Booking.com

2019. május 19.

52. nap: Sapa túra 3. nap; Színes ceruzákat és színezőt kellett volna magammal vinnem?

2017. január 14.

Ma is szerencsénk volt az időjárással, mivel egyáltalán nem esett és nem volt akkora köd se, mint az elmúlt napokban. Reggeli után folytatódott a túra a rizsföldeken. Ma is megtudtunk egy-két érdekes dolgot a helyiek életéről. Kiderült, hogy manapság a fiatalok már szabadon dönthetnek, hogy kivel házasodnak, habár pár évvel ez előtt még nem így volt. Akkor még a szülők döntöttek arról, hogy kihez adják hozzá a gyerekeiket. A lányok még mindig elég fiatalon mennek férjhez és fiatalon szülnek és a szövéstől kezdve a rizs feldolgozásáig mindent megtanulnak a szülőktől.








Ma is helyi asszonyok kísértek végig az úton minket, akik a túra végén a segítségükért cserébe szintén elég erőszakosan kínálták a portékáikat. Ma már a gyerekek is megjelentek, akik szinte még erőszakosabban akarták eladni a karkötőiket. Ebédnél körbevette az asztalunkat egy gyerek csapat és végig azt hajtogatták: “buy it from me, 1 for 5, 2 for 10”. Szinte mindenki vett 2-őt, de ez nem volt nekik elég, tovább mondogatták: “buy it from me, 1 for 5, 2 for 10”. Az egyik kislány annyira kitartó volt, hogy szó szerint negyed órán keresztül állt az asztalunknál és végig ezt a mondatot ismételgette.















Miután visszaértünk Hanoiba, egy szlovák srác mondta a hostelben, hogy ő előre felkészült erre a helyzetre és színezőket és színes ceruzákat vitt a gyerekeknek. Annak nagyon örültek és egyből abba is hagyták a karkötő értékesítést. Ez egy jó ötlet és szép gesztus!

Lehet, hogy a rizsföldek tavasszal és ősszel a legszebbek, de egy emlékezetes 3 nap van mögöttem. Sárban, 10 fokban, ködben, esőben és gumicsízmában túrázni a rizsföldeken és a bambuszfák között egy felejthetetlen élmény volt.

Ha tetszett a bejegyzés, akkor kövess a Facebookon is!

Szállást keresel? Én szinte mindig a booking-ot használom szállásfoglalásra, ahol rengeteg féle szállás közül válogathatsz.