Booking.com

2015. július 13.

Így jutottam el majdnem Madeirára

Amikor Portugáliát választottam Erasmus szakmai gyakorlatom helyszínéül, akkor nem csak az befolyásolta a döntésemet, hogy milyen jól éreztem magam a 2014-es portugáliai utazásom során, hanem, hogy "közel" legyek Madeirához és az Azori-szigetekhez is. 

Habár azt már decemberben sejtettem, amikor kiderült, hogy sikeresen pályáztam az egyik szakmai gyakos hirdetésre, hogy anyagilag nehéz lesz a dolgom, mivel az ösztöndíjon kívül nem fogok kapni egyéb juttatást. 

Februárban viszont eldöntöttem, hogy ha már ez volt az álmom, hogy eljussak a portugál szigetekre, akkor valahogy ezt ki kell nyögni, max még jobban megkötöm a nadrágszíjat. Le is foglaltam a repülőjegyet először Madeirára, majd egy nappal később Ponta Delgadara is. 

A dátum május 15-19. 

Az indulás napja pont a névnapom volt. Előző nap fejeztem be a gyakorlatom. Tök boldog voltam, aznap kaptam vissza az albim kaucióját is, nem rég ment haza egyik barátnőm, akivel feledhetetlen 1 hetet töltöttünk el és sok-sok élmény van a hátam mögött. 

Elbúcsúztam mindenkitől az irodában is, majd még volt egy kis időm a gép indulásáig, úgyhogy lementem a folyó partra egy kicsit ücsörögni, aztán elindultam a reptérre. 

A gép késett. Már rég el kellett volna indulnunk, amikor a beszállást intéző reptéri munkatárs szólt, hogy egy kicsit még várnunk kell, mivel lejárt a személyzet munkaideje, ezért új személyzetet kell munkába állítsanak. 

Végül kb 1 óra késéssel elindultunk, de miután elértük az utazómagasságot a pilóta már közölte is velünk, hogy nem tudja még, hogy pontosan mikor fogunk leszállni, mivel nem jók az időjárási előrejelzések a szigeten. 

Madeira repülőteréről azt kell tudni, hogy ott található a világ egyik legveszélyesebb kifutópályája és a szigetre repülő pilótáknak külön engedélyt kell megszerezniük, hogy leszállhassanak, mivel ki kell képezni őket a nem mindennapi szélviszonyokra és a különösen rövid kifutópályával rendelkező repülőtér körülményeire. 

Madeira repülőtere, kép forrása: Wonder Mike / flickr

Végül megérkeztünk a sziget fölé, de azt lehetett észre venni, hogy nem süllyedünk, hanem bizonyos időközönként dől a szárny és fordulunk...tehát körözünk. Kb. fél órát köröztünk, majd egyszer csak azt lehetett érezni, hogy rákapcsoltak a motorra és emelkedünk. Pár perc után a pilóta közölte, hogy sajnos nem változtak az időjárási viszonyok, úgyhogy megyünk vissza Lisszabonba.

Közben egy kicsit elkezdtem pityeregni, de nem is azért mert féltem, hanem mert sajnáltam, hogy nem tudtunk megérkezni, mert olyan boldogan indultam el aznap és sokan mondták, hogy Madeira majd mennyire tetszeni fog. Mellettem egy madeirai egyetemista lány és egy ápolónő ült, akiktől kaptam egy zsepit és tanácsokat, hogy miket nézzek meg és mit egyek majd a szigeten. A lánnyal meg is beszéltük, hogy ha majd az ő falujába megyek, akkor szóljak és megmutatja a környéket. 

Ő egyébként Lisszabonban tanul és most az apukája születésnapjára ment volna haza meglepetésből.

Valahogy így köröztünk mi is és rajtunk kívül még másik 2 gép. Képet az alábbi oldalról print screeneltem: http://www.flightradar24.com/data/airports/fnc/

Visszafele úton tájékoztattak minket, hogy át leszünk téve egy holnapi járatra, de majd a földikiszolgálás tájékoztat a továbbiakról. 

Ez így is történt, áttettek egy következő nap délelőtti járatra, aznapra pedig egy 5 csillagos szállodában kaptunk szállást, ahova transzferbuszt is szerveztek. 

Az volt érdekes, hogy senki nem pánikolt a gépen, majd leszállás után senki nem parádézott, nem hőbölgött, egy spanyol nő kivételével, aki folyamatosan azt hajtogatta, hogy itt Portugáliában semmi nem működik...

Azért vannak árak...

Jobb felső képen az ott nem tükör, hanem TV...nagyon durva még nem is hallottam róla, hogy létezik ilyen

A reggeli is nagyon király volt. Előző nap délben ettem utoljára, úgyhogy már nagyon éhes voltam. 

Reggeli után jött értünk a transzferbusz és újra jöttek a repülőtéri folyamatok. 

Ugyanaz volt az ülési rend, habár sokkal kevesebben lettünk, mint előző nap. Gondolom sokan inkább lemondták az utazást.

Ekkor már egy másik pilóta vezette a gépet, aki útközben szintén közölte, hogy az időjárási viszonyok sajnos nem lettek sokkal jobbak, de a reggeli Easyjet gép le tudott szállni, úgyhogy azért van remény. 

Ahogy elértük a szigetet, megint megtettünk pár kört, majd elkezdtünk süllyedni, majd pedig landolni. Ahogy egyre alacsonyabban szálltunk, egyre jobban dobálta a szél a gépet. Már majdnem elértük a földet, amikor a pilóta inkább az átstartolás mellett döntött, mivel veszélyes lett volna folytatni a manővert és visszahúzta a gépet a levegőbe. 

A madeirai lány mondta, hogy nyugi ez mindig így van. Nagyon ritkán sikerül elsőre a landolás, majd megpróbáljuk újból. 

Utána megtettünk még 2 kört, végül nem próbáltuk meg újból a landolást, hanem megint visszafordultunk Lisszabonba.

Az alábbi videó bemutatja, hogy mi is az az átstartolás. Először 3 légcsavaros gép, majd pedig nagyobb, sugárhajtású gépek próbálnak meg leszállni a madeirai repülőtéren. Van, amelyiknek végül sikerül a landolás. 


Leszállás után közölték velünk, hogy a társaság következő nap szintén megpróbálja elfuvarozni az utasait én viszont úgy döntöttem, hogy 2 napra már nem akarok oda menni, hanem inkább visszakérem a jegy árát. Felhívtam az Easyjet ügyfélszolgálatát, ahol a brit ügyintéző srác készségesen segített, habár ő nem volt tisztában a történtekkel, nekem kellett elmondani, hogy mi is a szitu. Megkérdezte a bankkártyám utolsó 4 számjegyét, majd közölte, hogy 5 munkanapon belül megérkezik a számlámra a pénz.

Nagyon korrekten kezelte a problémát az Easyjet. Az ügyfélszolgálattal vagy 20 percen keresztül vonalban voltam és ez egyáltalán nem terhelte meg a telefonszámlámat és a pénz hiánytalanul vissza is érkezett.

Volt előre lefoglalva szállásom, de szerencsére ők se terhelték meg a számlám az első éjszaka árával. Gondolom nem ez volt az első eset, hogy egy vendég az időjárás miatt nem tudott megérkezni.

Ez a helyzet egy madeirai utazás során sajnos benne van a pakliban. Elvileg nincs tökéletes hónap az utazásra, mivel bármikor kialakulhat olyan időjárás, ami megnehezíti a gépek leszállását, de ha már válogathattok az időpontok közül, akkor kora reggeli járatot válasszatok, mert elvileg akkor a legcsendesebb a szél.

Ez az eset egyáltalán nem vette el a kedvem Madeirától, egyszer mindenképp el fogok még oda utazni. Hogy újra Easyjettel? Ez nem a légitársaság hibája. Ha rosszak a szélviszonyok a TAP se tud leszállni, max annyival szerencsésebb a TAP, hogy őket át tudják irányítani a szomszédos Porto Santo szigetre is és nem biztos, hogy vissza kell menni Lisszabonba.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Te jártál már Madeirán? Milyen volt a landolás? Esetleg valahol máshol volt már részed átstartolásban?

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Ha tetszett a bejegyzés, akkor kövess a Facebookon is!