Booking.com

2019. április 21.

49. nap: Így néz ki egy vietnami egyetem belülről

2017. január 11. 

A tegnapelőtt megismert egyetemisták közül az egyik lánnyal megbeszéltem, hogy ma együtt ebédelünk. Hihetetlen élményben volt részem aznap. Hang 22 éves gyógyszerészhallgató, szabadidejében pedig matekból és fizikából tart különórákat. A 30 éves nővérével él Hanoiban, aki szintén fizikát és matekot oktat. A diákok házhoz mennek, mindketten otthonról szoktak tanítani.

Hanggel az opera előtt találkoztunk, ahova ő motorral érkezett. Mondta, hogy üljek föl mögé, először is elmegyünk enni. Miután megettük az ételt nem hagyta, hogy fizessek, ő fizette ki az enyémet is. Ebéd után elmentünk hozzájuk, mivel Hang a nővérének is pakoltatott el ebédet a kifőzdében. Olyan szűk sikátorkon mentünk keresztül a motorral, amiről kívülről meg nem mondtam volna, hogy egy utca. Hang nővére, Hien is nagyon aranyos lány volt. Mondták, hogy ha bármilyen kérdésem lenne nyugodtan írjak nekik, mert ők már jártak azokon a helyeken, ahova készülök az országban. Még egy kis kókuszos sütivel is elláttak, és még pakoltak is el nekem belőle.


Következő állomásunk Hang egyeteme volt. Az egyetem épületét még a franciák építették. A nagy előadókban a tábla mellett található Ho Chi Minh mellszobra, az egyik épületszárnyban pedig különböző állat csontvázak vannak kiállítva. Hangnek előadásra kellett sietnie, úgyhogy itt elköszöntünk egymástól én meg utána azon gondolkoztam, hogy milyen jó egyedül utazni, mert ebben az élményben biztos, hogy nem részesülhettem volna ha éppen valaki mással utazok együtt.








Ha tetszett a bejegyzés, akkor kövess a Facebookon is!

Szállást keresel? Én szinte mindig a booking-ot használom szállásfoglalásra, ahol rengeteg féle szállás közül válogathatsz.