Kalandos utazás Nápoly-Agerola és Amalfi között

A beszámoló az utazás előző napjairól, Nápolyról, Capriról és Ischiáról itt olvasható.

Az előkészületek Magyarországról; szállásfoglalás

Az Amalfi-partos tartózkodásunkra a booking.com-on keresztül foglaltunk egy apartmant Agerolában, mivel az tűnt a legolcsóbb településnek a környéken. Azt vettem észre, hogy minél közelebb van egy település a parthoz, annál drágábbak ott a szállások. Mielőtt lefoglaltam volna a szállást Agerolában, azért rákerestem, hogy egyáltalán tömegközlekedéssel el lehet-e jutni oda Nápolyból. Végül találtam buszjáratot Nápoly és Agerola között, úgyhogy megállapítottam, hogy a közlekedéssel nem lesz gond. A menetrendet viszont nem néztem át tüzetesen, ami a későbbiekben egy kis problémát jelentett az eljutásunkban.

A helyszín Nápoly, az Amalfi-partra való utazásunk előtti éjszaka

Az Amalfi-partra való utazásunk előtti este eljött az idő, hogy kinézzünk egy konkrét buszjáratot Agerolába. A nap végén gondoltuk, hogy még aznap megkeressük a buszmegállót, hogy ezzel már ne kelljen húznunk az időt az utazás napján. A megállót megtaláltuk és a kirakott menetrendet is átböngésztük, de biztos ami biztos, azért még online is rákerestünk a buszmenetrendre később a hotelban. Megállapítottuk, hogy a 8:25-ös busz tök jó lesz, habár aludni megint nem sokat fogunk.

Nem is tudom miért néztem rá újból a menetrendre, de ekkor szúrtam ki, hogy a 8:25-ös busz csak hétfőtől szombatig közlekedik. Barátnőm azt mondja, hogy nem para, hiszen holnap szombat lesz. Ekkor egyszer csak lezárult a kezemben lévő telefonon a billentyűzár, majd a kijelzőn megjelent mai dátum:

2014. július 5. szombat

Neee...szombat van, állapítottuk meg rémülten. Újból ránéztünk a menetrendre és ekkor tudatosult bennünk, hogy vasárnaponként egyáltalán nincs buszközlekedés Nápolyból Agerolába. Megpróbáltuk a recepciósok segítségét kérni, de nem tűntek valami segítőkésznek, azzal ráztak le bennünket, hogy nem ide valósiak, úgyhogy nem ismerik a Nápoly környéki közlekedést.

Végül pár perc internetes keresgélés után megtaláltuk mi magunknak a megoldást:

Vasárnaponként Castellammare Terméből indul a busz Agerolába, tehát csak oda kéne valahogy eljutnunk. Nápoly és Castellamare Terme között pedig jár a Circumvesuviana (hév szerű vonat). Király, probléma megoldva.

4. nap: Nápolyban nem érdemes tervezni

Tegnap megszületett a terv, ma jöhetett a kivitelezés, persze végül semmi sem ment olyan könnyen...

Sikerült pont az egyetlen olyan kocsiba felszállnunk, ami zsúfolásig tele volt. Út közben nézegettük a megállókat, hogy vajon mikor kell majd leszállni. Előző nap a menetrendböngészés közben már feltűnt, hogy van egy Castellammare és egy Castellamare Terme megálló is. A busz elvileg mindkettőben megáll, de biztos ami biztos Termében szállunk le. A vonat közben késett, úgyhogy egyre idegesebbek lettünk, hogy lekéssük a buszt. Miután elhagytuk Castellamarét, megállapítottuk, hogy akkor a következőnél szállunk.

És innen jött a meglepetés...

A következő megálló Pozzano. Vagy valamit elcsesztünk, vagy nem állt meg Castellamare Termén a vonat, de az tuti biztos, hogy nem jó helyen vagyunk. Ekkor kb. 10 óra lehetett és úgy emlékeztem, hogy a következő busz csak délután 2 körül jár. Két megoldás jutott akkor hirtelen az eszembe, vagy visszagyalogolunk egy megállót és megyünk a délutáni busszal, vagy stoppolunk. Nem igazán akartam elcseszni egy fél napot a várakozásra, úgyhogy mondtam barátnőmnek, hogy én stoppolnék. Ő először nem nagyon volt oda az ötletért, de végül megbarátkozott a helyzettel és belement.

A lenti képen bejelöltem, hogy hol stoppoltunk. Nagyon durva volt a forgalom, főleg ott a lámpa nélküli kereszteződésben. Az olaszok szokásukhoz híven dudáltak és idegeskedtek.

Ennél a kereszteződésnél stoppoltunk

Először a fő úton próbálkoztunk, amit egy körrel jelöltem. Kb. fél óra leforgása alatt 2-3 autó állt meg, de ők pont az ellenkező irányba, Nápoly felé haladtak. Közben azon tanakodtunk, hogy akkor a jó oldalon állunk-e, de arra jutottunk, hogy valószínűleg valahol feljebb válhat el a két irány. Mivel nem sok szerencsével jártunk a fő úton, ezért megpróbáltuk a stoppolást a másik úton is, amit a képen egy vonallal jelöltem, ott viszont szinte senki sem állt meg.

A nagy próbálkozás közben, egyszer csak előttünk haladt el biciklivel egy srác. Gondoltam utána szólok és megkérdezem, hátha tud valamit a buszról vagy van valami tippje, hogyan tudnánk eljutni Agerolába. Annyit tudott csak mondani, hogy Castellammare 2 km-re van, a buszmenetrendet viszont nem tudja. Megkérdeztem még, hogy lehet-e itt stoppolni, viszont nem értettem a válaszát (olaszul beszélgettünk).

Egy idő után visszamentünk a mellékútról a fő útra, mivel ott senki nem állt meg. A forgalmasabb úton ekkor is megállt még 1-2 másik autó, de ők se arra mentek, amerre mi szerettünk volna.

Egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy egy autó lekanyarodik a fő útról a mellék útra, megáll, majd a sofőr int, hogy menjünk. Nagy meglepetésünkre ugyanaz a srác volt az, aki nem rég biciklizett erre. Azt mondta, hogy Agerolába megy, elvisz minket. Hirtelen lesokkolódtunk annyira meglepődtünk. Úgy tűnt, mintha megsajnált volna minket és értünk jött vissza. Az volt még durva, hogy ettől a ponttól még vagy 20-30 perc autóútra voltunk Agerolától. Amikor megérkeztünk a városba, a srác még az apartmanunkat is segített megkeresni, sőt még a tulajt is megpróbálta felhívni telefonon. Ekkor már kezdtük szégyellni magunkat, úgyhogy szóltunk neki, hogy innen már megoldjuk mi, nehogy már ő intézkedjen helyettünk. Volt nálam pár csoki, amit a későbbi Couchsurfing hostjaimnak ajándéknak szántam, viszont köszönetként adtam a srácnak egy macskanyelvet. Annyira hihetetlen volt ez a story, hogy egy nap kellett mire feldolgoztuk, hogy léteznek ilyen emberek.

Már csak az apartmant kellett megtalálnunk, de pár perc után a tulaj talált ránk. Gondolom visszahívta a biciklis srácot a nem fogadott hívás miatt és ő mondhatta neki, hogy hol vagyunk.

A szállásunk, Il Rifugio del Cuore

Az apartman nagyon király volt. A fürdőben mosógép és még mosószerek is voltak, aminek én nagyon örültem, mivel előttem még hosszú út állt. Ezen felül a fürdőszobában egyéb tisztálkodási szerek is megtalálhatóak voltak, tusfürdő, sampon és szappan. A konyha teljesen felszerelt és az edényeken kívül még só, tészta és olíva olaj is a rendelkezésünkre állt.

Szállásfoglalás a booking.com-on keresztül itt

Egy probléma megoldódott, de jött is egy újabb...

Amikor elfoglaltuk a szállást, akkor délután 1-fél 2 körül lehetett. Ahogy lenyugodtak a kedélyek indultunk is ki Agerolába, hogy nézzünk valami buszt a partra, viszont rá kellett jönnünk, hogy sajnos még mindig vasárnap van, úgyhogy még mindig ritkán járnak a buszok. Egyébként pedig a menetrend is furcsa volt. Az egyik buszmegállóban úgy tűnt, mintha 3-kor lenne egy busz, de helyiek közül valaki azt mondta, hogy csak este lesz busz, valaki pedig azt, hogy vasárnap egyáltalán nincs.

Egyértelmű lett...újra stoppolni kell

Hiába próbálkoztunk, ekkor se nagyon akart megállni senki, úgyhogy leszólítottam két srácot, akik egy kis furgonnal álltak az út szélén, hogy nem tudnak-e valamit a buszról. Megkérdezték, hogy hova akarunk menni, amire azt válaszoltam, hogy Furoreba (az tűnt a legközelebbi partnak). Erre azt mondták a srácok, hogy habár ők nem arra mennek, de a falu végéig ki tudnak minket vinni. Nekünk már annyi is segítség volt, úgyhogy beültünk hozzájuk. Barátnőm kicsit megijedt, amikor a vezető srác bekapcsolta a központi zárat, úgyhogy szóltam nekik, hogy itt jó is lesz már nekünk. Mondta a srác, hogy épp valami lépcsőt keres nekünk, ahol majd le tudunk menni a hegyről. Miután kiraktak minket, láttuk, hogy megfordulnak az autóval, tehát valószínűleg ők se erre akartak jönni.

Habár a hely, ahol kiraktak minket eszméletlen gyönyörű volt, de a semmi közepén éreztük magunkat, mivel nagyon magasan voltunk, úgyhogy még marha messzinek tűnt a part és egyébként is, azt se tudtuk, hogy pontosan hol vagyunk.

Agerola a hegy tetején fekszik, ilyen szerpentineken kell lejutni onnan a partra

Szerpentinek az Amalfi-parton

Pár méter után megláttunk egy belga furgont az út szélén. Nem is értem miért jutott eszembe, hogy oda kéne menni hozzájuk, hiszen biztos, hogy ők sem ismerik a környéket, de valahogy éreztem, hogy ők hátha tudnak segíteni nekünk. Egy család ült az autóban, apuka, anyuka és 3 kislány. Elmondtuk nekik, hogy mi a helyzet, nem tudjuk, hogy hol vagyunk és le szeretnénk menni a partra Furoreba. Erre az apuka viccesen válaszolt: Olaszországban vagyunk, mi Positanoba megyünk, de le tudunk vinni titeket egy darabig. Nagyon megörültünk. A szülők megkérték a három kislányt, hogy üljenek egymás ölében, mi meg beültünk melléjük. Annyira cukik voltak, valami mondókát énekeltek az apukával. Úgy éreztük, hogy belecsöppentünk egy idilli család életébe. Pár perc után pedig odaértünk az útkereszteződéshez, amit előzőleg kinéztünk az apukával a térképen, úgyhogy itt elváltak az útjaink a családtól.

Az útkereszteződésnél megláttunk egy bárt, ahova be is mentem egy kicsit informálódni. Köszönés után az alábbi kérdést sikerült összehoznom:

Elnézést, nem tudja, hogy hívják ezt a várost?

A pultos jót mosolygott, gondolom azt hitte, hogy valami baj van nálam. Megkérdeztem még azt is, hogy közlekednek-e innen buszok Positanoba és Agerolába. Kiderült, hogy mindkettő településre van buszjárat a mai napon és mindkettő pár percen belül itt is van.

Elkezdtünk tanakodni, hogy akkor mi is legyen. Csak az irányok végett ránéztünk a kereszteződésben az útjelző táblákra, majd kiderült, hogy Amalfi város innen már csak 2 km-re van...Az semmi, azt simán legyalogoljuk, úgyhogy meg is született a terv.

Ez a fél nap annyira durva volt, úgy tűnt, mintha a Nápolyból Agerolába tartó utunk még előző nap történt volna annyira tömörek voltak az események.

Végül eljutottunk Amalfira, ami hihetetlen gyönyörű, de innentől beszéljenek már a képek. Este pedig már volt buszjárat vissza Agerolába. A nap végén még arra is maradt energiánk, hogy kimenjünk a térre internetezni, mivel az apartmanban nem volt wifi, utána pedig még főztünk is aznap estére és következő nap ebédre.