48. nap: Alishan Nemzeti Park

2020. február 24.

Shizhao és Alishan között óránként jár busz, úgyhogy az eljutás nagyon egyszerű úgy is, ha nem közvetlenül a nemzeti park mellett szállunk meg.

Tajvanon egyébként a közlekedési kártyát (ipass, easycard) nemcsak a tajpeji metrón, hanem szinte az egész országban lehet használni; távolsági buszon, helyi buszon, Kaohsiungban a metrón, de fizethetünk vele a közértekben (7-Eleven, Family Mart) és még sok helyen. Feltölteni szintén a közértekben, illetve metró állomásokon lehet.

Alishant tényleg nem szabad kihagyni a tajvani útitervből, mert nagyon különleges az egész park és a környék. A nemzeti parkban szintén megcsodálhattuk a virágzó fákat, illetve 1000-2000 éves fák között sétáltunk. Gyönyörűen ki van alakítva az egész, mint egyébként úgy minden ebben az országban...

Alishan híres még az erdei vasútról, ami igazából egy 86 km hosszú vasúthálózat. Eredetileg a fakitermelés és fa szállítás céljából építették még a japánok, de később elkezdték személyszállítás céljából is használni. A vonat 1912-től közlekedik, személyszállításra pedig 1918-tól használják. Chiayi és Alishan között a közvetlen járat 2009-ben megszűnt, mivel a tájfun megrongálta a síneket. Jelenleg a nemzeti parkon belül közlekedik vonat, illetve Chiayi és Fenqihu között. Még ez a vonatút is érdekes lehet (a Chiayi Fenqihu), esetleg ezt is érdemes fontolóra venni az útiterv kialakítása során. Jegyet elvileg online is lehet venni, illetve pár db-ot a helyszínen is árusítanak, de ennek jobban utána kell nézni, mert eléggé limitáltak a helyek és nagyon népszerű a park, szóval én inkább a biztosra mentem a busszal.

A hőmérséklet itt jóval hűvösebb, pulcsi és kabát elvileg még nyáron is kell, így február végén pedig elengedhetetlen. Alishan átlagmagassága 2500 méter. Reggelente nagyon szép idő van, aztán olyan délután 4 fele elkezd lejebb szállni a pára, majd estére nagy köd lepi el a völgyeket és ekkor a hegyeket is alig látni már.

Népszerű még a napfelkelte és a naplemente túra, de ezeket mi kihagytuk.