Booking.com

2018. szeptember 2.

3. nap: Bangkok 2.rész; A belváros

2016. november 26. 

Erre a napra az óvárost terveztem meglátogatni és kicsit sétálgatni, akklimatizálódni. Reggel először is a skytrainnel utaztam, majd hajóra szálltam, ami elvitt egészen a központba. Közben a telefonomon néztem a térkép applikációt, hogy hol kell leszállni. A sámlin ücsörögve evés után a másik nagyszerű dolog a városban, az a hajón, mint tömegközlekedési eszközön való utazás. Egy útért átszámítva csak 65 forintot kérnek.




Útközben véletlenül betévedtem egy piacra is.







A Wat Pho felé haladva leszólított egy tuk tuk sofőr, hogy van egy ajánlata, 40 bahtért körbevisz a főbb nevezetességeknél. Azt állította, hogy a Wat Pho most zárva van, mivel imádkoznak. A tuk tuk út közben megállunk a thai factory-ban, ahol csináltathatok magamnak zakót, majd mire visszatérünk a templom már nyitva is lesz. Mondtam, hogy köszönöm az ajánlatot, de zakót nem akarok csináltatni, amire azt a választ kaptam, hogy ebben az esetben nem él a 40 bahtos ajánlat.

A Wat Pho csak pár méterre volt innen. Persze nyitva állt és be tudtam menni, meg még rajtam kívül több száz turista is... Ne higyjetek ezeknek a tuk tuk sofőröknek! Ez egy átverés, amit előszeretettel alkalmaznak.

A templom lélegzetelállítóan gyönyörű. Az a sok dísz és arany! Csodálatos. Legalább 1,5 órás program, főleg ha ez az első távolkeleti célpont.










A Wat Pho után a Nagy Palotához mentem, viszont a belépőjegy nagyon drága volt, ami nem fért bele most a költségvetésembe, így belülről nem néztem meg. Remélem egyszer eljutok még Bangkokba és még lesz rá alkalmam, hogy megnézzem.


Ezután csak sétálgattam céltalanul, próbáltam felfedezni a belvárost és betértem minden templomhoz, ami útba esett. Érdekes, hogy turistát ezekben a kevésbé ismert templomokban alig láttam, pedig ezek is gyönyörűek voltak. Végül utánajártam, hogy melyik templomokat néztem meg: Wat Ratchabophit, Wat Mahannapharam és a Suthattepwararam templom.

Wat Ratchabophit




Wat Mahannapharam




Wat Suthattepwararam





A második templomnál leszólított egy monk, megkérdezte, hogy honnan jöttem. Nem nagyon jól beszélt angolul, de kedves volt. Ugyanannál a templomnál később leszólított egy ürge, hogy ő építészként dolgozik itt a templomban, de egyébként tud egy tourist informationt a közelben, ahol segítenek nekem mindenben, jegyeket, utazásokat foglalni. Az iroda pár méterre volt, de persze nem foglaltam semmit... Amikor jöttem ki, láttam, hogy megint hoz magával egy turistát az ürge...Építész, hát azt megkérdőjelezem, de kiegészítésként biztos, hogy az utazási irodával is kapcsolatban van. Hallottam már ilyen átverésekről, de első napokban be is bizonyosodott, hogy igazak. Ma ez már a második. 

Nap végén még kicsit sétáltam, elmentem a Khao San roadhoz is, ami nem nagy szám. Tele van éttermekkel meg minden féle turista csalogató dologgal. Viszont nem messze a Wat Chanasongkhram környékén nagyon hangulatos kis utcák vannak, faházakkal és gyönyörű növényzettel. Annak ellenére, hogy a világ egyik leglátogatottabb városában járunk, azért itt is találni kevésbé látogatott helyeket.





A nap megint hajózással és a skytrainnel zárult. Jó kis hely ez a Bangkok. Eddig nagyon tetszik minden.


Első napokban kicsit beteg lettem, már a repülőtérre menet is éreztem, hogy mintha fájna a torkom. Nem nagyon szeretek bevenni gyógyszert, de most úgy voltam vele, hogy muszáj, hogy elmúljon hamar. El is fogyott egy fél levél Nurofenem, de a torokfájás és a megfázás szerűség szerencsére pár nap alatt elmúlt.

Előző nap: Silom és a Lumphini park
Következő nap: Itt még a tömegközlekedés is egy élmény

Booking.com

Ha tetszett a bejegyzés, akkor kövess a Facebookon is!