Habár előző nap megérdeklődtem a tourinformban, hogy pontosan hogyan tudok eljutni Rondába, (a Plaza de Espana melletti kisebb buszvégállomásról, az Estación De Autobuses Prado San Sebastiánról indulnak Rondába a buszok) mivel többen is javasolták, hogy érdemes oda ellátogatni, mert az az egyik legszebb andalúz város, viszont végül úgy döntöttem, hogy már nem fér bele a programba, hiszen 2 nap múlva indul a gépem Malagaból és már egyébként is nagyon elfáradtam az elmúlt 2,5 hét során.
Reggel sikerült elszerencsétlenkednem vagy 2 órát, mivel átgyalogoltam a fél városon abba a kisebb buszvégállomásra, ahonnan Rondába is mennek a buszok, mert valamiért úgy gondoltam, hogy Malagába is biztos onnan indulnak. A helyszínen derült ki, hogy tök fölöslegesen mentem oda, mivel Malagába a nagy pályaudvarról indulnak a járatok, ami egyébként 10 perc gyaloglásra volt a hostelemtől...
A malagai buszra való felszállás előtt a sofőrtől kaptunk egy kis ajándékcsomagot, melyben egy süti, ásványvíz és egy fülhallgató volt. Nagyon örültem ennek a kis csomagnak, azért is, mivel pont elromlott a fülhallgatóm, úgyhogy ez az ajándék kárpótolta is a délelőtt elvesztegetett időmet.
Malaga buszvégállomásától még kb. fél óra gyaloglásra van a belváros. Aznapra nem foglaltam előre szállást, úgyhogy út közben nézegettem a feliratokat, hátha meglátok egy hostelt. Hostelt nem igazán vettem észre, viszont egy tourinformot igen, úgyhogy be is mentem megkérdezni, hogy nem tudnának-e ajánlani valami olcsó szállást. Kaptam egy előre összeállított listát, de igazából viszonyítás kérdése, hogy kinek mi az olcsó, mert az olcsó szállások között nem hostelek, hanem inkább 2 csillagos vendégházak szerepeltek. Az egyikbe azért bementem megérdeklődni, hogy van-e szabad hely, viszont nem tűnt valami olcsónak és egyébként is fullon voltak, viszont a recepciós srác javasolt egy hostelt a szomszédos utcában, ott pedig már volt szabad hely.
Aznap már nem is történt semmi különös, este beszélgettem még egy kicsit a hostelben a szobatársaimmal. Volt egy német lány, aki spanyol fordítónak tanul és most Erasmusra jött. Mondta, hogy náluk az egyetemen kötelező külföldi gyakorlatra menni, így jutott el már Mexikóba is.
Hasznos linkek:
Sevilla és Malaga között közlekedő busztársaság: https://www.alsa.es/en/home
Szállásom Malagában: Oasis Hostel
Aznapi költéseim:
Hasznos linkek:
Sevilla és Malaga között közlekedő busztársaság: https://www.alsa.es/en/home
Szállásom Malagában: Oasis Hostel
Aznapi költéseim:
- helyi buszjegy Sevillában 1,4 euró
- buszjegy Sevillából Malagába 23,55 euró
- szállás 1 éjszakára 15 euró
- kaja 2,25 euró
18. nap
Igazából aznap kezdtem el a konkrét városnézést, mivel előző nap nem sok mindent csináltam. Első látásra nem is ragadtatott el annyira ez a város. Tipikus nyaraló, üdülő helynek tűnt, ahol van egy marha hosszú strand, mellette pedig sorakoznak a több emeletes hotelek.
A sevillai viharnak és a hostelben az egész este bekapcsolva hagyott légkondinak köszönhetően kicsit betegnek éreztem magam, biztos, hogy lázam is lett, ami a 40 fokos hőségben nem volt valami kellemes, úgyhogy már nem is nagyon volt kedvem a város utcáit róni, de persze ha már ott voltam, valamit illik megnézni, úgyhogy azért kicsit megpróbáltam felfedezni a környéket.
Sikerült fölvonszolnom magam az Alcazababa, ami egyébként egy mór erődítmény, melyet a 8. században építettek. Nagyon szép az épület belülről, nagyon hangulatosak a szobák, a szökőkutak, régi arab edények és a kis parkok és a kilátás is szép. A belépő nevetségesen olcsó, a diákjegy 60 cent, a teljes árú pedig 2 euróba kerül.
Az Alcazababól vettem észre, hogy itt Malagában is van egy torreádor aréna, úgyhogy meg is lett a következő célpont. Az aréna tárva nyitva állt, senkit sem láttam a bejáratnál, úgyhogy besétáltam csak úgy, majd kisomfordáltam a lelátóhoz. Nem tudom, hogy egyébként ingyenesen megtekinthető-e, de arra nem volt már pofám, hogy körbe is sétáljam.
A fent említett látványosságokon kívül még a malagai vár is érdekes lehet, ahova az Alcazaba mellől indul felfele az út, de mivel elég rosszul éreztem magam, ezért nem volt már erőm hegyet mászni.
Mielőtt elindultam volna a reptérre éjszakázni, útközben véletlenül belebotlottam a piacba, ahol még szintén körbenéztem egy kicsit.
Aznapi költéseim:
Az estét a reptéren töltöttem, majd reggel 6-kor indult a gépem Pozsonyba. Itt lett a vége a 2,5 hetes utazásnak Dél-Franciaországon, Portugálián és Andalúzián keresztül.
- belépő Alcazaba 0,6 euró
- víz 0,4 euró
- fagyi 2,95 euró
- kaja 2,47 euró
- metrójegy a repülőtérre 1,75 euró
- kávé 1,35 euró
4 nap Spanyolország összesen 99, 7 euró -> 25 euró/nap
Hazafele repülés közben egyszer csak azt éreztem, hogy bedugult a fülem, de gyanús lett, hogy még leszállás után 1 órával se dugult ki. Pozsonyból elvonatoztam Párkányba, ahova kijöttek értem autóval, majd miután hazaértem a fülem még mindig be volt dugulva, úgyhogy egyenesen mentem is tovább a fülészetre.
Az orvos azt mondta, hogy eléggé csúnyán begyulladt a fülem és ha máskor megfázva ülök repülőre, akkor mindenképpen csepegtetni kell az orromba, mivel a repülőn a légnyomás változástól nem tud rendesen áramolni a levegő az arcüregben, így könnyen be tud gyulladni a fül. A gyulladásra antibiotikumot kaptam és több, mint 1 hétbe telt, mire meggyógyultam.
Ha hosszabb útra mentek, ahol repülni is fogtok, akkor a biztonság kedvéért érdemes orrcseppet is vinni, hiszen soha nem lehet tudni mikor fázik meg az ember.
Utazás előtt felmerült utazási költségek (repülő-, buszjegy): ~ 157 euró
Utazás alatti költségek (szállás, étkezés, belépők, városok közötti közlekedés): 598, 77 euró
Ha visszaolvasnád a teljes utat, akkor kezdd innen, majd minden egyes bejegyzés alján megtalálható a következő napra vezető link.
Az orvos azt mondta, hogy eléggé csúnyán begyulladt a fülem és ha máskor megfázva ülök repülőre, akkor mindenképpen csepegtetni kell az orromba, mivel a repülőn a légnyomás változástól nem tud rendesen áramolni a levegő az arcüregben, így könnyen be tud gyulladni a fül. A gyulladásra antibiotikumot kaptam és több, mint 1 hétbe telt, mire meggyógyultam.
Ha hosszabb útra mentek, ahol repülni is fogtok, akkor a biztonság kedvéért érdemes orrcseppet is vinni, hiszen soha nem lehet tudni mikor fázik meg az ember.
A 2,5 hetes utazás teljes költségvetése
/Minden egyes poszt alatt megtalálható az aznapi részletes költségvetés/
Utazás előtt felmerült utazási költségek (repülő-, buszjegy): ~ 157 euró
Utazás alatti költségek (szállás, étkezés, belépők, városok közötti közlekedés): 598, 77 euró
Ha visszaolvasnád a teljes utat, akkor kezdd innen, majd minden egyes bejegyzés alján megtalálható a következő napra vezető link.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Ha tetszett a bejegyzés, akkor kövess a Facebookon is!