Booking.com

2018. október 14.

13. nap: Buszozás Thaiföldön; Sukhothai

2016. december 6.

Bangkokból Chiang Maiba repülővel érkeztem, viszont a visszafele úton ki szerettem volna próbálni a busz- vagy vonatközlekedést is. Az utazás előtt azt olvastam, hogy Thaiföldön az országúti baleseti statisztika az egyik legrosszabb a világon, hiszen rengeteg halálos kimenetelű baleset történik nap mint nap. A vasút egy fokkal jobb választásnak tűnhet, mivel a kötött pálya talán biztonságosabb, viszont vonat kisiklásokról is lehet olvasni a neten. Végül a busz mellett döntöttem, mert az olcsóbb, mint a vonat. Azt is olvastam, hogy inkább napközben buszozzunk, mivel a buszbalesetek sokszor este történnek, úgyhogy már ezért is be akartam iktatni egy megállót Chiang Mai és Bangkok között. A választásom pedig Sukhotaira, Siam, avagy a mostani Thaiföld első fővárosára esett.

Chiang Mai központjától elég messze van a buszvégállomás. Mivel a központban elég magas transzfer árat ajánlottak a tuk-tukosok, ezért először úgy gondoltam, hogy majd kigyalogolok. Talán fél úton lehettem, amikor megállt egy kisbusz mellettem, a sofőr pedig egy korrekt árat adott, amit el is fogadtam, így végül megspóroltam pár km gyaloglást és még egy kis pénzt is.  

A buszjegyet az állomáson lehet megvenni. Minden cégnek külön ablaka van. Érdemes körbejárni és megnézni az összeset, hogy melyik vállalatnak indul hamarabb járata és hol milyenek az árak. A jegyet előre is lehet foglalni, de ahhoz elég messze van a buszvég a várostól, hogy csak ezért eljöjjön az ember, így inkább az utazás napján érdemes jegyet váltani. Reggel pedig ajánlott korán érkezni, nehogy elfogyjanak a jegyek. 

Visszatekintve a buszozásra nekem egyáltalán nem tűnt olyan veszélyesnek. Egyáltalán nem száguldozott a busz és az úton se volt semmi probléma. Turista nem volt ezen a járaton, csak helyiek utaztak. Mellém egy egyetemista lány ült le. Mondta, hogy a turizmusban akar majd elhelyezkedni, idegenvezető szeretne lenni. Miután elmondtam, hogy én több hónapot fogok utazni a régióban és Ausztráliában a reakciója az volt, hogy akkor én biztos jó gazdag vagyok. Itt nem nagyon ismerik a hátizsákos, alacsony költségvetésű utazás fogalmát, de azért az Iphone ott van a kezükben. Ázsiában pedig nem vet jó fényt magára az, aki nem dolgozik. 

Ezzel a busszal utaztam Chiang Maiból Sukhothaiba

Sukhothai is egy jó döntésnek viszonyult, ezt a helyet még nem fedezte fel a tömegturizmus és az újvárosban megtapasztalható, hogy milyen is egy igazi thai város hangulata. Szállást az újvárosban foglaltam, mert az olcsóbb, mint az óváros, viszont busszal könnyen és olcsón át lehet jutni a romokhoz, a történelmi parkba. 
Pont olyan buszon ülök, mint az ott szemben. Ilyen busz közlekedik a buszvég és az új-/óváros között


Végre úgy tűnik elmúlt a napokig tartó hasmenésem is, úgyhogy a hosszú buszút után az új kedvenc hobbimnak hódoltam, az utcán, sámlin evésnek. Betoltam valami disznós rizses ételt, majd meghintettem még egy oreós, csokis thai palacsintával. Jóllakottan, teli gyomorral érkeztem vissza a hostelhez, ami előtt a parkban épp egy aerobik óra zajlott. Mondták, hogy nyugodtan csatlakozhatok, ingyenes, de én teli hassal inkább beültem a gyerekek mellé hintázni és csak hátulról figyeltem az eseményeket. 


A random kifőzdében is ügyelnek az étel megjelenésére

Következő nap: Sukhothai

Ha tetszett a bejegyzés, akkor kövess a Facebookon is!

Szállást keresel? Én szinte mindig a booking-ot használom szállásfoglalásra, ahol rengeteg féle szállás közül válogathatsz.