2017. február 8.

10 évvel ez előtt, 24 évesen felállt az íróasztal mögül és elköltözött Mexikóba...

Hogy találja ki az ország keleti részében egy 20-as éveiben járó fiatal, hogy ő el akarja hagyni a hazáját és inkább Mexikóba menne? Míg ez manapság nem hangzik olyan elvetemült ötletnek, azért tíz éve még elég szokatlan volt.

Ahhoz, hogy erre válaszolni tudjak, mindenképp tudni kell, hogy az ország keleti része az konkrétan Miskolc és azon belül is Közép-Kelet-Európa legnagyobb lakótelepe, az Avas. Nem a legjobb hely az álmodozóknak. Minden alkalommal mikor éppen kezdenéd azt gondolni, hogy semmi sem lehetetlen, valaki pofon vág. Miskolc az esszenciája a mai magyar valóságnak. Nem jobb, nem rosszabb, csak ha itt hibázol, az sokkal súlyosabb következményekkel jár.

Középiskola után nem mentem egyetemre, mert már a középiskolában sem tanultam semmit. Nem egy helyben ülő típus vagyok, úgyhogy a programozó, könyvelő szak nem éppen a legszerencsésebb választás volt. Én meg azt hittem, hogy majd játékokat fogunk írni. Sikeresen lepótérettségiztem, a könyvelésről fogalmam sem volt, a programozás nem érdekelt, plusz amit akkor tanultunk már az azokban az időkben is elavultnak számított.

Akkor 24 éves voltam és végül rendszergazda lettem a megyei önkormányzat alkalmazásában. Apám szerint “biztos” állas. Onnan kellene nyugdíjba mennem.

Igazából 8 órán keresztül azon gondolkoztam, hogy fog eltelni ez a nyolc óra. Volt egy irodám, amit elég jól felszereltem informatikailag, természetesen a közbeszerzési mutyi segítségével. Szabadidőmet a munkahelyen leginkább PS játékok másolásával, zenék letöltésével és olvasással töltettem.

Egy könyvet olvastam éppen a kristálykoponyákról. Nem akarom részletezni, de mire a könyv végére értem, készen álltam az útra, hogy majd én is találok valamit a dzsungelben.

Én ekkor évek óta maximum dokumentumfilmeket néztem a tv-ben. A Spektrumon volt egy, amiben azt mondták, hogy az Amazonasban még most is élnek olyan törzsek, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy rajtuk kívül is vannak emberek a bolygón. Én ezt abban a pillanatban megpróbáltam felfogni, vagy legalább közelebb kerülni ahhoz, hogy felfogjam. Nem sikerült. Nekem ez a gondolat annyira alien volt, hogy mindenképp úgy ereztem, ott a helyem. A következő dolog, ami elhangzott az volt, hogy ha két ismeretlen ember találkozik azon a terülten, akkor is 80 %-ban megértik egymás mondanivalóját. Gondoltam akkor nyelvi akadályok nincsenek (és ezzel csak beigazolódott a saját teóriám, hogy nyelvi akadályok nincsenek, csak ha csinálunk magunknak) és másnap megvettem a repülőjegyet 2 hónappal későbbi időpontra. Nem volt szállás, nem volt pénz, nem volt terv, csak egy gyerek, aki álmodott. Hívott a vadon. Akkor még nem tudtam, de ma már tudom, hogy önmagamat mentem megkeresni.

A kép forrása innen
                                                                                                                             
Miért éppen Mexikó?
Apám is pontosan ezt kérdezte, vagyis nem kérdezett, inkább mondta, hogy minek megyek olyan országba, ahonnan a helyiek is menekülnek. (Ezt ő egyébként onnan tudta, hogy LÁTTA A TV-ben, otthon a fotelből.) Mondjuk neki ez csak költői kérdés volt, mert a költő maga válaszolt is rá: “Hülye vagy te. Sose voltál normális”. Egyébként akkor sem tudtam válaszolni erre a kérdésre. A jegy Mexico City-be szólt. Ennyi. Nem voltam biztos az országban, de azt éreztem, hogy jó irányba megyünk.

Kivel utaztál?
Négyen utaztunk, gyerekkori barátok. Elmondtam nekik mit találtam ki és ők is ugyanolyan hülye ötletnek találták, mint Apám, úgyhogy rögtön benne voltak. 4 elérhető jegy viszont nem volt csak 2+2, úgyhogy ketten előrementek egy nappal korábban és mi már úgy érkeztünk Mexico Citybe, hogy a névtáblákkal a kezükben őrjöngve vártak minket. Megjöttünk!

Hogyan készültél az útra? Gyűjtöttél előtte valamennyi pénzt?
Sehogy. Fogalmam sem volt mi vár rám, úgyhogy én teljesen feleslegesnek tartottam bármiféle készülődést. Meg egyébként sem vagyok az a nagy készülődős. A pénz meg…Az avason gyerekkoromban egyszer rosszkor voltam rossz helyen, és azóta nem látok a bal szememre. A biztosító fizetett valami életjáradékot, ami egy szemért annyit jelentett, hogy 1500HUF/hó. Úgyhogy megegyeztem a biztosítóval, hogy tartsa meg az aprót és fizessen ki egybe, ami ha jól emlékszem olyan 550 ezer forint körüli összeg lehetett. Ebből vettem a jegyet.

Dolgoztatok valamit Mexikóban?
Igaz ugyan, hogy otthon azt mondta mindenki, hogy dolgozni megyünk nem nagyon kerestünk munkát…vagyis Mexico City nem a legjobb hely munkát keresni spanyol nélkül, úgyhogy tovább álltunk, hátha a turista látogatta terülteken könnyebb lesz munkát szerezni. Cancunba vettük az irányt, dee itt sem voltunk nagyon aktívak csak a bárokban esténként. Akkor úgy döntött a csapat egyik fele, hogy ha már itt úgysem lesz semmi, akkor megnézünk mindent, amit csak lehet, a másik fele meg bízott és maradt álláskeresőben.  Mexikó hihetetlenül nagy a kontraszt a City meg a paradise között. Láttam olyan színeket, formákat, amiket ezelőtt sosem. Mexico varos… nem szeretnék ott lakni.



Mexikón kívül még melyik országokba jutottatok el?
Miután ketten maradtak Cancunban, nekünk az volt a terv, hogy mi majd Buenos Airesből fogunk hazarepülni. Ez a távolság még a térképen is hatalmas és ismerve anyagi helyzetünket eléggé elbizakodott úti cél volt. Úgyhogy a végen Sao Paolóból érkeztünk meg. Ez annyit jelent, hogy voltunk minden közép-amerikai országban. Belize-t kivéve, mert oda nem engedtek be (azért nem engedték őket be, mert a határőrök előtte még soha nem hallottak Magyarországról), és a dél-amerikai kontinensen Kolumbia, Ecuador, Peru, Bolívia, Brazília. 12 ország azt hiszem, olyan 15.000 km körül.

Melyik volt a kedvenc országod ezen az úton?
Ezt elég nehéz megválaszolni, mert volt, ahol több héten keresztül maradtunk, viszont olyan is volt ahol csak egy napig. De ha mindenképp választanom kell, akkor Perut mondanám leginkább a kontraszt miatt. Az óceáni partszakasz úgy néz ki, mintha a Marson járnál, aztán legtelen dzsungeleken keresztül kapkodod a fejed. A másik dolog meg, hogy Cuscóban is voltunk és nyilván Machu Picchu, amit ugye vonattal lehet megközelíteni onnan. A jegy nem is drága ha helyi vagy $2, ha viszont külföldi útleveled van, akkor $120. Ott kellett meghozni a döntést, hogy megnézzük-e, de akkor ott halunk meg, végül inkább egy másik megoldást választottunk, hogy adtunk 30 dollárt egy helyi taxisofőrnek és kibéreltük egész napra. Életem legjobb befektetése volt.

Melyik volt a legextrémebb kalandod?
Costa Rica. Volt egy pár óránk a busz indulásig és éppen kedvenc elfoglaltságunknak hódoltunk; ettünk, elég sokat. Ez errefelé általában csirke valami csípős szószban. A busz közben megjött és a szokásos módon volt valami eligazítás az utazás előtt spanyolul, aztán végre elindultunk. Nekem viszont valami nagyon nem volt rendben a hasammal, úgyhogy rohantam hátra. Ott voltam már vagy öt perce, mikor egyszer csak megáll a busz. Láttam a kis ablakrésen, hogy valaki száll le és kiveszik a csomagját. Jól van, menjünk már – gondoltam. A következő pillanatban valaki elkezdi verni a WC ajtaját és ordít valamit spanyolul. Annyira verte az ajtót, hogy gondoltam felhúzom a nadrágom, megnézem mi baja van. Kinyitottam az ajtót, majd az ember valamit nagyon ordítva magyarázott, de egy szót sem értettem. Visszamentem a helyemre Bence mellé. Leültem, majd egy kedves hölgy előrehajolt és angolul elmagyarázta, hogy mondták az eligazításon, hogy a WC-t szigorúan csak kisdologra szabad használni, különben mind itt veszünk! A vége az lett, hogy mind a 2 sofőr “beöltözött” és hátramentek takarítani. A következő 14 órát abban a tudatban kellett eltöltenem a buszon, hogy annak minden egyes tagja tisztában volt azzal, hogy ki miatt álltunk fel órát és, hogy annak mi volt az oka.

Mi volt a legmeghökkentőbb élményed?
Az első nap mikor leszálltunk Mexico Citybe, ahogy említettem ketten már vártak minket. A repülőtéren taxiba ültünk, azt mondták, hogy tegnap találkoztak magyarokkal, oda megyünk lakni. Milyen szerencsénk van. Magyarokkal az első nap. Mikor megérkeztünk egy lány nyitott ajtót. Mellettem lévő panelből az Avasról a szomszédom nyitott ajtót. Itt is elég sokáig voltunk nagyon sokat segítettek nekünk.

Érezted valamikor magad veszélyben?
Nem, soha. Amit éreztem, hogy olyanok vagyunk mi itt, mintha valami rajzfilmből kerültünk volna ide. Nem lehetett nem észrevenni minket. Volt, hogy levetkőztettek minket gatyára a bolíviai határon, de amikor kiszúrta az egyik katona, hogy van egy pár bokszkesztyű a táskában, mondták, hogy mutassunk valamit. Aztán hangos röhögés közben váltunk el. Volt olyan is, hogy egy húsz órás utazás közepén, keresztül a legsűrűbb dzsungelen volt egy check pont. Ekkor mar órák óta semmit sem láttunk a fák kivételével. Feljött két katona, mindenkinek ellenőrizték az útlevelét, majd egy tagot leszállítottak. Nekünk meg mondták, hogy menjünk nyugodtan, ő nem jön tovább. Egy darabig gondolkoztam, de nem kellett volna.

Összesen mennyi időt töltöttetek Dél-Amerikában?
18 hónapot, amiből 15 volt Mexikó.

Végül sikerült megtapasztalnod valamit Mexikóban azokból, amiket előtte olvastál?
Dehogy, ahhoz egyedül kellett volna menni. Igazából ahhoz be kellett volna vetnem magam a dzsungelbe, de nem voltam elég bátor. Mi tulajdonképpen városból városba ugráltunk.

Miután hazaérkeztél már nem is akartál Magyarországon maradni? Nem gondolkoztál azon, hogy felköltözöl Pestre?
Nem. Budapest gyönyörű város, de én mindig is turistának érzem magam benne. Ami nekem kifejezetten jó érzés. A másik dolog, hogy nem is nagyon ismerem Budapestet. Vannak városok a világban, ahol sokkal jobban elnavigálok, mint például, Edinburgh.



A következő állomás Anglia volt, majd pedig Skóciába keveredtél, ami egy fontos állomása lett az életednek, hiszen ott ismerted meg a barátnődet és találkoztál egy indiai fiúval is, aki később munkaajánlatot adott nektek Indiában. Mesélj egy kicsit Skóciáról.


Az egyik barátom dolgozott St. Adrewsban egy elit-kategóriás golf hotelban. Küldött képeket, ennyi elég is volt. A hotelben dolgoztunk egy páran magyarok, csehek, lengyelek, indiai, kanadai, skót. Itt elég sok időt töltöttem, úgyhogy elég sok emberre gondolhatok barátként. Skócia az egyik legcsodálatosabb hely. Az emberek nagyon kedvesek, barmit feláldoznak egy hangos röhögésért. Fantasztikus. Csak jót tudok mondani. Vagyis egy negatívum van, de ezzel azt hiszem nem mondok senkinek újdonságot, az időjárás. Ha kifogsz egyet a három napos nyárból, akkor azt mindenképp használd ki! Irány a skót felföld!

Az interjú nem sokára folytatódik indiai történetekkel.

-------------

Ha tetszett a bejegyzés, akkor kövess a Facebookon is!

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése