Booking.com

2014. november 13.

Budapestről busszal Nizzába

Habár az utazás csak augusztus végén kezdődött, de a jegyeket még márciusban foglaltam le erre az útra, hogy ezzel motiváljam magam arra, hogy minél kevesebb pénzt költsek az olaszországi Erasmus tanulmányaim alatt. Nagy álmom volt Portugália, viszont idén nyáron még nem volt közvetlen fapados légi összeköttetés Magyarország és Portugália között, ezért kicsit kutakodtam, hogyan tudnék oda olcsón eljutni. Mindenképp olyan köztes állomást szerettem volna közbeiktatni, ami szintén érdekel, lehetőleg tengerparton. Végül úgy döntöttem, hogy Dél-Franciaországon keresztül megyek Portóba, majd pedig Malagából jövök haza. Le is foglaltam az alábbi jegyeket:

  • Augusztus 22. Budapest-Nizza buszjegy (Eurolines) 14.900 Ft
  • Augusztus 28. Marseille-Porto repülőjegy (Ryanair) 47 EUR - ezt a jegyet később, június körül láttam 25 euróért is :(
  • Szeptember 10. Malaga-Pozsony repülőjegy (Ryanair) 61 EUR
Utazás előtt pár nappal a franciaországi tartózkodásra előre lefoglaltam szállást, a többit pedig úgy terveztem, hogy majd út közben kitalálom hogyan legyen.

1. nap

Augusztus 22-én éjszaka indult a buszom Budapestről, de előtte még lenyomtam az utolsó munkanapom az egyik pesti hostelban. Reggel 6 körül keltem, felutaztam Pestre otthonról (Lábatlan), majd este 7-8ig dolgoztam, mivel meg kellett várnom az utolsónak érkező vendéget és utána tudtam csak elindulni a Népligetbe. 

A busz Romániából jött és késett kb. 1,5 órát, viszont legalább ez nem ért minket meglepetésként, mivel az egyik magyar utas felhívta az Eurolines 24 órás ügyeletét, hogy utánajárjon a busz pontos érkezési időpontjának. Várakozás közben a buszmegállóban lespanoltam egy magyar nénivel, aki a kint dolgozó fiát és annak családját ment meglátogatni Nizzába, úgyhogy beszélgetés közben viszonylag hamar eltelt az idő.

A buszon elég sok román ült, többnyire vendégmunkások lehettek. Magyarok csak páran szálltak föl, de szerintem ők is munka ügyben utaztak ki.

Én annyira fáradt voltam már, hogy amit felszálltam a buszra, hátradőltem, becsuktam a szemem és már aludtam is majd leghamarabb csak valahol Velence környékén keltem fel Olaszországban. Utána továbbaludtam és csak akkor ébredtem meg, ha megállt a busz pár percre egy benzinkútnál WC szünetre. Végül a Ligur-tengerig átaludtam az utat, úgyhogy viszonylag gyorsan eltelt az a közel 20 óra buszozás is...

Nizzába valahogy este 6-7 körül érkeztünk. Azt már néztem a neten, hogy az Eurolines buszok valahol a város szélén állnak meg, de azt nem tudtam konkrétan hogyan jutok be a városba, úgyhogy megkérdeztem egy lányt, aki pont arra sétált. Mondta, hogy menjek vele, útközben megmutatja a buszmegállót, ahonnan indul majd a helyi busz a belvárosba. 

Azt tudtam, hogy a szállásom valahol a vasútállomás környékén van, de a busz útvonalán nem láttam a vasútállomást feltüntetve, úgyhogy rákérdeztem a buszon 2 nőnél, hogyan tudok oda eljutni. Nem igazán beszéltek angolul, de végül kinyögték, hogy szálljak le most és mondták, hogy melyik buszra kell majd átszállni.

Pont jött is az a busz, majd felszálláskor azért még rákérdeztem a sofőrnél is, hogy ez a busz tényleg a vasútállomáshoz megy. Mondta, hogy igen, és elmondta a nevét is a megállónak. Szólt, hogy figyeljem majd a kiírást. Bólintottam, hogy oké, de őszintén fogalmam nem volt, hogyan kell leírni franciául azt amit mondott...Gondoltam csak észre veszem majd a vasútállomást, viszont ez nem teljesen így történt, mert a busz nem az állomás előtt haladt el, de szerencsémre amikor odaérkeztünk a sofőr hátra kiáltott (középen álltam egy csuklós buszban), hogy most kell leszállnom...Na ezek után mondja bárki is, hogy a franciák nem kedvesek...

Nap végén már csak a szállást kellett megtalálnom...

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Szállásom Nizzában: Hostel Baccarat
Foglalás hostelworld.com-on keresztül

Ár: 18 euró/éjszaka foglalás szerint 8 fős szobában, de végül 6 fős csak lány szobába kerültem

Aznapi költéseim:
  • WC díja az autópályán 0,5 euró
  • keksz az autópálya shopból 1 euró
  • Nizza helyi buszjegy 1,5 euró
  • szállás 3 éjszakára 54,5 euró

A beszámoló itt folytatódik.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Ha tetszett a bejegyzés, akkor kövess a Facebookon is!