Booking.com

2019. március 30.

44-46. nap: Sziget túra Langkawiról, majd kényszerpihenő az eső miatt

2017. január 6.

A Langkawin elérhető programok közül a legolcsóbb az “island hopping”, amiért átszámítva kb. 2000 Ft-ot kell fizetni. A 4 órás kirándulás alatt bemutatnak egy szigetet, melynek közepén egy tó található. A tavon vízibiciklizhetünk vagy akár úszhatunk is benne, habár a víz nem tűnt annyira tisztának, de maga a látvány csodás. A következő állomás a sas etetés, ahol a csónak vezetője eledelt dob a vízbe, amire rengeteg sas érkezik és megnézhetjük hogyan halásszák ki a madarak a táplálékukat a vízből. A program végén egy másik szigeten, fehér homokos parton strandolhatunk. Szerintem ennyi pénzt mindenképp megér ez a program. Ezen kívül egy másik érdekes programlehetőség a mangrove túra, ahol egy folyón csordogálnak le a dzsungel közepén. Ez átszámítva kb. 5500 Ft-ba kerül. Én nem vettem részt rajta, de az island hopping túrán két idősebb ausztrál hölgy mondta, hogy az is nagyon jó volt.











2017. január 7.

Annak ellenére, hogy az esős évszaknak vége, attól még ilyenkor is előfordulhatnak esős napok. Hogy mit lehet ilyenkor csinálni? Sajnos nem sok mindent, nagyjából azt, amit otthon, amikor rossz az idő. Enni (azt erre fele különösen jókat lehet megfizethető áron), inni (Langkawi szigetén azt is elég kedvező áron lehet), pihenni a szálláson, beszélgetni a helyiekkel vagy más turistákkal, netezni, filmet nézni, stb. Habár kisebb szünetekkel szinte egész nap esik, de 1-2 nap után újra élvezhetjük a strandidőt. Thaiföld és Malajzia keleti partján viszont ilyenkor van a monszun időszak, így oda érdemesebb a tavaszi illetve nyári hónapokban utazni. Habár Thaiföldön sokan keresik fel ilyenkor is Ko Samuit és környékét, de Malajzia keleti partján található szigetek ilyenkor szó szerint be vannak zárva és egyáltalán nem fogadnak látogatókat.


2017. január 8.

Az eső sajnos nem állt el, így a mai program hasonló volt, mint a tegnapi. A nap nagy részét a szállásom bárjában töltöttem, ahol találkoztam egy amerikai nyugdíjas férfivel, aki nemrég a Fülöp-szigetekről költözött át Langkawira.

A Fülöp-szigeteken éveken keresztül élt, de egy idő után elege lett a korrupt rendszerből, ezért döntött egy másik ország mellett. Úgy érezte, hogy a filippinók nem látják szívesen az országban, mivel minden egyes belépésnél szinte vallatták, hogy miért jön megint és miért tartózkodik ilyen sokat a Fülöp-szigeteken. A legrosszabb élménye az volt, amikor a rendőrök szerint ittasan vezetett, amit semmivel sem tudtak alátámasztani, mivel nem rendelkeztek szondával. Egy nagy huza vona után végül elengedték, azzal az üzenettel, hogy legyen hálás, hogy nem szállították be a rendőrségre. A férfi állítása szerint egy kortyot sem ivott.

A másik érdekes dolog, amit mondott, hogy a Fülöp-szigeten rengeteg olyan család van, ahol csak a nő dolgozik, ergó ő a családfenntartó, a férfi pedig nem dolgozik, hanem eltartatja magát. - A kuala lumpuri tartózkodásom során két filippinó nővel is találkoztam, mind a kettő egyedül nevelte a gyerekét. -

Úgy gondolja, hogy a külföldiekben csak a pénzt látják. Szerinte ha azt az energiát, hogy hogyan vágják át az embert, inkább az előre haladásukra és az ország fejlesztésére fordítanák, – amire véleménye szerint meg van minden eszközük – akkor egy sokkal élhetőbb hely lenne a Fülöp-szigetek.

Este elhagytam a szigetet és elrepültem Kuala Lumpurba, ahol egy 8 órás repülőtéri dekkolás várt rám, hogy következő nap hajnali 6-kor induljak tovább az utazásom következő országába, Vietnamba. A Langkawi – Kuala Lumpur útvonalat a Malaysia Airlines-nál foglaltam, mivel az Air Asianal olcsóbban kínálták a jegyet. Az utazás előtt kb. 1 héttel 6300 Ft-ért foglaltam. Szerintem teljesen jó volt a szolgáltatásuk, a sajnálatos baleseteik ellenére is csak ajánlani tudom őket.

Ha tetszett a bejegyzés, akkor kövess a Facebookon is!

Szállást keresel? Én szinte mindig a booking-ot használom szállásfoglalásra, ahol rengeteg féle szállás közül válogathatsz.