2014. november 18.

Marseille, a Taxi filmek forgatási helyszíne

Az utazás előző napjáról, Monacóról itt írtam.

4. nap

Reggel indult a vonatom Nizzából, de előtte kicsit még beszélgettem a hostel recepciós sráccal. Ő Romániából, az erdélyi Déváról származott és pár szót tudott magyarul is. Nizzában egyébként elég sok román vendégmunkás dolgozik. Az a busz amivel jöttem, szintén tele volt románokkal, és egyébként az a lány, akit megérkezésem után leszólítottam az utcán útbaigazításért az is román volt. 

A vonatra való felszállás előtt Franciaországban is érvényesíteni kell a jegyet, ugyanúgy, ahogy Olaszországban is, viszont az a különbség a két rendszer között, hogy itt Franciaországban adnak kedvezményt a 26 éven aluli utasoknak, Olaszországban pedig nem.

Marseille-ben a hostel (Vertigo hostel), amit előre lefoglaltam a vasútállomás környékén volt. Hamar megtaláltam a címet, letettem a cuccaim, majd egyből mentem is ki várost nézni.

Marseille-ről elég sok rémhírt lehet olvasni a neten. Hogy őszinte legyek egy kicsit tartottam is ettől a várostól, ezért mielőtt kiindultam megkérdeztem a recepciós srácot, hogy Marseille tényleg veszélyes-e. Azt válaszolta, hogy a vasútállomástól északra ne menjek, egyébként nem lesz semmi gond. 

Marseille neve a Taxi filmekből lehet még ismerős, ami egyébként nekem nagy kedvencem volt.

Ahogy elindultam a vasútállomástól lefele a kikötő felé először nem igazán tetszett a város, és nehezen igazodtam ki, annak ellenére is, hogy volt egy térképem, amit a hostelben kaptam. Először egy lepukkantabb művész negyednek tűnő helyen kötöttem ki. Bolyongtam egy kicsit a környéken, megettem egy szendvicset a téren, majd beültem még egy kávéra, ami adott egy kis löketet a nap hátralévő részére. Végül sikerült letérnem egy főbb útra, majd megláttam a domb tetején a Basilique Notre-Dame de la Garde-t, úgyhogy végre megvolt az irány, hogy merre kell tovább menni, oda föl!

Ezen a környéken bolyongtam először

A bazilika nagyon szép volt belülről és kívülről is. A városra és a közeli Frioul-szigetekre nyíló panorámáért is megérte felmenni. Belülről tök érdekes volt, hogy kis hajó makettek lógtak lefele a mennyezetről és a templom belső fehér-vörös-arany színei is nagyon tetszettek. A templom tornyán pedig egy hatalmas arany színű Mária szobor áll, kezében a kis Jézussal. Ekkor változott meg a véleményem a városról. Nem is olyan rossz hely ez a Marseille, sőt. 

A bazilika látképe két különböző irányból, illetve az onnan nyíló panoráma

A bazilika épülete kívülről és belülről

A bazilikától a St. Nicola erődhöz sétáltam le, ahol út közben a kikötő mentén megláttam egy petang pályát, ahol fiatalok játszottak. Később a város több pontján, például itt a St. Nicola erőd mögött is láttam petang pályát, ott viszont inkább idősebb bácsik játszottak. 

A St. Nicola erőd mögött folyik a petang party

Az erődtől tovább folytattam a sétát a kikötőbe, ahol a fő érdekesség a tükörmennyezet, majd pedig tovább haladtam a kikötő másik oldalára, a St. Jean erődhöz, ahol épp egy utcazenész gitározott és pár fiatal srác ugrált a tengerbe. Nagyon tetszett ennek a környéknek a hangulata. Innen pár lépésnyire található a katedrális, ami sajnos pont az oda érkezésem előtt pár perccel zárt, így nem tudtam belülről megnézni. A katedrális mellett szintén van egy petang pálya, ami eléggé forgalmas volt aznap, jó sokan játszottak, fiatalok idősebbek vegyesen. 

A kikötő melletti tükörmennyezetnél mindenki készíti a fényképeket

A katedrális épülete, bal alsó képen a háttérben a St. Jean erőd látható

A katedrálistól érdemes átsétálni az óvárosi, szűk kis utcás negyedbe, ami szintén (utcai) művészi hangulatot áraszt, tele minden féle graffitivel. Ekkor már kezdett besötétedni, úgyhogy visszafele vettem az irányt a vasútállomás felé. 

Én nagyon szeretem az ilyen utcai művészeteket

A hostelben kiültem még egy kicsit netezni a teraszra, majd egy holland lány ült le az asztalomhoz, aki pár perc után odaszólt, hogy milyen vicces, hogy itt ülünk egymással szemben és mindketten a telefonunkkal vagyunk elfoglalva...Ez meg is adta a löketet egy kis beszélgetéshez. Először általános témákról volt szó, pl. ki hogy került ide Marseille-be, otthon mivel foglalkozik, milyenek a munkalehetőségek Magyarországon és Hollandiában. A lány elmesélte, hogy nem olyan rég járt Budapesten és az a benyomás maradt meg benne, hogy a fővárosunkban milyen sok a hajléktalan...Elmondtam neki, hogy született egy új törvény, hogy ezentúl a hajléktalanok nem aludhatnak a nevezetességek körül.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Hasznos infók:

Francia vasutak honlapja, menetrend és jegyár információ: http://www.sncf.com/en/passengers
Szállásom Marseille-ben: Vertigo hostel a vasútállomáshoz közel

Aznapi költéseim:
  • reggeli Nizzában a boltból 1,22 euró
  • vonatjegy Marseille-be 25,60 euró
  • kaja Marseille-ben a boltból 2,65 euró
  • kávé 1,5 euró
  • tusfürdő 1,02 euró
  • gyümölcs 1 euró
  • szállás 2 éjszakára 49,68 euró

Marseille-ben készült képeim itt találhatóak.

Az utazási beszámoló a környékbeli gyönyörű tengerpartokról itt folytatódik.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Ha tetszett a bejegyzés, akkor kövess a Facebookon is!

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése