Booking.com

2017. július 19.

Mit csinálnék másképp egy hosszú utazás alkamával?

Ha újra indulhatnék egy hosszabb hátizsákos útra, akkor az előző, kicsit több mint fél éven keresztül tartott utam alatt szerzett tapasztalatokból kiindulva már kicsit másképp tervezném, szervezném a dolgokat. 

1, Nem vállalnék el minden szar melót csak azért, hogy utazhassak

Ahogy idősödik az ember, úgy egyre inkább a hosszabb távú célokra fókuszál és nem a rövidtávú előnyökre. Lehet, hogy egy egyszerűbb munkára hamarabb be lehet kerülni, ezáltal hamarabb el lehet kezdeni a pénzgyűjtést, de hosszútávon nem sokat lehet belőle profitálni. Érdemes inkább hosszútávon gondolkozni, hiszen nem minden a pénz. Mármint hosszútávon pont abból lesz több pénz, amiben fejlődni lehet. Egy pl. call centeres munkában csak kiégni lehet. Rövid távon hamarabb pénzhez jutottam, hosszútávon viszont nem profitáltam belőle.


2, Nem csinálnék kötött, szigorú pénzügyi tervet

Ahogy elkezdtem dolgozni csináltam egy pénzügyi tervet és elhatároztam, hogy kb mikor szeretnék útra kelni. A tervben szereplő összeget hónap elején tettem félre és abból kellett gazdálkodnom, ami maradt. A jövőben szeretném élvezni a jelent és hónap végén fogom félretenni azt amennyi megmaradt. Én eleve nem vagyok egy nagy lábon élő típus, nem szórom a pénzt hülyeségekre, viszont már nincs kedvem szűkölködni, mert amit Prágában csináltam az nagyon durva volt. A lakhatáson és a kajajegyeimen kívül kb. havi 10-20.000 Ft-nak megfelelő pénzből éltem, tehát csak az alapszükségleteimet engedtem meg magamnak (kaja, lakhatás, minimál ruházkodás, néha a közelben egy kirándulás). Most már nem szeretném alkalom adtán egy jó éttermen vagy egy cipőn sajnálni a pénzem. 

3, Nem venném meg hónapokkal előre a repülőjegyet

Most jelenleg kb otthonról sincs kedvem kimozdulni, de ha majd egyszer újra hosszú útra készülnék, akkor nem venném meg egy évvel az út előtt a jegyemet. Szépen gyűjtögetnék ahogy tudok, aztán ha úgy látom, hogy megvan a pénz és alkalmas az időpont, majd akkor vásárolnám meg a jegyemet. Már a jelenre akarok koncentrálni és egy olyan életet kialakítani, amiből nem akarok minél hamarabb kilépni.


4, Még nagyvonalakban se terveznék fél évre előre, nem vennék meg ennyi repülőjegyet

Novemberben úgy indultam el az útra, hogy nagy vonalakban egész májusig meg tudtam mondani, hogy mikor melyik országban leszek. Legközelebb úgy indulnék, hogy legyen max 2-3 jegyem, aztán majd út közben foglalgatom a többit. Olyan max 2-3 hónapra terveznék előre. Fapados jegyek mindig vannak viszonylag olcsón. 

5, Utazótársakat keresnék

Az első 2-3 hónapban teljesen jól elvoltam egyedül, új ingerek, teljesen új kultúra, stb, viszont utána már szerintem jobban élveztem volna az utazást, ha van egy állandó utazótárs mellettem. Tasmaniában 2 hétig utaztam német fiatalokkal, a great ocean roadra 3 napos útra találtam utazótársakat, majd Thaiföldön egy magyar lánnyal utaztam 2 hetet. Persze az sem mindegy, hogy milyen az az utazótárs. Ha road tripre mennék valakivel, akkor nem hátrány, ha hasonló a zenei ízlésünk, de a legfontosabb, hogy hasonló legyen az elképzelésünk az utazásról. Számomra a megfelelő útitárs nagyjából velem egyidős, intelligens és széles látókörű, az utazáson kívül más témáról is lehet vele beszélgetni, szeret túrázni, szeret várost is látogatni, reggel nem készülődik egy évet, benne van a "hülyeségekben", pl. stoppolás. Apropó, stoppolás, utazótárssal azért is jobb, mint egyedül, mivel így olyan dolgokat is könnyen bevállal az ember, amit egyedül nem merne, a stoppolás egy jó példa vagy a túrázás. Több hónapra nehéz utazótársat találni, de váltogatnám az egyedül, illetve a mással való utazást. Pár hét így, pár hét úgy.


6, Hagynék egy vésztartaléknak és az újrakezdésnek szánt összeget

Amikor ezt az utat terveztem nem gondoltam arra, hogy majd mi lesz utána. Még jó, hogy időközben megjött az eszem és nem teljesen lenullázva értem haza, mert akkor most cseszhetném. Költözés esetén kaucióra, és legalább 2 hónap lakbérre és 2-3 hónap alap szükségletek ellátására érdemes elkülöníteni egy összeget. Ezen felül egy vésztartaléknak szánt összeget is félre kell tenni, mert soha nem lehet tudni, mi jön közbe. 

7, Nem helpx-elnék csak azért, hogy tovább utazhassak 

Ha legközelebb utazok nem szeretnék másokra hagyatkozni és erre stratégiát is építeni. Jó, a helpx-szel végül is valamit visszaad az ember az ingyen lakhatás és kajáért cserébe, de ha újra utazok, akkor csak azt tervezem be, amire van pénzem és lehetőségem. Ha nincs pénzem hónapokon keresztül Ausztráliában utazgatni, akkor egyszerűen nem fogok odamenni. Ha meg minden áron oda akarok menni, akkor pedig úgy tervezem meg, hogy a saját pénzemből meg tudjam valósítani. Visszakanyarodva az első ponthoz, nem fogok elvállalni minden szar munkát, csak azért, hogy utazhassak.


8, Megtanulnék robogót vezetni

Indonéziában nagyon jól jött volna, ha tudtam volna robogót vezetni, mert a közlekedéssel voltak gondjaim. Ekkor is úgy éreztem, hogy másokra vagyok hagyatkozva, hogy elvisz-e a Balin élő indonéz barátnőm kirándulni, hogy sikerül-e találnom helyit, aki valamennyiért elvisz oda, ahova tartok, hogy találok-e Grab motoros taxit. És persze nem Ázsiában akarom elkezdeni a robogóvezetés elsajátítását, mert pont abból lesznek a balesetek. 

9, Nem sajnálnám a pénzt egy minőségi hátizsákra

Azt nem tudom, hogy legközelebb is csak egy kézipoggyász méretű táskával utaznék-e vagy sem, de akár igen, akár nem, egy rendes, minőségi hátzsákra beneveznék. Sajna eléggé megkérik az árát, akár 30-40-50 ezer Ft is lehet, de legalább kényelmes és nem húzza le a hátam és azért több hónapon keresztül cipelve nem mindegy.


10, Vagy normális biztosítót választanék vagy semmilyet

Sajnos a biztosítóval, amit választottam, eléggé megszívtam. És itt is a spúrságom volt a probléma, hogy sajnáltam azt a plusz 20-30 ezer Ft-ot a normálisra. Én a Globelink biztosítást választottam, pedig a TrueTraveller sokkal jobban tetszett. A Globelink customer servicén egy kiégett, csípőből válaszolgató személy dolgozik, míg a TT-nél kedves, gyors, segítőkész munkatársak dolgoznak. Ez még nem is lenne akkora baj, viszont én úgy jártam, hogy május 24-ig volt a biztosításom eredetileg megkötve, ami anno paypallal lett kifizetve. Május végén meg akartam volna hosszabbítani júni végéig, viszont 3 vagy 4 bankkártyával (Visa, Mastercard) is próbáltam, de fraud kártyahasználatra hivatkozva nem fogadta el egyiket se a biztosító rendszere. Nem is értem, hiszen mindent ki tudtam fizetni ezekkel a kártyákkal előtte. A kiégett, mindent leszaró ügyfélszolga meg semmilyen egyéb lehetőséget nem ajánlott fel nekem, így úgy voltam vele, hogy csesszétek meg a hülye biztosításotokat, akkor ezt az 1 hónapot már kibirom biztosítás nélkül is. Persze a baj akkor jön, amikor nem számítunk rá, és ez az én esetemben is így történt.

Szerintem fél éven belüli utazásra érdemes biztosítást kötni, viszont fél éven túl már nem biztos, hogy megéri, hiszen a biztosításra fizetett összegből már akár meg lehet oldani a felmerülő problémát is. 

Ha tetszett a bejegyzés, akkor kövess a Facebookon is!