Booking.com

2020. február 1.

14. nap: Sagada; a sziklafalon elhelyezett koporsók

2020. január 21. 

Eredetileg csak 2 éjszakát foglaltam a szálláson, de úgy döntöttem, hogy meghosszabbítom még egy nappal az itt tartózkodásom, hogy meg tudjam nézni az itteni legismertebb nevezetsséget, a sziklafalon függő koporsókat. 

Mivel Sagadában szinte mindent csak turista vezetővel lehet megnézni, ezért érdemes összeszedni pár embert, mert egyedül elég drága. Szerencsés voltam, reggel érkezett egy német pár és egy francia srác a szállásra. Egyből kaptam az alkalmon és megkérdeztem tőlük, hogy mik a terveik, mit akarnak megnézni, mert ha a koporsókat és a barlangot, akkor mehetnénk együtt. Mind a hárman benne voltak az ötletben, úgyhogy ez meg is oldódott. Először elmentünk együtt reggelizni, aztán irány a túra. A túrát a tourist office-ban lehet leszervezni. 

A koporsókat azért helyezték a sziklafalra, hogy az elhunytak közelebb legyenek a mennyországhoz. A kisebb koporsókban nem gyerekek vannak, a halottat magzati pózban helyezik a koporsóba. A legutolsót kb. pár éve tették föl, manapság már inkább a modern kori temetkezési hagyományokat követik. A vezetőnk mutatott még párat a szemben lévő sziklákon is, de azok olyan magasan voltak, hogy alig lehetett látni. Minél magasabbra teszik a koporsót, annál közelebb lesz az elhunyt a mennyországhoz. 



Sagada katedrálisa

a hagyományos temető

A koporsók után a barlangba mentünk. Nem volt olyan hatalmas a barlang, de azért nem olyan könnyű terep, figyelni kellett hova lépünk. Megnéztünk egy vízesést is, ami nem az életünk legszebb vízesése volt, de jó volt kicsit ott üldögélni és utazási tapasztalatokat cserélni. Az egész túra az ücsörgéssel együtt kb. 1,5-2 óra volt. Utána elmentünk sütizni meg tettünk egy kört a faluban, majd este vettünk pár sört és játszottunk. A német párnál volt kártya, a francia srácnál pedig dobókocka játék. Ezek a legjobb napok utazás során, az ilyen tapasztalatok teszik szebbé a napot, amikor az ember hasonló gondolkozású társakra lel és közben új kultúrákat, tájakat ismer meg. Ezért jó utazni!























Ha tetszett a bejegyzés, akkor kövess a Facebookon is!

Szállást keresel? Én szinte mindig a booking-ot használom szállásfoglalásra, ahol rengeteg féle szállás közül válogathatsz.
Booking.com