Booking.com

2018. november 17.

15. nap: Ne tervezz sokat!

2016. december 8.

A fél éves utazásomra a repülőjegyeket nem egyszerre, hanem szépen sorjában foglalgattam, amikor épp találtam egy jó árat, akciót. Először megvolt a Budapest - Bangkok útvonal, majd thai belföldi járatokra foglaltam, utána Malajziába, aztán Kuala Lumpurból Hanoiba, Saigonból KL-ba, KL-ból Sydney-be, Sydneyből Tasmaniába, onnan pedig Melbourne-be. Én beleestem abba a hibába, hogy túl sokat terveztem előre. Amikor 2016. november végén elindultam erre az útra, már a 2017. májusi Melbourne - Denpasar repjegyem is le volt foglalva. Sokan azt mondják, hogy egy hosszú utat nem érdemes túltervezni, hiszen otthonról nem igazán mérhető föl, hogy hol mennyire jól (vagy éppen kevésbé jól) fogjuk érezni magunkat. Ha otthon eltervezünk mindent, akkor kevésbé leszünk rugalmasak és ha felülírjuk az eredeti terveket, döntéseket, akkor még pénzt is veszítünk, hiszen új jegyekre lesz szükség. 

Thaiföldön belül két repülőjegyet foglaltam, egyet Bangkokból Chiang Maiba és egy másikat Bangkokból Krabira. Az elsőt fel is használtam, mivel repülővel érkeztem Észak-Thaiföldre. Ekkor már két hete jártam az országot, de tengerpartot még nem láttam. Habár nagyon jól éreztem magam Bangkokban és északon, rengeteg templomot és történelmi romot meglátogattam és szuper dzsungeltúrán vettem részt, de most már inkább a tengerpartra vágytam. Sukhothai után még megállhattam volna Ayutthayában is vagy maradhattam volna még 3 napot Bangkokban, viszont végül úgy döntöttem, hogy egyenesen délre veszem az irányt és nem használom föl a második repjegyet. Amikor megérkeztem Sukhothaiból a bangkoki buszvégállomásra, megnéztem, hogy indul-e buszjárat Krabiba mostanában. Indult. Több cégnél is lehetett foglalni, a foglalás és az eljutás nagyon egyszerű volt. 

Ilyen volt az ülés a buszon

Thaiföldön belül könnyen lehet utazni, jó a tömegközlekedés, úgyhogy én azt ajánlom, hogy akinek van ideje és nem csak 1-2 hétre érkezik az országba, az legyen rugalmas és ne tervezzen nagyon előre. Nem szükséges otthon megtervezni az utazást, eljutást, előre lefoglalni a belföldi repjegyeket, hiszen helyben is mindent egyszerűen el lehet intézni és busszal/vonattal/hajóval is el lehet mindenhova jutni, de akár pár nappal előre foglalva is lehetséges jó áron repülőjegyet venni. Ja, és az éjszakai busz nem is olyan vészes, mint ahogy azt gondoltam.

Előző nap: Sukhothai
Következő nap: 

Ha tetszett a bejegyzés, akkor kövess a Facebookon is!

Szállást keresel? Én szinte mindig a booking-ot használom szállásfoglalásra, ahol rengeteg féle szállás közül válogathatsz.