Magyarországon még mindig kevéssé ismert fogalom a sabbatical, vagyis az alkotói szabadság, karrierszünet, esetleg hosszabb fizetés nélküli szabadság. Pedig sok országban teljesen természetes része a karriernek, hogy az ember időnként kiszakad a munkából, és néhány hónapot valami másra fordít.
Én eddig három alkalommal tartottam hosszabb szünetet a karrieremben, mégis gyakran azt érzem, hogy a környezetemben kevesen értik igazán, miért dönt valaki úgy, hogy időnként szüksége van egy „áramszünetre”. Pedig szerintem ez nem feltétlenül menekülés a munkából, hanem tudatos döntés arról, hogy az ember időt szánjon olyan dolgokra, amelyekre a hétköznapokban egyszerűen nincs elég lehetősége.
Az egyik kedvenc podcastom a Concord podcast, amelynek mai adásában pont a sabbatical témájáról beszélgettek. Mire végighallgattam az epizódot, eldöntöttem, hogy én is összeszedem a saját gondolataimat a témáról, és reflektálok az ott elhangzottakra.
Mi az a sabbatical, avagy alkotói szabadság?
A sabbatical egy hosszabb karrierszünet, amely során az ember valami mással foglalkozik, amire a munkával teli mindennapokban nem jut elegendő idő.
Én nem határoznám meg pontosan, hogy mennyi időt jelent, mert ez nagyon egyéni. Van, akinek néhány hónap elegendő, másnak akár egy évre is szüksége lehet ahhoz, hogy feltöltődjön, új dolgokat tanuljon vagy egyszerűen csak más élettapasztalatokat szerezzen.
Azt sem gondolom, hogy a sabbatical egyenlő az utazással. Számomra az utazás a hobbi és egyben a szenvedély, amire az éves szabadságkeret egyszerűen nem elegendő. Ezért döntöttem többször is úgy, hogy inkább hosszabb szünetet tartok, és több időt szánok arra, ami igazán érdekel: a világ felfedezésére.
Hány évesen érdemes sabbaticalra menni?
A podcast résztvevői az ötvenes korosztályhoz tartoznak, ami jól mutatja, hogy egy ilyen szünet nem életkorhoz kötött.
Én először 26 évesen mentem hosszabb útra, a második nagyobb szünetemet 30 évesen, a harmadikat pedig 34 éves koromban tartottam. Ez alapján is látszik, hogy nincs egyetlen „megfelelő” életkor erre.
Amikor először jártam Ausztráliában, rengeteg 19-20 éves európai fiatallal találkoztam, akik középiskola után working holiday vízummal érkeztek az országba. Dolgoztak, utaztak, tapasztalatokat gyűjtöttek, majd hazatérésük után kezdték el az egyetemet.
Mások számára viszont éppen a harmincas vagy negyvenes évek lehetnek ideálisak. Ekkorra már gyakran van mögöttünk néhány év szakmai tapasztalat, anyagilag is stabilabb helyzetben lehetünk, és a munkaerőpiacra is könnyebb visszatérni, mint pályakezdőként.
Miért megy valaki sabbaticalra?
Ennek rengeteg különböző oka lehet.
Az én esetemben a legfontosabb motiváció mindig az volt, hogy az éves szabadság nem elegendő ahhoz, hogy annyit lássak a világból, amennyit szeretnék.
Természetesen vannak olyanok is, akik azért tartanak szünetet, mert nem érzik magukat jól a munkájukban, vagy keresik az új irányt. De nem minden sabbatical mögött áll elégedetlenség. A podcastban is elhangzott, hogy vannak olyan emberek, akik kifejezetten szeretik a munkájukat, mégis érzik azt, hogy szükségük van egy hosszabb pihenőre.
Mert még a legjobb munkát is túl lehet tolni.
Érdekes gondolat volt az is, hogy sokan arra várnak, majd nyugdíjas korukban valósítják meg az álmaikat. Ez azonban kockázatos stratégia, hiszen nem lehet előre tudni, milyen lesz akkor az egészségi állapotunk, mennyi energiánk lesz, vagy egyáltalán lesz-e lehetőségünk megtenni mindazt, amit most szeretnénk.
Milyen pozícióból lehet sabbaticalra menni?
Gyakorlatilag bármilyen pozícióból.
Amikor 26 évesen először tartottam hosszabb szünetet, akkor körülbelül két év releváns operatív beszerzői tapasztalatom volt. Akkor nem is klasszikus értelemben a szakmámból léptem ki: egy call centerben dolgoztam, mert szerettem volna kipróbálni egy teljesen más területet.
Viszonylag gyorsan rájöttem azonban, hogy a beszerzés sokkal közelebb áll hozzám. A szünet után visszatértem erre a területre, és azóta folyamatosan itt dolgozom: az operatív feladatoktól fokozatosan elmozdultam a taktikai, majd stratégiai beszerzés irányába.
A podcastban szóba kerül a Morgan Stanley magyar irodájának korábbi vezetője, Fogarasi Norbert is. Számomra ez különösen érdekes történet, mert én is dolgoztam egy évig a Morgan Stanley-nél, és Norbert irodája néhány méterre volt a helyemtől.
Egy rendkívül kedves és intelligens ember benyomását keltette, aki vezetőként is figyelt a körülötte dolgozókra. Mindig szimpatikus volt számomra, és amikor megtudtam, hogy egy jól fizető felsővezetői pozíciót hagyott ott azért, hogy egyetemen tanítson, az számomra nagyon inspiráló példa lett.
Azt korábban nem tudtam, hogy ezt megelőzően már három alkalommal is tartott sabbaticalt, többek között az egyik ilyen időszak alatt végezte a doktori tanulmányait.
Máshol ez teljesen természetes
A podcastban elhangzott, hogy vannak országok, ahol a sabbatical intézménye sokkal elfogadottabb, sőt bizonyos területeken szabályozott lehetőség.
Ausztráliában például egyes közalkalmazottak hét év munkaviszony után három hónap alkotói szabadságot vehetnek igénybe. Bizonyos munkahelyeken pedig akár fél évre is el lehet menni úgy, hogy közben részleges fizetést biztosítanak.
A saját utazásaim során is többször találkoztam olyan emberekkel, akiknek nem kellett teljesen feladniuk a munkájukat ahhoz, hogy hosszabb időre elutazzanak.
A két évvel ezelőtti három hónapos chilei és argentin utam során több olyan utazóval is találkoztam, akik különböző megoldásokat találtak arra, hogyan tudják összeegyeztetni a hosszabb utazást és a karrierjüket.
Találkoztam például egy német lánnyal, aki egyéves sabbaticalon volt. A munkahelyével úgy állapodtak meg, hogy az utazás előtti évben csak a fizetése felét kapta meg, a fennmaradó részt pedig a sabbatical időszaka alatt utalták neki. Így gyakorlatilag a továbbra is beáramló cash flow segített neki finanszírozni az egyéves szünetet, miközben a munkaviszonya megmaradt.
Egy német fiú szintén három hónapra utazott el, ő pedig úgy egyezett meg a munkáltatójával, hogy az utazás alatt heti néhány órát tovább dolgozik. Rajtuk kívül találkoztam egy francia lánnyal is, aki egyszerűen fizetés nélküli szabadságot vett ki erre az időszakra.
Számomra ezek a történetek jól mutatják, hogy sok országban már nem feltétlenül az az egyetlen lehetőség, hogy valaki választ a munka és a hosszabb utazás között. Léteznek köztes megoldások is, amelyek lehetővé teszik, hogy az ember időt szakítson olyan dolgokra, amelyek fontosak számára, miközben a szakmai életéhez is megmarad a kapcsolódása.
Magyarországon ettől még messze vagyunk. Sok vállalatvezető számára ma is nehéz megérteni, hogy egy ilyen lehetőség milyen előnyökkel járhat mind a munkavállaló, mind a cég számára.
Mennyi időre érdemes menni?
A podcastban az hangzott el, hogy körülbelül öt hónap lehet az az időtartam, amely még a munkáltató számára is kezelhető. Ennél hosszabb idő alatt már nehezebb lehet a helyettesítés és a szervezés.
Szerintem azonban ez is nagyon egyéni. Van, akinek három hónap elegendő, másnak fél év vagy egy év szükséges ahhoz, hogy valóban kiszakadjon a megszokott ritmusból. Illetve attól is függ, hogy mivel tölti ezt az időszakot.
Miért jó a cégeknek is?
A sabbatical nemcsak a munkavállalónak lehet előnyös.
Egy olyan vállalat, amely hosszabb szünet lehetőségét biztosítja, vonzóbb lehet az új tehetségek számára. Emellett a meglévő munkatársak megtartását is segítheti, hiszen egy kiégett munkavállaló nem feltétlenül új munkahelyet keresne, ha lenne lehetősége időt szánni a regenerálódásra.
Nekem személy szerint kevés ilyen tapasztalatom van. Egyetlen munkahelyemen kérdeztem rá arra, hogy lenne-e lehetőség fizetés nélküli szabadságra. Ott éreztem úgy, hogy nagyon elfáradtam, miközben magát a munkát egyébként szerettem.
A probléma inkább az volt, hogy a vállalati kultúrában nem igazán létezett az a gondolat, hogy az embernek lehetnek a munkán kívül is fontos érdeklődési területei, amelyekre időt szeretne fordítani.
Dolgoztam olyan helyen is, ahol a folyamatos stressz komoly egészségügyi problémákat okozott felsővezetőknél, és még ez sem vezetett ahhoz a felismeréshez, hogy talán valamin változtatni kellene a működésben.
Talán nekik is érdemes lenne tanulniuk olyan példákból, mint Fogarasi Norbert története.
A podcast is hasonló gondolattal zárult: infarktus helyett inkább sabbaticalt mindenkinek.
.jpg)
