7. nap
Norvégiára már nagyon kíváncsi voltam. Európa legdrágább országa, úgyhogy a magyar fizetésemmel nem engedhettem meg magamnak, hogy sok időt ott töltsek, de legalább 2 napra eljutottam oda is. Egyszer majd nagyon szeretnék elmenni a fjordokhoz is és a sarki fényre is kíváncsi vagyok. Reggel indult a gépem Poznanból Bergenbe. Az összes norvég város közül itt esik a legtöbbet az eső, szinte minden nap. Szerencsémre én az eső után érkeztem a napsütésbe. Az északi országokról azt kell tudni, hogy a nyár rövid a tél pedig nagyon hosszú. Nyáron a nap nagyon sokáig fent van, a sarkkörön túl egy időszakban 24 órán keresztül világosság van majd a nappalok elkezdenek rövidülni és a tél folyamán pedig többet van sötét, mint világos.
Arra felé nincsenek nagy városok. Oslóban 1 millióan laknak. Bergen Norvégia második legnagyobb városa, ahol pedig kb 250 ezren élnek. Rengeteg, főleg idősebb turista van itt nyáron. Bergenből szervezik a fjord túrákat is. Megérkezésem után sétálgattam a halpiacon és a kikötőben.