Booking.com

2020. április 17.

57. nap: Maokong és környéke; túra és templomok sokasága

2020. március 4. 

Az állatkert mellől gondola visz föl a hegyre, melynek három megállója is van. Az első ötletem az volt, hogy felmegyek a legutolsóra és majd lejövök gyalog vagy busszal, viszont nem fogadnak el bankkártyát a jegypénztárban, készpénzem pedig már nem volt annyi, ami elég lett volna a jegyre, mivel 6-án elhagyom az országot. Igazából nem jelentett olyan nagy gondot, hogy nem tudtam megvenni a jegyet, sőt, még jobban is jártam, mert minibuszok is mennek föl jóval kevesebb pénzért. 

metróállomás




az aranyos figurák nem maradhatnak el sehonnan

Ez a metróállomás ingyenesen használható WC-je... Nálunk mikor lesz ilyen? 

Először a gondola legutolsó állomásához mentem, ahonnan Zhangshu Trail nevezetű túraútvonalat néztem ki. Szinte senki nem járt erre, 1-2 nyugdíjas csoporttal találkoztam csak, turista senki. Sajnos kicsit borult illetve esős volt az idő, de szerencsére még elviselhető volt. Ez a környék is csodás volt; kertek, veteményesek, tea ültetvények szegélyezték az utamat, pedig csak pár km-re voltam a több milliós fővárostól...













ezen a kaktuszon nő a sárkánygyümölcs











A túra a Zhangshan templomnál fejeződik be, ahonnan csodás panoráma nyílik a városra. Pár percig csak bámultam ki a fejemből és élveztem a látványt. Ha tiszta az ég, akkor gondolom még szebb lehet, pedig így is alig tudtam levenni róla a szemem. 




Innen a Dragon trailen folytattam tovább az utam, ami levitt az NCCU egyetemi kampuszhoz. Hatalmas területen fekszik ez az egyetem és kicsit város a városban hangulata van. Nem akartam nagyon fényképezni, de ez a környék is érdekes, itt is érdemes kicsit körülnézni. 






Megebédeltem a városban, majd újra buszra szálltam és a következő állomásom a gondola utolsó előtti állomása, a Zhinan templom volt. Ezt a templomot már a Zhangshan templomból kinéztem, mivel a szemben lévő hegyen van. Már onnan is hatalmasnak tűnt, illetve a Google maps-en is feltűnt, hogy oda is érdemes lenne elmenni. Nem kellett csalódnom, tényleg csodás ez a környék. Turista itt is alig van, pedig kár lenne kihagyni. 














A Zhinan templom körül egy gyönyörű park is ki van alakítva, illetve a gondola megálló felé haladva egy másik impozáns templom is található. Ez a templom egy buddhista templom, ahol nekem a leginkább a sok égő lampion tetszett, nagyon jó hangulata volt. A templomban pedig még ceremónia is folyt, így aztán még varázslatosabb volt a hangulata. 











ATM a templomban, mert persze jóslásra mindig kell, hogy legyen pénz




a kínai horoszkóp állatai




Visszasétáltam a Zhinan templomhoz, mivel innen folytattam tovább az utam a város felé a lépcsőkön. Még jó, hogy lefele mentem gyalog és nem fordítva, mert több száz lépcsőn kellett lemennem. Ez az út is nagyon gyönyörű volt, már már kicsit félelmetes is. Itt senkit nem láttam. Pár száz méterenként itt is templom vagy kegyhely keresztezte az utamat, illetve pár szegényesebben kinéző lakóház is volt a semmi közepén. 





WC persze mindenhol van











Jó kis nap volt ez is, felfedeztem Tajpej kevésbé látogatott, de annál csodásabb helyeit. 



Ha tetszett a bejegyzés, akkor kövess a Facebookon is!

Szállást keresel? Én szinte mindig a booking-ot használom szállásfoglalásra, ahol rengeteg féle szállás közül válogathatsz.
Booking.com