jó, ha vannak az embernek barátai azon a helyen, ahol él, akikkel bárhonnan el lehet kezdeni egy beszélgetést.

* Egy állandó élet sokkal egészségesebb, mint az utazás. Itt arra gondolok, hogy étkezés szempontjából. Utazás alatt azt eszem, amit találok, egy állandó élet alatt viszont sokkal jobban meg lehet tervezni az étkezést és a mozgást. 

Kíváncsian várom, hogy mi lesz merre visz majd a sors nyár után, de reménykedek benne, hogy jó irányba és azt is élvezni fogom. 

Ha tetszett a bejegyzés, akkor kövess a Facebookon is!

2017. április 22.

Kifele szóló repülőjegy

Azon gondolkoztam, hogy mi lenne, amit másképp tennék, ha újra tervezhetném ezt az utat. Azon kívül, hogy nem olyan munkával gyűjteném össze az utazásra a pénzt, amit utálok, még egy dolog van, amit másképp csinálnék. 

Nem korlátoznám le magam egy, az országból kifele szóló repülőjeggyel és ezáltal kevesebbet terveznék. 

Azt mindenképp eltervezném, hogy melyik országokba akarok elmenni, viszont a dátumokkal nem lennék ennyire kötött, mint ahogy most csináltam. 


Mi is ez az orszából kifele szóló repülőjegy?

Hivatalosan minden egyes határátkelésnél kérhetnek tőlünk egy igazolást arról, hogy valóban el fogjuk hagyni az országot. Ezt leginkább banki számlakivonattal és egy kifele szóló repülőjeggyel lehet igazolni, vonat vagy buszjegyet nem mindenhol fogadnak el. 

Én ezt az elején nagyon komolyan vettem, ezért is vásároltam előre repülőjegyeket, hogy ha a határon majd kérnék, akkor meg tudjam mutatni. 

A dátumok megtervezéséhez általában a vízum vagy a pecsét maximális időtartamát vettem alapul. 

Habár tök jó volt, hogy van egy útitervem, viszont többször is úgy jártam, hogy igazából már hamarabb eljöttem volna az országból, mint a pecsét határideje vagy éppenséggel még maradtam volna egy kicsit tovább. 

Thaiföldön a 3,5 hetet tökéletesnek éreztem, szinte minden egyes percét kihasználtam. Malajziában még egy picit maradtam volna, mivel Langkawin elég jól éreztem magam. Vietnam első 2-3 hete pörgős volt, nem volt holtidő, viszont az utolsó 1 hetet már kicsit untam. Ausztráliában szintén talán sok ez a 3 hónap. 

Eddig tőlem egyik országban se kértek kifele szóló repjegyet, még Ausztráliában sem, úgyhogy tök fölösleges volt ezen izgulni.


Hova kell kifele repjegy?

Vannak országok, ahova viszont ténylegesen kell kifele szóló repjegy a belépésnél, mert egyébként nem engednek be. Ilyen pl. az USA és a Fülöp-szigetek is. 

Mit érdemes tenni?

Én azt gondolom, hogy ha valaki egy hasonló, hosszabb útra indul, akkor érdemes utánajárni minden egyes ország határellenőrzési politikájának. Ha valahova 100 %, hogy kell kifele szóló repjegy a belépsénél, akkor nincs mese, meg kell venni. Viszont olyan országok esetén, ahol csak elvileg, papíron szükséges a kifele szóló repjegy igazolása, viszont fórumokon azt lehet olvasni, hogy a többségtől nem kértek semmit, akkor én nem minden esetben venném meg előre a repjegyet. 

Ha úgy érezzük, hogy nagyon sok minden van, amit meg szeretnénk nézni és erre a pecsét időkorlátja nem teljesen elég, akkor egyértelmű, hogy érdemes inkább megvenni előre a kifele szóló repjegyet, hiszen annál tovább úgyse lehet maradni (hacsaknem fizetünk egy vízumhosszabbításért vagy csinálunk egy visa runt - átmegyünk egy napra egy szomszédos országba, majd következő nap visszajövünk)

Ha valamiért megszívtuk és a határátlépésnél tőlünk mégis kérnének egy igazolást, akkor csak abban bízhatunk, hogy a reptéren lesz ingyenes wifi és le tudunk foglalni egy olcsó, fapados- vagy egy visszatéríthető repülőjegyet. 


Mi van, ha nincs olcsó jegy?

Valahova biztos, hogy lesz. Tök mindegy, hogy hova skyscanneren úgy érdemes keresni, hogy induló ország, ahova éppen belépünk, célpont pedig bárhova. Manapság minden egyes kontinensen vannak olcsó, fapados járatok. Olyan nincs, hogy ne tudnánk valamit pár ezer Ft-ért lefoglalni. 

Mi van, ha nincs ingyenes wifi?

Akkor érdemes pár 100 Ft-ot rászánni egy helyi sim kártyára vagy csatlakozni egy nem ingyenes wifi hálózathoz és kifizetni pár dollárt az internetért. 

Összességében szerintem ez egy elég nehéz kérdés, hogy akkor most tervezzünk-e vagy sem. Annak is meg van az előnye, ha tervezünk, de annak is, ha nem. De én most visszatekintve az eddigi útra azt mondom, hogy Vietnamra és Ausztráliára elég lett volna kevesebb idő is. Habár lehet, hogy végül drágábban tudtam volna repülőjegyet foglalni, mint hónapokkal előtte, de még az is jobb, mint az üresjárat.

----

Te jártál már úgy, hogy határátlépésnél kérték a kifele szóló repjegyet, de nem foglaltál előre? Sikerült lefoglalni egy jegyet helyben? USA-n és a Fülöp-szigeteken kívül még melyik országokról tudjátok, hogy mindenkitől kérnek igazolást a kilépés szándékáról?

Ha tetszett a bejegyzés, akkor kövess a Facebookon is!

Mit keres egy borász a maláj Borneón?

Az alábbi interjúban az Élj vidáman blog szerzőjét Dórit faggattam az utazásról; miért kezdett el utazni, hogyan tudja finanszírozni az utazásait és mik a jövőbeli tervei. 

Dóri utazásait az alábbi oldalakon tudjátok követni:

Mióta kezdtél el utazni és hogy jött nálad ez az utazósdi?

Tavaly Augusztusban döntöttük el párommal, hogy ideje kilépni a mókuskerékből és felfedezni egy kicsit a világot. Engem már régóta vonzott az utazás, új emberek, kultúrák felfedezése és önismereti szempontból is érdekes, amikor az ember csak úgy a nagyvilágban barangol - anélkül, hogy bárki megmondaná mit csináljak vagy hová, mikor menjek - megkötések, felelősségek nélkül. Tavaly amikor először voltam Dél-Afrikában azt mondtam - igen most itt az ideje, hogy elinduljak végre. Ìgy hát felmondtam a munkahelyemen, megszabadultam minden felesleges holmimtól megszüntettem az állandó lakcímemet majd elindultunk.


Úgy tudom, hogy már életvitelszerűen utazol. Hogyan tudod finanszírozni az utazásaidat?

Az utolsó fizetésemből még maradt egy kis pénzem, amiből megvettem Thaiföldre a repülőjegyemet illetve egy másikat is Indonéziába. A másik felét a szüleimnek adtam illetve beszereztem még egy hátizsákot - mivel csak kézipoggyásszal utazok - . 

A párommal építgetjük a saját online bizniszünket, emelett pedig weboldalakat készítek, az éven adtam ki első online könyvemet “ Soha többé pánik” címmel. Meg persze a saját oldalamat is szerkesztem, próbálok minél több cikket írni és fejleszteni amennyire van rá időm.


Miért éppen DK-Ázsiát választottátok?

Ez teljesen spontán jött, nem terveztem előre semmit. Több lehetőséget is megnéztünk a párommal hová lehetne olcsón eljutni - bár úgy volt először, hogy Közép Amerikába megyünk, átgondoltuk, mert még sem tűnt olyan olcsónak - így böngészgettem tovább hová lehet olcsón eljutni és az akkor 230 euróért Thaiföld volt. 

Most Malajziában vagyunk és ezt sem terveztük. Igazából mindig mindent spontán döntünk el, ahová épp kedvünk van oda megyünk. 

Nem hiányzik néha otthon, a család és a barátok? 

Persze hiányzik sok minden otthonról. Nem csak a szüleim, barátaim, hanem a hely ahová születtem egy kis falucska Tállya - Tokaj-Hegyalja szívében. Hiányoznak a dombok, az erdők, szőlőhegyek, a mezők a patak ahová mindig kijártam csak úgy elmélkedni. Szóval rengeteg minden. De tudom, hogy bármikor hazamehetek ha azt szeretném vagy ha úgy döntök most jó volna kicsit otthon lenni. 


Hogyan szoktál pihenni utazás közben, amikor úgy érzed, hogy elfáradtál a sok utazásban?

Munkával. :) Annyi ötletem és tervem van, hogy legszívesebben 24 órán keresztül csinálnám. Néha annyira tele van a fejem, hogy alig bírom kikapcsolni a gondolatokat. Most élem talán életem legaktívabb és kreatívabb korszakát. Csak is kizárólag a mostnak élek, ami nagyon fontos számomra. Nem problémázom túl a dolgokat, mert úgy is tudom nincs értelme. A sorsra bízom magam, ami jön az jön és kész. 

A munkán kívül azért nagyon szeretek kint lenni, nézni az embereket mit csinálnak hogyan élnek és reagálnak különböző szituációkban imádom a naplementéket - közben zenét hallgatok, meditálok, jógázom és tanulok.


Mik a jövőbeli terveid az utazás és a munka terén?

Az utazást mindenképpen folytatni akarom. Szeretnék sok helyre eljutni még és történeteket megosztani az emberekkel. Fontosnak tartom a szabadságot és hogy azt csináljam amit szeretek amihez kedvem van. A tapasztalatszerzés miatt is szeretek utazni, hiszen ilyenkor az ember teljesen más szituációkban próbálhatja ki magát. Az életnél nincs is jobb tanítómester. 

Munka terén még nem minden rajzolódott ki bennem. Mivel borász vagyok ezért szeretném a Tokaji Aszú-s weboldalamat fejleszteni és minél több információt átadni a borok világáról. Mindenképp szeretnék borokat készíteni és szőlészkedni. Emellett online termékeket készíteni és még több könyvet írni. Azt tudom, hogy nem szeretnék csak egy helyen élni. Minimum kettő vagy három rezidenciát szeretnénk a párommal. Azon is gondolkodunk, hogy otthon Magyarországon építenénk egy Earthship-et (ökoparkot) ahová mindenki jöhetne azt csinálhatná amit szeretne. Jó volna kialakítani egy igazán jó közösséget, ahol megtanulnák az emberek, hogy mi mindent lehet tanulni a környezetünktől. Hogyan kell környezettudatosan élni. Milyen az amikor együtt építünk és segítünk egymáson bármilyen irigység érzése nélkül. Erre Àzsia jó gyakorlóhely. Itt Malajziában szintén egy ökopark kialakításában segítkezünk, amit egy német házaspár kezdett el. Az ötlet nagyszerű és mi is valami hasonlót szeretnénk.

Egyelőre ezek a tervek, de ezek mindig változnak. :)

Ha tetszett a bejegyzés, akkor kövess a Facebookon is!

2017. április 15.

Eddig ezt tanultam az út alatt

Nem sokat írtam ide a blogra mióta elindultam erre az útra. (Nagyon durva, hogy az már lassan 5 hónapja történt és 2 hónap múlva újra Európában leszek). Ez igazából azért van, mert leginkább az Utazómajmos cikkekkel foglalkoztam, aztán amikor megérkeztem Ausztráliába, elment a kedvem az írástól, mert eléggé frusztrált az az állapot, hogy itt vagyok ebben az álmaim országában és nem tudom annyira élvezni (akkor még ezt gondoltam). 

Aztán pár hete miközben Bruny szigeten bicóztam elkezdtem gondolkozni rajta, hogy mekkora hülyeség ez, hogy elkezdtem valamit és nem fejezem be. Oké, hogy idegesítettek anno a hülye kommentek is, de aztán sokan írtak, hogy gondoljak azokra, akik elolvassák a bejegyzést, tetszik nekik meg kíváncsian várják a következőt, de nem kommentelnek semmit. És a pár hülye miatt, most azok nem tudják, hogy mi van velem, akiket meg tényleg érdekelne. 

Ekkor már úgy gondoltam, hogy nem csak más miatt, de magam miatt is folytatom. Szeretném, hogy meglegyen ez az út írásban is. Úgyhogy április elején folyamatosan pótoltam az előző cikkeket, megírtam vagy 40 cikket szerintem pár nap alatt. Kb. 2 hónappal le voltam maradva, de már behoztam magam. Nem tudom mikor fog újra indulni, talán május eleje körül. 

Most megpróbálom összeszedni a gondolataimat ide is és leírni, hogy eddig mit adott ez az út. Később majd folytatom, ha valami eszembe jut. 


1. Azért vannak lehetőségeink nekünk kelet-európaiaknak is

A dk-ázsiaiakban azt vettem észre, hogy nem kérdőjeleznek meg semmit, hanem mindent elfogadnak. Elfogadják azt, hogy az utazás drága és ők úgyse fognak soha életükben utazni. Ezt a középosztály is így gondolja, aki egyébként simán megtehetné, mert egyébként Iphone-ról nyomja meg Macbookról...De neki azt mondták, hogy utazni drága, de az Iphone-ra volt pénze. De Iphone nélkül meg nem illene be a társadalomba. Ázsiában nincs lázadozás. 

Viszont ahogy beleláttam egy-két középosztálybeli életébe és megtudtam, hogy egyébként hasonló összeget keres, mint a magyar átlag, akkor elgondolkoztam rajta, hogy a magyar középosztálybelinek viszont sokkal több pénz megy el a fizetéséből rezsire meg megélhetésre. Nekem se volt egyszerű félretenni pénzt, sőt. 

Aztán Ausztráliában elmondtam ezt a meglátásom egyik helpx hostomnak, akinek később a magyar fizetésekről meséltem. Amikor elmondtam neki, hogy otthon az átlagfizetés kb. 600 euró, akkor visszakérdezett, hogy hetente? :D Mondom nem, havonta :D Később oda terelődött a beszélgetés, hogy panaszkodtam, hogy ebből aztán elég nehéz félretenni és közben még élvezni az életet. 

Erre a host azt fűzte hozzá, hogy de Zsófi előbb azt mondtad, hogy az ázsiaiak elfogadják, hogy nekik csak ennyi adatott, de most te pont ugyanezt csinálod. Akkor miért nem mész el Nyugat-Európába dolgozni?

2. A kor nem jelent semmit

Attól mert valaki fiatal még nem biztos, hogy gyerekes és a kor előrehaladtával se garantált a bölcsesség. Erre akkor jöttem rá, amikor Tasmaniában 3 18 éves némettel utaztam. Ezt most nem írom le még egyszer, már írtam erről egy cikket, majd ha lesz linkje linkelek. 

Az ellenkezőjéről is tudnék írni példát, de ezt most inkább hagyjuk. 

3. A változás fontos

Arra is rájöttem, hogy a változ(tat)ás nagyon fontos az életemben. Ha sokat vagyok egy városban, akkor utána a természetre vágyom, ha sokat vagyok a hegyekben, akkor a tengerpartra vágyok, ha pedig sokat vagyok a természetben, akkor hiányzik a város. 


4. Európa nem rossz hely

Nem tudom emlékeztek-e még arra a posztra, amit FB-ra is kiírtam, hogy valaki szerint Ausztrália nem létezik. Akkor azt hittem, hogy ez egy vicc, de aztán később megértettem, hogy miért írta ezt. Azért, mert olyan, hogy ausztrál kultúra nem nagyon van, legalábbis nem ősi kultúra. Azért nekünk Európában több ezer éves kultúránk van. 

5. Ausztráliában is lehet olcsón utazni

Most kempingeztem életemben először, erről is majd linkelek később. Rájöttem, hogy itt utazótársakkal kell utazni, autóval, kempingezve, csak így lehet minimalizálni a költségeket és nem kell feltétlenül hülye munkákat csinálni.

6. Magyarországról van ami hiányzik, de sok minden meg nem

Ami hiányzik az a hozzám közel állók társasága. Maga Magyarország nem hiányzik annyira. Az ilyen szűklátókörű, egymásban gyanakvós, mindenből csak rosszat feltételező gondolkozás nem hiányzik. Persze lehet mondani, hogy csak pozitív emberekkel vedd körbe magad meg ilyen okosságokat, de vannak élethelyzetek, ahol nem mi válogatjuk meg, hogy kivel akarjuk körbevenni magunkat pl. kollégák.

Ami hiányzik otthonról az az intellektuális beszélgetések, mert magyarul mégiscsak jobban ki tudom fejezni magam az élet nagy dolgairól, mint angolul. Persze angolul is lehet ezekről beszélni meg minden, de vannak olyan poénok meg szóviccek, amiket egyszerűen lehetetlen lefordítani. 

*szerintem még folytatom később

Ha tetszett a bejegyzés, akkor kövess a Facebookon is!

Ezért nem követek már egyes magyar utazós blogokat

Először is le szeretném szegezni, hogy ezzel a bejegyzéssel senkit nem áll módomban megsérteni és az se célom, hogy ezzel a poszttal azt mondjam, hogy ne kövess magyar utazós blogokat csak az enyémet. Nekem nem célom, hogy minél többen kövessenek, attól nekem nem lesz jobb. 

Régebben több utazós blogot is követtem, de ma már szinte egyet se olvasok, legalábbis nem rendszeresen és mióta a Facebook levette azt a funkciót, amivel egy csoportba tudtam szedni az összes blog Facebook oldalát még annyira se követem, mint előtte, mivel nem jelennek meg a posztok az üzenőfalamon. 

Hogy miért nem követek utazós blogokat?

1. Emlékszem, hogy amikor Portugáliában voltam Erasmus gyakon és láttam, hogy egyesek milyen egzotikus részein utazgatnak a világnak teljesen lekicsinyítettem magamat és azt hittem, hogy én egy senki vagyok hozzájuk képest, mivel nem jártam még azokon a helyeken. Most, hogy eljutottam én is "egzotikus" helyekre, látom, hogy Portugália mekkora eszméletlen király hely és akkor ezt nem tudtam annyira élvezni, mert azt hittem, hogy ők a norma és Európa degradáló. 

2. Mivel elég céltudatosnak gondolom magam, ezért nincs szükségem ilyen lelki maszlagra, amiket egyesek nyomatnak meg misztikus, spirituális gyökérségekre. Ha valahova el akarok jutni, akkor e nélkül is el fogok. Nem kell szép az élet feliratú Facebook kép egy szép tengerparttal a háttérben. 

3. Ha információ után keresek az interneten, azt már nem teszem magyar nyelven, mert magyarul az internet színvonaltalan. Ha egy utazó véleményére vagyok kíváncsi, akkor keresek egy angol nyelvű posztot, mert angolul sokkal nagyobb a kínálat és magasabb a minőség. (Egy magyar utazó blog van, akire azt mondanám, hogy hozza ezt a színvonalat, az pedig Travellina és ezt nem azért mondom, mert szeretném, hogy megossza ezt a posztot és jöjjenek a like-ok. Kérlek Éva ha ezt olvasnád még véletlenül se oszd meg sehol)


4. Rosszul vagyok ettől a like vadász, magamutogató posztolgatástól. Vannak, akik "befutottak" és vannak, akik meg most kezdtek blogot vezetni és azt hiszik, hogy majd ők is odakerülnek abba az elitbe. Ők még olyan rózsaszín ködben élnek, hogy azt hiszik, hogy majd abból fognak élni, hogy posztolgatnak meg szép képeket csinálnak aztán majd like-olgatják őket az emberek. Sok sikert hozzá!

5. Attól is rosszul vagyok, hogy egyesek meg akarják mondani, hogy ide utazzak vagy oda vagy így leszek trú traveller vagy úgy ne legyél turista, hanem legyél utazó meg hasonló okosságok. Nekem ne mondja meg senki, hogyan, hova, mikor utazzak. Úgy utazok, ahogy nekem jó. 

Na jó, nem teljesen mondtam igazat, szívesen követnék magyar utazós blogokat, viszont a magyar nyelvű posztok olvasásával nekem a célom már csakis a szórakozás. 

Ennek Utazómajom nem fog örülni, ha látja, de nem baj leírom, csak, hogy legyen egy (civil) ellenpélda a Plankó Gergő vifonján kívül. Van hozzáférésem az oldal szerkesztéséhez és egyik nap láttam, hogy fel van töltve draftba egy vendégposzt Thaiföldről. Na mondom belenézek mi ez, megint egy új gagyi DK-Ázsiás okosság. De mekkorát csalódtam pozitívan. A srác olyan fogalmazásmódot használt, hogy sírtam a nevetéstől. Hatalmas. Aki olyat kiráz kisujjból, hogy Bahreinben (ott szállt át) a helyiek vasvillával hányják a Rolexet, na az az, akit szívesen követek. A thai híres sziget, Ko Leráról meg nem is beszélve. 

Még egyszer hangsúlyozom, senkit nem akarok megbántani ez csak az én véleményem. Igény biztos van minden féle stílusban írt blogra, hiszen sokszínűek vagyunk. Én csak leírtam, hogy én speciel mit gondolok erről. 

Ha tetszett a bejegyzés, akkor kövess a Facebookon is!

2017. április 9.

Mi is az a nyelvi utazás és miért érdemes külföldön nyelvet tanulni?

Egyre többen döntenek úgy, hogy a nyári szünetben a nyelvi utazást választják. Ez a külföldi nyelvtanulás egyik formája, amely során az utazással járó városnézés, kirándulás és kikapcsolódás az ország nyelvének elsajátításával párosul. Kellemes hangulatban, zavartalan környezetben szinte észrevétlenül tanulod meg a nyelvet és nem kell fárasztó órákat görnyedned a könyvek fölött. Egy nyári nyelvi tábor életre szóló élményt jelent a fiataloknak is.

5 érv, ami a külföldi nyelvtanulás mellett szól:

Megismersz egy idegen kultúrát

Kóstold meg a francia sajtokat, a hamisítatlan olasz pizzát, a zamatos spanyol borokat és a német fehér kolbászt, miközben csak úgy ragadnak rád az új szavak. Az utazás során megismered egy ország életének mindennapjait, felfedezed hagyományait, szokásait. Ezáltal látóköröd is bővül, önállóbb és magabiztosabb leszel.


Külföldi tapasztalatot szerzel

A külföldi tanulmányok mindig jól mutatnak az önéletrajzban, legyen szó friss végzősről vagy újabb kihívásokra vágyó, tapasztalt álláskeresőről. Már szinte mindenhol alapkövetelmény egy vagy több idegen nyelv ismerete, ezért egy ilyen tanfolyam garantáltan visszatérülő befektetést jelent a jövődbe.
Összekötöd a kellemest a hasznossal

Ha arról álmodozol, hogy nyáron, a homokos tengerparton sütteted a hasad vagy hegyi túrára indulsz egy mesés tájon, ugyanakkor imádsz nyelvet tanulni (vagy csak szükséged van idegen nyelvismeretre), akkor a nyelvi utazást neked találták ki. A kirándulás sokkal izgalmasabb, ha bevezetnek a nyelv és kultúra ismeretébe, a külföldi nyelvtanfolyam pedig érdekesebbé válik, ha azonnal használatba kerülnek a tanultak.


Új kapcsolatokat építesz

Ismerkedj a világ bármely pontjáról érkező utazókkal, akik hozzád hasonló céllal zarándokoltak az adott országba. Rögtön meglesznek a közös kapcsolódási pontok, közös élmények és észrevétlenül is magabiztosabban és folyékonyabban beszélsz. Lehet, hogy életre szóló barátságokat kötsz vagy csak teljesen új szemmel látod majd a világot.
Sokkal hamarabb megtanulod a nyelvet

A német tanulás Németországban vagy az angol tanulás Angliában sokkal hatékonyabb, mintha egy hazai suliban vagy otthon vágnál neki a nagy feladatnak. Gondolj bele, hogy sajátítottad el az anyanyelved: nem kellett külön erőfeszítést tenned, egyszerűen csak naphosszat azok között voltál, akik beszélték a nyelvet. Hétköznapi szituációkkal találkoztál és lassan te is képes voltál hangot adni gondolataidnak. A külföldi nyelvtanulás is ehhez hasonlóan történik. Egyrészt a nyelviskolában bővül szókincsed és nyelvtani ismereteid, másrészt az órák utáni szabadidős programok során gyakorlatba ülteted és továbbfejleszted a tanultakat.


2014-ben egy hónapos nyelvtanfolyamon vettem részt Toscana közepén, a gyönyörű Sienában. Én akkor még szerencsés voltam, mivel az Erasmus ösztöndíjat elnyert hallgatók pályázhattak egy kiegészítő nyelvi kurzusra. Ezt a pályázatot nem a küldő intézmény, hanem a tanfolyamot szervező iskola bírálta el. Azóta ez a lehetőség sajnos megszűnt, jelenleg a diákok egy online kurzuson vehetnek részt, amiről mondanom sem kell, hogy semmit sem ér... De szerencsére saját szervezéssel van alternatíva.

A sienai élményeimről és tapasztalataimról itt és itt írtam. 

Ha szeretnél ilyen nyelvi utazáson részt venni, dönthetsz a Sprachcaffe nemzetközi nyelviskola mellett, amely 7 nyelven (angol, német, francia, spanyol, olasz, kínai, arab), világszerte 30 nyelviskolában kínál külföldi nyelvtanfolyamokat fiataloknak és felnőtteknek egyaránt. Olyan helyeken tanulhatsz, mint London, Párizs, New York, Firenze, Barcelona, Frankfurt stb. Mert az utazás a legjobb hobbi!

Ha tetszett a bejegyzés, akkor kövess a Facebookon is!

2017. március 26.

Tervek Indonézia és Thaiföld után

Több barátnőm is úgy értelmezte a lenti FB bejegyzésemet, mintha csalódott lennék, hogy nem úgy alakul az utazásom, mint ahogy elterveztem és nem tudok annyit utazni, mint amennyit szeretnék. Ez egyáltalán nem így van.


Amikor megérkeztem Sydney-be Ausztráliába, nagy eufóriában voltam. Gyönyörű természet, kiváló sétaútvonalak, kedves emberek, stb, viszont kicsit lesokkolt, hogy milyen magasak az árak.

Az első helpx helyemen, Pittwater-en egy hostelban dolgoztam. Arról volt szó, hogy napi 2,5 órát kell majd dolgozni a szállásért cserébe. Na márpedig én gyűlölök takarítani. Tényleg nem sok minden van, amit jobban utálok a takarításnál :D És végül nem napi 2,5 órát, hanem napi 3-4-5 órát kellett takarítani, és még internet se nagyon volt, így nem tudtam folytatni a majmos napi cikkeket se, de egyébként kedvem se nagyon volt hozzá, mivel nem éreztem magam annyira jól ott. (A sok idióta kommentről meg nem is beszélve) Úgy éreztem eleinte, hogy a tulajok nem is nagyon érdeklődnek irántunk, csak ingyen munkaerőnek néznek és a helpx nem igazán erről szól. Arra is pár nap kellett nekik, mire megjegyezték, hogy én magyar vagyok a másik lány meg lengyel. És valóban azt is éreztem, hogy nem tudok annyit utazni, mint amennyit szeretnék, mert nem tudom anyagilag megengedni magamnak.

Aztán elkezdtem gondolkozni azon, hogy ennek így nem sok értelme van, hogy olyan dolgot csinálok, amit nem szeretek, csak azért, hogy itt maradhassak Ausztráliában, hiszen nem tudok annyit így utazni, mint amennyit szeretnék. Végül arra jutottam, hogy megveszem haza a jegyemet, mert annak semmi értelme nincs, ha elköltöm az összes pénzem és teljesen lenullázva megyek haza, mert akkor nem tudok majd új életet kezdeni, nem tudom majd kifizetni a kauciót a lakásbérlésre.

Viszont az eredeti tervem pont ennyi volt. Fél év. Bíztam azért titkon abban, hogy a cikk írásból tudok majd pénzt csinálni, de ez nem igazán jött össze, szar munkákhoz meg nagyon nincs kedvem. Akkor inkább hazamegyek és keresek valami normális munkát Európában, aztán majd utazok máskor. A tervemet és az álmomat megvalósítottam. Pont azt terveztem, amit véghez vittem. Tudtam, hogy ennyit tudok megengedni abból a pénzből, amennyit összegyűjtöttem. Ezt igazából még túl is teljesítettem, mert idáig kevesebbet költöttem, mint amennyit terveztem, így szerencsére nem lenullázva fogok hazaérni.

Tasmaniában viszont már nagyon nagyon jól érzem magam. Az itteni hostjaim szuperek és nagyon kedvesek voltak. Nem csak ingyenmunkaerőt, hanem társaságot is láttak bennem, továbbá rájöttem, hogy Ausztráliában is lehet olcsón utazni, csak más körülmények között. Találtam utazótársakat és körbeutaztam Tasmaniát 10 nap alatt, sátrazva, kb akkora költségvetéssel, mint DK-Ázsiában.


Közben gondolkoztam azon is, hogy mi lesz, ha hazaérek. A napokban elkezdtem nézegetni az álláshirdetéseket és jelentkezni munkákra.

A tervem az, hogy először Nyugat-Európában próbálok meg a szakmámban (logisztika) elhelyezkedni, és ha ez nem sikerül, akkor Budapesten fogok tovább keresgélni.

A haza jegyem Kölnbe szól, így út közben még lehet, hogy meglátogatok pár ismerősömet és arra is gondoltam, hogy amíg nem találok munkát, addig utazgatok egy kicsit Európában, esetleg helpx-szel vagy sátrazok, mivel az nem kerül sokba.

Szóval egyáltalán nem vagyok elkeseredve, sőt. Nagyon örülök neki, hogy sikerült véghezvinni, amit kitaláltam. A jövőben pedig még rengeteg tervem van, de azokhoz szintén egy nagyobb pénzösszegre lesz szükségem, így a közel jövőben a munkára kell majd koncentrálnom.

Az útvonaltervem pedig június 14-ig a következő:


Ha tetszett a bejegyzés, akkor kövess a Facebookon is!

2017. február 10.

A tökéletes város

Emlékszem, mielőtt elindultam volna erre az útra, volt aki azt tanácsolta, hogy ne menjek Ausztráliába, mert drága, Ázsiában sokkal tovább tartana a pénzem. 

Ausztrália volt a nagy álmom. Sokkal nagyobb, mint DK-Ázsia. Nem rég írtam már erről, hogy miért nem érdemes mások álmait élni és nem mindig elfogadni mások tanácsait, de ebben most még inkább biztosabb vagyok. 

Sydney első látásra szerelem. Egyszerűen tökéletes városnak tűnik, habár még nyilván nem láttam belőle olyan sokat, hiszen csak egy napja vagyok itt. Az viszont tuti, hogy itt minden megvan, amitől számomra élhető lesz egy város; rengeteg park, szép kilátópontok, tiszta és rendezett utcák, hangulatos bárok, stb. 

Épp a lenti képen látható naplementét néztem, miközben az alábbi gondolatok jártak a fejemben. 


Utazás vs egy helyben maradás

Régebben az volt minden vágyam, hogy olyan munkám legyen, amivel nem vagyok helyhez kötve és utazgathatok össze-vissza. Habár ennek nyilván vannak előnyei, és attól függetlenül, hogy nem kéne irodába bejárni minden nap, nem muszáj közben utazgatni, de azért vannak előnyei a "normális" irodai munkának is. 

Most már azt gondolom, hogy igazából nincs semmi bajom egy cégnél való dolgozással, amennyiben a munkáltató kicsit rugalmas és az iroda egy olyan helyen van, ahol szívesen élnék. 

Idáig azt hittem, hogy nem tudom, mit is akarok magammal kezdeni a jövőben, de most már egyre jobban azt érzem, hogy nem is azzal van a gond, hogy nem tudom mit kezdenék magammal, mivel van egy elképzelésem, csak nem tudom, hogyan tudnám azt kivitelezni. 

Most DK-Ázsia után, Sydney-be érkezve érzem azt, hogy mennyire fontos az, hogy hol is élek. 

A naplemente közben szó szerint megkönnyeztem. Nem csak a látvány miatt, hanem azért, mert még mindig nem tudom felfogni, hogy teljesült a nagy álmom és Ausztráliában vagyok. Már az se érdkelne, ha holnap elfogyna az összes pénzem és mennem kéne haza, hiszen megcsináltam. Itt vagyok. A másik ok, pedig az, hogy mekkora király ez a város. Pont ilyen helyen szeretnék élni. A bárok már délben is telve voltak, az emberek söröznek, beszélgetnek, futnak a botanikus kertben, frizbiznek és piknikeznek a parkokban, vagy csak kiülnek egy összecsukható székre és chipset esznek és söröznek. Hihetetlen ez a chill. Rengeteg kültéri sportolási lehetőség van és vízparti sétaút. 


Viszont Ausztrália a Föld másik részén van és nem olyan egyszerű ideköltözni...

Azon gondolkoztam, hogy Európában két város van, ami hasonló kaliberű, Barcelona és Lisszabon, de Sydney az első benyomás alapján még ezeknél is sokkal jobb hely. 

Ausztrália után ami még nagy álom az az USA nyugati partja, de mivel elég sok amerikait ismerek, akik felvilágosítottak arról, hogy az USA-ban a munka-magánélet egyensúly még rosszabb, mint pl. Kelet-Európában, ezért az USA-ra nem úgy tekintek, mint ahol jó lehet élni. Viszont Ausztráliáról ez volt mindig is az elképzelésem, hogy itt az emberek nem olyan stresszesek a munka miatt, mindenük megvan, ami kell és kiegyensúlyozott életet élnek. Hát egyelőre úgy tűnik, hogy ez igaz...

Fura ezt mondani, de nagyon remélem, hogy a végére azt fogom gondolni, hogy ez nem teljesen így van és itt se fenékig tejfel az élet, mert egyébként nagyon-nagyon depressziós leszek, amikor elhagyom az országot...

Most azt érzem, hogy igazából kiutaztam magam és már Indonézia se érdekel annyira. Sokkal szívesebben maradnék itt és csinálnék valami értelmes munkát. WHS vízum nem igazán opció hosszú távra, mert elég volt már a ratyi munkákból. Pár hónapig okés, de 2 éven keresztül biztos nem dolgoznék egy bárban vagy nem szednék gyümölcsöt. Már abból kiöregedtem. Közelebb a 30-hoz, mint a 20-hoz már olyan munkát szeretnék csinálni és olyan cégnek dolgozni, ahol megbecsülik a munkám és én is élvezem csinálni. Ausztráliába viszont szinte lehetetlen valamilyen speciális skill nélkül munkát és vízumot szerezni, így igazából marad Európa; Barcelona vagy Lisszabon. Nem csak a tengerpart és a jó idő miatt, hanem a munka-magánélet egyensúly miatt is. Mind a két helyen pl teljesen elfogadott, hogy 1-2 órás ebédszünetet tartasz, amikor is beszélgetsz a kollégákkal és megiszol egy pohár sört vagy bort. Itt nem az alkoholon van a lényeg, hanem, hogy sokkal lazább a munka légköre, mint mondjuk Magyarországon. A tengerpart és a jó idő meg persze a hab a tortán. A fizetések nem olyan kimagaslóak, mint Nyugat-Európában vagy akár Ausztráliában, de igazából nekem már nem is feltétlen a pénz számít. Persze az is számít azért, az a célom az utazás után, hogy szeretnék egy kényelmes életet élni, amikor nem kell meggondolni, hogy belefér-e egy sör vagy kávé vagy akár egy póló a büdzsébe és tudjak félre is tenni pénzt. Az utazás szerintem örökké az életem része lesz, ezért szeretnék egy olyan munkáltatót majd, aki esetleg nem plusz jövedelemmel, hanem inkább több szabad idővel jutalmaz. Már nincs kedvem rohanni ha utazok, meg nincs is kedvem minden héten/hónapban elutazni, de amikor elutazok, akkor legalább 3-4 hétre, max. 2 hónapra mennék. 


A múltban elég sok munkában kipróbáltam magam, de rájöttem, hogy a legközelebb a logisztika áll hozzám és biztos, hogy nem akarok emberekkel foglalkozni. Azt se akarom, hogy az utazás legyen a munkám. Az utazást meg szeretném tartani hobbinak. Fősuli után a munkatapasztalataimat autóipari beszerzésben szereztem. Habár operatív beszerzés már nem igazán kihívás, de stratégiai beszerzést vagy projekt menedzsmentet szívesen csinálnék. 

Tehát arra jöttem rá, hogy logisztikában szeretnék dolgozni vagy Barcelonában vagy Lisszabonban, de Budapesttel is kibékülnék, amennyiben a cég támogatólag áll hozzá az utazásaimhoz. 

Ja és ha hazamentem szerintem befejezem a logisztikai msc-met (már csak 1 tárgyam és a szakdoga van hátra, de a győri egyetemből egy kicsit elegem van már, úgyhogy valahol máshol csinálnám meg)

A hogyanon szerintem majd gondolkozok később, most élvezem Ausztráliát és az álmaimat. 

Hmm de azért lehet, hogy utánanézek ill. kérdezek, hogy lehetne ide kiköltözni :D Na, ez az... Tudom is, hogy mit akarok, de mégse. 

Ha tetszett a bejegyzés, akkor kövess a Facebookon is!

2017. február 8.

10 évvel ez előtt, 24 évesen felállt az íróasztal mögül és elköltözött Mexikóba...

Hogy találja ki az ország keleti részében egy 20-as éveiben járó fiatal, hogy ő el akarja hagyni a hazáját és inkább Mexikóba menne? Míg ez manapság nem hangzik olyan elvetemült ötletnek, azért tíz éve még elég szokatlan volt.

Ahhoz, hogy erre válaszolni tudjak, mindenképp tudni kell, hogy az ország keleti része az konkrétan Miskolc és azon belül is Közép-Kelet-Európa legnagyobb lakótelepe, az Avas. Nem a legjobb hely az álmodozóknak. Minden alkalommal mikor éppen kezdenéd azt gondolni, hogy semmi sem lehetetlen, valaki pofon vág. Miskolc az esszenciája a mai magyar valóságnak. Nem jobb, nem rosszabb, csak ha itt hibázol, az sokkal súlyosabb következményekkel jár.

Középiskola után nem mentem egyetemre, mert már a középiskolában sem tanultam semmit. Nem egy helyben ülő típus vagyok, úgyhogy a programozó, könyvelő szak nem éppen a legszerencsésebb választás volt. Én meg azt hittem, hogy majd játékokat fogunk írni. Sikeresen lepótérettségiztem, a könyvelésről fogalmam sem volt, a programozás nem érdekelt, plusz amit akkor tanultunk már az azokban az időkben is elavultnak számított.

Akkor 24 éves voltam és végül rendszergazda lettem a megyei önkormányzat alkalmazásában. Apám szerint “biztos” állas. Onnan kellene nyugdíjba mennem.

Igazából 8 órán keresztül azon gondolkoztam, hogy fog eltelni ez a nyolc óra. Volt egy irodám, amit elég jól felszereltem informatikailag, természetesen a közbeszerzési mutyi segítségével. Szabadidőmet a munkahelyen leginkább PS játékok másolásával, zenék letöltésével és olvasással töltettem.

Egy könyvet olvastam éppen a kristálykoponyákról. Nem akarom részletezni, de mire a könyv végére értem, készen álltam az útra, hogy majd én is találok valamit a dzsungelben.

Én ekkor évek óta maximum dokumentumfilmeket néztem a tv-ben. A Spektrumon volt egy, amiben azt mondták, hogy az Amazonasban még most is élnek olyan törzsek, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy rajtuk kívül is vannak emberek a bolygón. Én ezt abban a pillanatban megpróbáltam felfogni, vagy legalább közelebb kerülni ahhoz, hogy felfogjam. Nem sikerült. Nekem ez a gondolat annyira alien volt, hogy mindenképp úgy ereztem, ott a helyem. A következő dolog, ami elhangzott az volt, hogy ha két ismeretlen ember találkozik azon a terülten, akkor is 80 %-ban megértik egymás mondanivalóját. Gondoltam akkor nyelvi akadályok nincsenek (és ezzel csak beigazolódott a saját teóriám, hogy nyelvi akadályok nincsenek, csak ha csinálunk magunknak) és másnap megvettem a repülőjegyet 2 hónappal későbbi időpontra. Nem volt szállás, nem volt pénz, nem volt terv, csak egy gyerek, aki álmodott. Hívott a vadon. Akkor még nem tudtam, de ma már tudom, hogy önmagamat mentem megkeresni.

A kép forrása innen
                                                                                                                             
Miért éppen Mexikó?
Apám is pontosan ezt kérdezte, vagyis nem kérdezett, inkább mondta, hogy minek megyek olyan országba, ahonnan a helyiek is menekülnek. (Ezt ő egyébként onnan tudta, hogy LÁTTA A TV-ben, otthon a fotelből.) Mondjuk neki ez csak költői kérdés volt, mert a költő maga válaszolt is rá: “Hülye vagy te. Sose voltál normális”. Egyébként akkor sem tudtam válaszolni erre a kérdésre. A jegy Mexico City-be szólt. Ennyi. Nem voltam biztos az országban, de azt éreztem, hogy jó irányba megyünk.

Kivel utaztál?
Négyen utaztunk, gyerekkori barátok. Elmondtam nekik mit találtam ki és ők is ugyanolyan hülye ötletnek találták, mint Apám, úgyhogy rögtön benne voltak. 4 elérhető jegy viszont nem volt csak 2+2, úgyhogy ketten előrementek egy nappal korábban és mi már úgy érkeztünk Mexico Citybe, hogy a névtáblákkal a kezükben őrjöngve vártak minket. Megjöttünk!

Hogyan készültél az útra? Gyűjtöttél előtte valamennyi pénzt?
Sehogy. Fogalmam sem volt mi vár rám, úgyhogy én teljesen feleslegesnek tartottam bármiféle készülődést. Meg egyébként sem vagyok az a nagy készülődős. A pénz meg…Az avason gyerekkoromban egyszer rosszkor voltam rossz helyen, és azóta nem látok a bal szememre. A biztosító fizetett valami életjáradékot, ami egy szemért annyit jelentett, hogy 1500HUF/hó. Úgyhogy megegyeztem a biztosítóval, hogy tartsa meg az aprót és fizessen ki egybe, ami ha jól emlékszem olyan 550 ezer forint körüli összeg lehetett. Ebből vettem a jegyet.

Dolgoztatok valamit Mexikóban?
Igaz ugyan, hogy otthon azt mondta mindenki, hogy dolgozni megyünk nem nagyon kerestünk munkát…vagyis Mexico City nem a legjobb hely munkát keresni spanyol nélkül, úgyhogy tovább álltunk, hátha a turista látogatta terülteken könnyebb lesz munkát szerezni. Cancunba vettük az irányt, dee itt sem voltunk nagyon aktívak csak a bárokban esténként. Akkor úgy döntött a csapat egyik fele, hogy ha már itt úgysem lesz semmi, akkor megnézünk mindent, amit csak lehet, a másik fele meg bízott és maradt álláskeresőben.  Mexikó hihetetlenül nagy a kontraszt a City meg a paradise között. Láttam olyan színeket, formákat, amiket ezelőtt sosem. Mexico varos… nem szeretnék ott lakni.



Mexikón kívül még melyik országokba jutottatok el?
Miután ketten maradtak Cancunban, nekünk az volt a terv, hogy mi majd Buenos Airesből fogunk hazarepülni. Ez a távolság még a térképen is hatalmas és ismerve anyagi helyzetünket eléggé elbizakodott úti cél volt. Úgyhogy a végen Sao Paolóból érkeztünk meg. Ez annyit jelent, hogy voltunk minden közép-amerikai országban. Belize-t kivéve, mert oda nem engedtek be (azért nem engedték őket be, mert a határőrök előtte még soha nem hallottak Magyarországról), és a dél-amerikai kontinensen Kolumbia, Ecuador, Peru, Bolívia, Brazília. 12 ország azt hiszem, olyan 15.000 km körül.

Melyik volt a kedvenc országod ezen az úton?
Ezt elég nehéz megválaszolni, mert volt, ahol több héten keresztül maradtunk, viszont olyan is volt ahol csak egy napig. De ha mindenképp választanom kell, akkor Perut mondanám leginkább a kontraszt miatt. Az óceáni partszakasz úgy néz ki, mintha a Marson járnál, aztán legtelen dzsungeleken keresztül kapkodod a fejed. A másik dolog meg, hogy Cuscóban is voltunk és nyilván Machu Picchu, amit ugye vonattal lehet megközelíteni onnan. A jegy nem is drága ha helyi vagy $2, ha viszont külföldi útleveled van, akkor $120. Ott kellett meghozni a döntést, hogy megnézzük-e, de akkor ott halunk meg, végül inkább egy másik megoldást választottunk, hogy adtunk 30 dollárt egy helyi taxisofőrnek és kibéreltük egész napra. Életem legjobb befektetése volt.

Melyik volt a legextrémebb kalandod?
Costa Rica. Volt egy pár óránk a busz indulásig és éppen kedvenc elfoglaltságunknak hódoltunk; ettünk, elég sokat. Ez errefelé általában csirke valami csípős szószban. A busz közben megjött és a szokásos módon volt valami eligazítás az utazás előtt spanyolul, aztán végre elindultunk. Nekem viszont valami nagyon nem volt rendben a hasammal, úgyhogy rohantam hátra. Ott voltam már vagy öt perce, mikor egyszer csak megáll a busz. Láttam a kis ablakrésen, hogy valaki száll le és kiveszik a csomagját. Jól van, menjünk már – gondoltam. A következő pillanatban valaki elkezdi verni a WC ajtaját és ordít valamit spanyolul. Annyira verte az ajtót, hogy gondoltam felhúzom a nadrágom, megnézem mi baja van. Kinyitottam az ajtót, majd az ember valamit nagyon ordítva magyarázott, de egy szót sem értettem. Visszamentem a helyemre Bence mellé. Leültem, majd egy kedves hölgy előrehajolt és angolul elmagyarázta, hogy mondták az eligazításon, hogy a WC-t szigorúan csak kisdologra szabad használni, különben mind itt veszünk! A vége az lett, hogy mind a 2 sofőr “beöltözött” és hátramentek takarítani. A következő 14 órát abban a tudatban kellett eltöltenem a buszon, hogy annak minden egyes tagja tisztában volt azzal, hogy ki miatt álltunk fel órát és, hogy annak mi volt az oka.

Mi volt a legmeghökkentőbb élményed?
Az első nap mikor leszálltunk Mexico Citybe, ahogy említettem ketten már vártak minket. A repülőtéren taxiba ültünk, azt mondták, hogy tegnap találkoztak magyarokkal, oda megyünk lakni. Milyen szerencsénk van. Magyarokkal az első nap. Mikor megérkeztünk egy lány nyitott ajtót. Mellettem lévő panelből az Avasról a szomszédom nyitott ajtót. Itt is elég sokáig voltunk nagyon sokat segítettek nekünk.

Érezted valamikor magad veszélyben?
Nem, soha. Amit éreztem, hogy olyanok vagyunk mi itt, mintha valami rajzfilmből kerültünk volna ide. Nem lehetett nem észrevenni minket. Volt, hogy levetkőztettek minket gatyára a bolíviai határon, de amikor kiszúrta az egyik katona, hogy van egy pár bokszkesztyű a táskában, mondták, hogy mutassunk valamit. Aztán hangos röhögés közben váltunk el. Volt olyan is, hogy egy húsz órás utazás közepén, keresztül a legsűrűbb dzsungelen volt egy check pont. Ekkor mar órák óta semmit sem láttunk a fák kivételével. Feljött két katona, mindenkinek ellenőrizték az útlevelét, majd egy tagot leszállítottak. Nekünk meg mondták, hogy menjünk nyugodtan, ő nem jön tovább. Egy darabig gondolkoztam, de nem kellett volna.

Összesen mennyi időt töltöttetek Dél-Amerikában?
18 hónapot, amiből 15 volt Mexikó.

Végül sikerült megtapasztalnod valamit Mexikóban azokból, amiket előtte olvastál?
Dehogy, ahhoz egyedül kellett volna menni. Igazából ahhoz be kellett volna vetnem magam a dzsungelbe, de nem voltam elég bátor. Mi tulajdonképpen városból városba ugráltunk.

Miután hazaérkeztél már nem is akartál Magyarországon maradni? Nem gondolkoztál azon, hogy felköltözöl Pestre?
Nem. Budapest gyönyörű város, de én mindig is turistának érzem magam benne. Ami nekem kifejezetten jó érzés. A másik dolog, hogy nem is nagyon ismerem Budapestet. Vannak városok a világban, ahol sokkal jobban elnavigálok, mint például, Edinburgh.



A következő állomás Anglia volt, majd pedig Skóciába keveredtél, ami egy fontos állomása lett az életednek, hiszen ott ismerted meg a barátnődet és találkoztál egy indiai fiúval is, aki később munkaajánlatot adott nektek Indiában. Mesélj egy kicsit Skóciáról.


Az egyik barátom dolgozott St. Adrewsban egy elit-kategóriás golf hotelban. Küldött képeket, ennyi elég is volt. A hotelben dolgoztunk egy páran magyarok, csehek, lengyelek, indiai, kanadai, skót. Itt elég sok időt töltöttem, úgyhogy elég sok emberre gondolhatok barátként. Skócia az egyik legcsodálatosabb hely. Az emberek nagyon kedvesek, barmit feláldoznak egy hangos röhögésért. Fantasztikus. Csak jót tudok mondani. Vagyis egy negatívum van, de ezzel azt hiszem nem mondok senkinek újdonságot, az időjárás. Ha kifogsz egyet a három napos nyárból, akkor azt mindenképp használd ki! Irány a skót felföld!

Az interjú nem sokára folytatódik indiai történetekkel.

-------------

Ha tetszett a bejegyzés, akkor kövess a Facebookon is!