Booking.com

2019. október 12.

78. nap: 23 ezer Ft-ért repültem Sydney-be

2017. február 9.

Ausztrália mindig is nagy álmom volt, de amikor elkezdtem tervezni ezt az utat (indulás előtt kb. 1,5 évvel), akkor még gondolni se mertem volna arra, hogy egyszer eljutok oda is. A repülőjegyeimet sorjában vásároltam meg, mindig figyeltem az Európa és DK-Ázsia közötti repülőjegy árakat, illetve a délkelet-ázsiai repülőtársaságok akcióit. A legelső jegyemet 2015 karácsonyán foglaltam le, egy Budapest-Bangkok útvonalat, 2016. november 24-re. DK-Ázsia legnagyobb fapados társasága, az Air Asia általában fél évente hatalmas akciózásba kezd. Ez 2016 februárjában is így történt, én pedig lelkesen nézegettem a lehetőségeket. Ekkor figyeltem fel arra, hogy az Air Asia nemcsak Ázsián belül, de Ausztráliába is repül. Az akció keretében végül átszámítva 23 ezer Ft-ért sikerült megvásárolnom egy Kuala Lumpur-Sydney repülőjegyet. Ebben az árban nincs feladott poggyász, illetve ellátás, de én azt később se igényeltem, mivel csak egy kézipoggyásszal utaztam.


Ausztráliába az eVisitor turista vízum ingyenes, amit az immigration oldalán lehet online igényelni. Ezzel a vízummal egyfolytában 3 hónapot tartózkodhatunk az országban, az érvényességi ideje pedig 1 év és többszöri belépésre jogosít. Ez azt jelenti, hogy egy éven belül többször is beutazhatunk az országba, csak maximum 3 hónaponként ki kell lépnünk és el kell valahova utaznunk.

Önkéntes munka Ausztráliában megengedett a turista vízummal is, a szomszédos Új-Zélandon viszont whs (working holiday vízum) nélkül hivatalosan nem lehet önkéntes munkát vállalni. Hallottam már olyat, hogy valakitől különböző dokumentumokat kértek a turista vízumra való jelentkezés után, én viszont pár másodperc után megkaptam a vízumot és semmilyen egyéb teendőm nem volt már vele. Belépésnél tőlem semmit sem kérdeztek, még azt se, hogy hol fogok megszállni. Még Kuala Lumpurban kérdezgettek a repülőtéren a repülőre való beszállás előtt, hogy miért megyek Ausztráliába, illetve, hogy mondják magyarul azt, hogy hogy vagy és köszönöm. Zavaromban és fáradtságomban a how are you-ra azt feleltem, hogy azt úgy mondják magyarul, hogy jó reggelt, mivel ekkor már kb. 22 órája nem aludtam (mert az éjszakát a reptéren töltöttem és Ritával beszélgettem), de gyorsan korrigáltam magam. Szerencsére nem hitték azt, hogy loptam a magyar útlevelem és nem vittek el letesztelni a magyar tudásom.

Ha tetszett a bejegyzés, akkor kövess a Facebookon is!

Szállást keresel? Én szinte mindig a booking-ot használom szállásfoglalásra, ahol rengeteg féle szállás közül válogathatsz.