Booking.com

2013. december 3.

Egy hétvége a Plitvicei-tavaknál

2013. áprilisában egy volt kollégámmal, Dórival befizettünk egy Plitvicei-tavak szervezett útra. Ez egy hétvégi utazás volt, szombat reggel elindultunk, vasárnap este pedig már haza is érkeztünk. Mint mindennek, ennek is van előnye és hátránya is. Én nagyon élvezem az utazás szervezését illetve előkészületeit is, ami ebben az esetben kimaradt, viszont így megspóroltuk az ezzel járó időt és energiát. Továbbá az az előnye még a buszos csoportos utazásoknak, hogy nem vagyunk tömegközlekedési eszközökhöz kötve. Magamnak biztos nem tudtam volna leszervezni egy hétvégi Plitvicei-tavak kirándulást, mivel logisztikailag nehezen megoldható.

1. nap

Szombat reggel indultunk Budapestről. Az 1. napra Zágráb és egy kis falu, Rastoke szerepelt a programtervben. Délután megérkeztünk Zágrábba. Pár órát töltöttünk el ott, ami a főbb nevezetességek megtekintésére bőven elég. Igazából nincs sok turisztikai látványosság, viszont szép, tiszta város. Szerintem nagyon sokan, akik Magyarországról a horvát tengerpartra mennek, kihagyják Zágrábot, pedig pár órára érdemes megállni. Megnéztük a Jelasics-teret, székesegyházat, Szt. Márk templomot, piacot és a Lotrscak tornyot.



Zágráb után tovább is haladtunk Rastoke-ba. Már ott is megcsodálhatunk pár vízesést. Nekem nagyon tetszett az a kis falu. A házak szinte rá vannak építve a patak fölé és a víz ott csobog közöttük. Nagyon hangulatos. Én el tudnék ott tölteni egy hetet is vagy többet is a természetben. A nézelődés után tovább mentünk a szállásunkra, ami már nem messze volt a Plitvicei-tavaktól, szintén egy faluban apartman házakban. Nekem nagyon tetszett az is. Szeretem az ilyen nyugis természetközeli helyeket.


2. nap

Reggel indultunk is a tavakhoz. Sajnos az idő nem nagyon kedvezett, elég hideg volt. Szerintem a nagy víztömeg és hegyek hatására eleve hűvösebb arra az idő, de idén nagyon nehezen jött a tavasz is. Ettől függetlenül a táj nagyon szép. Megtettünk egy nagy kört a nemzeti parkban. Hajókáztunk meg vonatoztunk is. 



Jól éreztem magam ezen a kiránduláson is. Örülök, hogy ide is eljutottam, bár még vissza szeretnék majd egyszer menni Horvátországba Couchsurfinggel is :) Aki nyáron a horvát tengerpartra megy mindenképp álljon meg egy kicsit Zágrábban és a Plitvicei-tavaknál. Érdemes az utazási irodák hétvégi programjait is nézegetni, biztos, hogy minden évben többször is szerveznek hasonló utakat.

Inkább saját szervezésben mennél? Szállást foglalnál? Akkor én a booking.com-ot ajánlom, ahol rengeteg szálláslehetőséget hasonlíthatsz össze.

Booking.com

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Tetszett a bejegyzés? Akkor kövess a Facebookon is, hogy ne maradj le a friss bejegyzésekről.