Booking.com

2014. április 4.

Nápoly

Március 28-30 időpontra lett meghirdetve egy Erasmusos kirándulás Nápolyba, aminek a programja Nápoly, Pompei és Caserta volt. Nápolyba mindenképpen el szerettem volna menni olaszországi tartózkodásom alatt, viszont nem sok jót hallottam a városról, ezért úgy gondoltam, hogy inkább csoporttal megyek, mint egyedül. A programban nem szerepelt Capri és az Amalfi part, ezért a szervező lányt megkértem, hogy haza viszont hadd jöhessek külön, mivel szeretnék még plusz két napot ott tölteni, hogy megnézzem az említett helyeket is. Pár személynek elmondtam, hogy én tovább fogok maradni, és az egyik angol lány, Mel mondta, hogy ő is szívesen maradna velem, mert Capri őt is érdekli. 

1. nap

Korán reggel indultunk Anconából külön busszal. Út közben láttunk sok szép hegyet, melyeknek még hó volt a csúcsán. 1 körül érkeztünk meg Nápolyba. Először elmentünk kajálni, majd elfoglaltuk a hostel szobákat, majd mindenki készülődött, mivel a délutáni városnézés után egyből buli volt a program. Fél 4-kor indultunk be a városba metróval. A Toledo megállónál szálltunk ki. Soha nem fényképeztem még metrót, mert mindenhol nagyjából ugyanúgy néznek ki a megállók, de ez Nápolyra nem igaz, mivel ott a modern művészet jellemzi őket. Minden állomás különböző. Nekem nagyon tetszett, mivel szeretem az ilyen modern építészetet.


Végig mentünk a Via Toledon, ami egy bevásárló sétálóutca, majd a nagy téren, a Piazza del Plebisticon kötöttünk ki, ahol megnéztük a bazilikát, ami a római Pantheon másolata. Innen a Galleria Umberto I nevű passzázshoz mentünk tovább, ami nagyon hasonló a milánóihoz, viszont Milánóban elegáns üzletekkel van teli. Sétánkat a Castel Nuovoval folytattuk, majd a Gesu Nuovo téren megnéztük a templomokat. Onnan tovább sétáltunk a Dante térre, ahonnan pár lépésre volt a hely, ahova Aperitivora mentünk.


Aperitivo után elmentünk enni és italt beszerezni, majd az egyik téren iszogattunk, ahonnan egy busz vitt el a buli helyre. Nápolyban az egyik enotécában (nem tudom, hogy létezik-e ilyen magyar szó, olaszul az enoteca borszaküzletet jelent) lehet kérni vodkalöttyöket, amiket ott helyben pet palackba össze is öntenek. Nem tudom ehhez a magyar ÁNTSZ mit szólna. 

2. nap

Előző nap későn értünk vissza a hostelba, így nem sokat aludtunk, majd reggel 10 körül indultunk Pompeiba vonattal. Én nagyon fáradt voltam aznap, így annyira nem volt élvezetes. Sajnáltam is, hogy buli helyett nem inkább aludtam, mert így nem tudtam nagyon odafigyelni az idegenvezetőre és az információkra, pedig érdekelt volna. Nekem nem megy már a kettő együtt vagy buli vagy kirándulás. Pompei viszont nagyon érdekes hely, amit 79-ben a Vezúv temetett el. Az ott élő emberek a vulkáni gázoktól haltak meg, még mielőtt a láva oda ért volna. Ma megnézhetőek a kiásott romok és leletek.


Pompei után visszamentünk Nápolyba, majd a délután szabadprogram volt. Én visszamentem a hostelba 1 órát aludni, majd utána felmentem a Castel Sant'Elmohoz, ahonnan szép a panoráma a városra. Utána visszamentem a Dante térre és sétáltam egy kicsit a közeli utcákban. Mire leértem már besötétedett. Az utcák és parkok teli voltak kártyázó, beszélgető idősekkel, fiatalokkal, sétálgató turistákkal. Én úgy gondolom, hogy Nápoly egyáltalán nem veszélyesebb, mint bármely másik nagy város. Egyáltalán nem éreztem magam veszélyben egyedül sétálgatva az utcán. Az emberek teljesen máshogy viselkednek és vezetnek, mint másik olasz városokban az tény, de szerintem senkinek nem kell félnie aki oda utazik várost nézni, csak arra figyelni, hogy el ne üssék a zebrán, mert a nápolyiak nem igazán szeretnek a fékre lépni és előszeretettel használják a dudát ha kell ha nem.


Nápolyban este is folyik az élet az utcákon
3. nap

Előző nap kihagytam a bulit így frissen és üdén kezdődhetett a nap. Aznap a casertai királyi kastély volt a program. A kastély a 18. században épült a nápolyi királyok számára. Hatalmas angol kertje van és maga az épület is hatalmas. A kert 3 km hosszú, így egy 6 km-es sétával kezdtük a nézelődést, majd a kastély múzeummal folytattuk. Sokan nem annyira érdeklődnek a kastélyok iránt, viszont nekem általában azok szoktak a kedvenc helyeim lenni, főleg a nagy városokban, mivel számomra egy csendes nyugodt helyet jelentenek a rohanó városban. A casertai kastély is nagyon tetszett. A kert tágas és nagyon szép időnk is volt a sétához.

Casertai kastély
Délután a többiek haza indultak, mi Mellel pedig vonattal visszautaztunk Nápolyba, majd megkerestük a szállásunkat. Nagyon jó kis hostelt sikerült találni. A neve Hotel Bella Capri, ami a kikötőtől kb. 5 perc sétára van. 13 euró volt egy éjszaka. Én 8 ágyas szobában foglaltam magunknak helyet, de végül egy 4 ágyasba kerültünk ugyan annyi pénzért, úgyhogy aki Nápolyba megy annak csak ajánlani tudom ezt a hostelt. Jó ár-érték arány.

Nápolyi metró
4. nap

Erre a napra Capri volt a terv. Reggel 9-kor induló komppal mentünk a szigetre. Az út a legolcsóbb és leglassabb komppal kb. 1,5 órát tesz ki. Capri gyönyörű. Legszebb hely, amit idáig életemben láttam. A tenger kék és zöld szín keveréke. Hihetetlenül tiszta. Capri szigetén két város van: Capri és Anacapri. A kikötő Capriban van. Onnan mi gyalog mentünk Anacapriba. Gyönyörű volt a panoráma az út során. A két városban nekem nagyon tetszettek az épületek. Minden ház fehér színű. Idáig ilyet csak Pugliában (Dél-Olaszország keleti partja) láttam. Anacaprin felszálltunk a felvonóra, ami a hegy tetejére visz fel. Ezt senki ne hagyja ki, aki arra jár, mert hihetetlenül szép kilátás nyílik a hegytetőről. A sirályok alattunk szálldostak, a tenger színe zöldes kékes és a távolból látszódik a két szikla a tengerben. Ez a legszebb pont Caprin. Leírhatatlanul szép. Utána átmentünk Capri városába. Onnan is megnéztük a két sziklát, majd visszamentünk a kikötőbe átutazni Nápolyba. 




5. nap

Utolsó nap Sorrentoba mentünk. Sorrento teli van 5 csillagos szállodákkal, de szerintem semmi extra nincs a városban. Szép a tenger és a táj, de többre számítottam. Ami érdekes volt, hogy láttunk kivi fát az egyik kertben, meg ettünk narancsot, abból ami az utcára leesett. Ha legközelebb arra járok Positano, Ravello és Amalfi lesz a terv, ja meg a Vezúv is érdekes lehet közelről. 


kivifa
Nagyon jó kis utazás volt ez, a csoportos és kettesben utazás előnyeivel, hátrányaival. A szervezéssel akadtak gondok, elég sok volt a holtidő, de az olaszoknak nem erőssége a pontosság és a jól szervezettség, viszont jó kis társaság jött össze és elég sok mindent láttunk. Aki azért nem mer Nápolyba utazni, mert azt hallotta, hogy veszélyes, annak meg azt mondom, hogy nyugodtan menjen akár egyedül is. Nápoly a legcoolabb város, ahol idáig jártam, Capri pedig a legszebb hely.

Szállást keresel Nápolyban? Akkor én a booking.com-ot ajánlom, ahol már számtalanszol találam a pénztárcámhoz mérten szállást. Szerintem a legjobb szálláskereső oldal.

Booking.com

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Tetszett a bejegyzés? Akkor kövess a Facebookon is, hogy ne maradj le a friss bejegyzésekről.