2017. január 21.
Nem vagyok válogatós, gyerekkoromban menza kaján nőttem föl, úgyhogy szinte bármit megeszek, de a mai ebéd még nekem is sok volt. Eleve nagyon fáradt voltam, hiszen az előző éjszakát az alvóbuszon töltöttem. Mindig van valaki, aki horkol, úgyhogy soha nem tudok az alvóbuszon aludni.
Azon már rég túltettem magam, hogy itt Vietnamban többször próbálnak átvágni és mindent rámsózni, mint Thaiföldön és Malajziában, de hogy undorító kaját tesznek elém, azt nem gondoltam volna. Hue városában marha fáradtan jövök ki a citedállából, már két kávét és egy kólát is benyomtam (amit egyébként szinte soha nem iszok), de a pár órás séta után az éhség is utolért. Ha már nagyon éhes vagyok, akkor általában nem nézelődők sokáig, bemegyek az első helyre, ami elfogadhatónak és olcsónak tűnik. Idáig soha nem csalódtam a helyi kifőzdékben és az ételekben az elmúlt 2 hónap alatt. Amikor betértem az étterembe, kértem az asszonyokat, hogy adjanak egy étlapot. Étlap volt (még angolul is), de az árak lemaradtak róla. Ráböktem arra, hogy sült tészta csirkével, azt nem lehet elrontani. Az még hagyján, hogy egy tök magas árat mondott a nő, amit végül lealkudtam, de egy olyan undorító tál került elém, amilyet még soha nem láttam. Az étel minden elemében volt valami kivetnivaló, pedig csak 3 hozzávalóból állt. A tészta instant levestészta volt, a csirkehús undorító bőrös cafatokból állt, és azért dísznek ráhintettek még pár szétcincált káposzta levelet is...Tévedtem, el lehet ezt is rontani.
De inkább maradjunk a jó élményeknél és a szép épületeknél. A lenti képeken Hue fellegvára látható, ami a 19. században épült. Hue 1802 és 1945 között volt Vietnam fővárosa és az akkori uralkodók központja.
Hue így január vége fele olyan volt, mint nálunk a tavasz; kellemes időjárás, se hőség, se hideg. Az észak-vietnami tél hangulatnak itt már nyoma sincs.
Nem vagyok válogatós, gyerekkoromban menza kaján nőttem föl, úgyhogy szinte bármit megeszek, de a mai ebéd még nekem is sok volt. Eleve nagyon fáradt voltam, hiszen az előző éjszakát az alvóbuszon töltöttem. Mindig van valaki, aki horkol, úgyhogy soha nem tudok az alvóbuszon aludni.
Azon már rég túltettem magam, hogy itt Vietnamban többször próbálnak átvágni és mindent rámsózni, mint Thaiföldön és Malajziában, de hogy undorító kaját tesznek elém, azt nem gondoltam volna. Hue városában marha fáradtan jövök ki a citedállából, már két kávét és egy kólát is benyomtam (amit egyébként szinte soha nem iszok), de a pár órás séta után az éhség is utolért. Ha már nagyon éhes vagyok, akkor általában nem nézelődők sokáig, bemegyek az első helyre, ami elfogadhatónak és olcsónak tűnik. Idáig soha nem csalódtam a helyi kifőzdékben és az ételekben az elmúlt 2 hónap alatt. Amikor betértem az étterembe, kértem az asszonyokat, hogy adjanak egy étlapot. Étlap volt (még angolul is), de az árak lemaradtak róla. Ráböktem arra, hogy sült tészta csirkével, azt nem lehet elrontani. Az még hagyján, hogy egy tök magas árat mondott a nő, amit végül lealkudtam, de egy olyan undorító tál került elém, amilyet még soha nem láttam. Az étel minden elemében volt valami kivetnivaló, pedig csak 3 hozzávalóból állt. A tészta instant levestészta volt, a csirkehús undorító bőrös cafatokból állt, és azért dísznek ráhintettek még pár szétcincált káposzta levelet is...Tévedtem, el lehet ezt is rontani.
De inkább maradjunk a jó élményeknél és a szép épületeknél. A lenti képeken Hue fellegvára látható, ami a 19. században épült. Hue 1802 és 1945 között volt Vietnam fővárosa és az akkori uralkodók központja.
Hue így január vége fele olyan volt, mint nálunk a tavasz; kellemes időjárás, se hőség, se hideg. Az észak-vietnami tél hangulatnak itt már nyoma sincs.
Ha tetszett a bejegyzés, akkor kövess a Facebookon is!
Szállást keresel? Én szinte mindig a booking-ot használom szállásfoglalásra, ahol rengeteg féle szállás közül válogathatsz.
.jpg)
