2016. augusztus 20.

Az elmúlt 4,5 évem önismereti utazása

Úgy indultam neki a munkakeresésnek, hogy szeretnék egy olyan munkát, ahol segíteni tudok az embereknek...Végül pedig úgy jöttem el, hogy nem, mindenkinek nem szeretnék segíteni és amíg én nem vagyok a saját helyemen, addig nem is tudok segíteni...

És hogy mi volt a kettő pont között, azt most el is mesélem; röviden és tömören egy nagy önismereti lecke. Mielőtt viszont ideérnék, egy kicsit hátrábbról kezdem el futtatni a szálakat. 

Amíg nincs más dolog, csak az iskola...

A húszas éveink elejéig viszonylag könnyű az élet. A legnehezebb döntés amivel találkozunk, az 17-18 évesen kiválasztani, hogy hol szeretnénk továbbtanulni. A probléma csak az, hogy 17 éves fejjel habár van már egy elképzelésünk arról, hogy melyik tantárgyakból vagyunk jók, de akkora önismeretünk valószínűleg még nincs, hogy egy olyan döntést meg tudjunk hozni, ami igazából az egész életünkre kihatással lesz, de ekkor még nem is érezzük a probléma súlyát. Én például a matekot, az angolt, a földrajzot és az informatikát szerettem, a humán tárgyakat viszont nagyon nem kedveltem, úgyhogy gondolkozás nélkül rávágtam; legyen közgáz...

Az alapdiploma se volt egy nagy próbatétel az első féléven kívül, amikor is 7 tárgyból csak 4-ből sikerült átmennem, a végén viszont én voltam az egyike annak a 12 főnek, akinek időben sikerült befejeznie a képzést a kezdeti 40-50 indulóból. 

A munka világa, azaz a való világ

Eddig minden könnyen ment, minden pipa, majd 21-22 évesen jöttek a nehézségek. Ekkor jöttem rá, hogy eddig egy burok körül éltünk. Az egyetemen a tanárok azt ígérték, hogy ahogy végzünk egyből ülhetünk be a bőrfotelba, de ez nem így történt és csak kaptuk a pofonokat az élettől. Úgy éreztem, hogy el vagyok veszve. Vajon mit kezdjek az életemmel? Mi lenne számomra az ideális munka? Habár ezekre a kérdésekre adott válaszokban egyáltalán nem voltam biztos, egy valamiben viszont igen, hogy nem félek a változásoktól, így ha valahol nem éreztem jól magam vagy úgy éreztem, hogy ez mégse az, amit szeretnék csinálni, akkor leléptem és kerestem egy másikat. 

Az elmúlt 4,5 évem

2 év autóipari beszerzés, (közben 1 év utazgatás)

Habár a call center előtt többnyire csak autóipari beszerzésben dolgoztam (2011 végétől 2013 végéig), de pár cégnél sikerült megfordulni ez az időszak alatt és a call centeres 1 évem előtt a leghosszabb időszak, amit egy helyen el tudtam tölteni az olyan 10 hónap volt. 

2012. szeptemberében kezdtem el a logisztikai menedzsment mesterképzést és ekkortájt döntöttem arról, hogy megpályázom az Erasmus ösztöndíjat, mivel szerettem volna külföldi tapasztalatokat is szerezni, amit habár nem akkor, amikor megpályáztam, de végül sikerült elnyerni. Az első pályázat alkalmával nem jutottam be az ösztöndíjasok közé, így a nagy csalódás hatására kitaláltam, hogy akkor egyedül fogok utazgatni. 

Az első egyedüli utam Barcelonába vezetett

Hogy hogyan és miért kezdtem el utazgatni, arról itt írtam:

Az Erasmus jelentkezeséses történeteket pedig itt írtam le: 

1,5 év: Erasmusok + utazgatás + pár hónap üresjárat + munkakeresés

Utána jött egy 1,5 év "kiesés" a munka világából. 2013 nyarától hasonló gyűjtögetésbe kezdtem, mint most, akkor kb 600 ezer Ft-ot tudtam félretenni fél év alatt, ezzel készülve a külföldi tanulmányokra és az utazgatásokra. Az olaszországi tanulmányaim alatt megpályáztam az Erasmus szakmai gyakorlati ösztöndíjat is, amit szintén sikerült elnyernem, így 2014. elejétől jött egy 1,5 év ami nagyjából az alábbiak szerint nézett ki:

- 6 hónap Olaszország (1 hónapos nyelvtanfolyam Sienában, majd 5 hónap tanulmányok Anconában)
- pár hét Magyarországon
- kb. 2 hónap utazgatás (1 hónapos Olaszország és Balkán trip, 2,5 hetes francia riviéra, Portugália és Andalúzia út, 1 hét Erdély és pár nap Grúzia)
- szakmai gyakorlati hely keresés
- 4 hónap Lisszabonban
- 1 hetes görög trip
- munkakeresés...

A lisszaboni szakmai gyakorlat nagy hatással volt rám

1 év call center (és egy kis hajós kitérő)

Most érkeztünk meg oda, amiről az első bekezdésben írtam...

Habár még ekkor sem tudtam pontos választ adni arra, hogy mit szeretnék kezdeni magammal, viszont a Lisszabonos tapasztalatokból kiindulva, ahol egy diákszervezetnél voltam recruiter asszisztens, arra jutottam, hogy szeretnék egy olyan munkát, ahol segíteni tudok az embereknek, hiszen olyan jó érzés volt, amikor egy-egy hozzánk pályázó diákot ki tudtunk helyezni valamelyik partnerhez szakmai gyakorlatra, ezzel hozzásegítve őket a nagy álmuk, a portugáliai ösztöndíj megvalósításához úgy, hogy mi is pontosan ugyanezt az álmot valósítottuk meg közben.

Innen jött az ötlet, hogy itthon is recruiter asszisztens és customer support pozíciókra fogok pályázni. Végül nem itthonról, hanem Prágából kaptam egy ajánlatot, ezért kerültem végül Csehországba. 

Egy dologban nagyon biztos voltam ekkor. Mégpedig abban, hogy szeretnék pénzt gyűjteni egy nagy, Európán kívüli utazásra. 

Itt jön képbe az egyik rossz tulajdonságom, hogy nagyon türelmetlen vagyok. Ha valamit elhatározok, akkor azt rögtön meg akarom kapni vagy rögtön el akarom kezdeni. (Rögtön el akartam kezdeni a pénz gyűjtést, így annak ellenére is elfogadtam a prágai ajánlatot, hogy már az interjú alatt leszűrtem, hogy ez a munka nem fog tetszeni.)

Ezt kellett csinálni a call centerben...

A call centerben az egyik prémium technológiai márka ügyfeleit (nem b2b, hanem b2c - azaz végfelhasználók, magyarán nem cégeket, hanem rendes embereket) támogattuk, tehát ügyfélszolgálati feladatokat láttunk el. 

Az elején Prágáért sem voltam annyira oda, a végén viszont nagyon megkedveltem

Amit a munka elején, majd a végén gondoltam:

1, A technológia nem áll közel hozzám

Habár azokat az eszközöket soha nem használtam, melyeket támogattunk (és valószínűleg később se fogom), a rendszereken belüli összefüggéseket elég könnyen megértem, így pont, hogy a végére a technológiai része ment a legkönnyebben. Nagyon sok kérdésre már kívülről tudtam a választ és pár hónap után rutinná vált az egész. Persze a kedves ügyfelek mindig meg tudtak lepni valamilyen okos fölösleges kérdéssel. Legjobb, amikor az egyik színháztól vagy az egyik egyetem informatikai karáról hívnak, hogy segíts beállítani 5 projektort meg 8 számítógépet, meg még azt is mond el hogy kell kitörölni bizonyos rendszerfájlokat. Most ők komolyan azt hitték, hogy az ügyfélszolgálaton informatikusok meg rendszermérnökök ücsörögnek havi 180-200 ezer Ft-ért?  De amikor felajánlod, hogy átkapcsolod őket egy külföldi osztályra, akkor persze egyik sem tud a magyaron kívül bármilyen nyelvet beszélni, így te szívod be majd a negatív kérdőívet, amit az ügyfél visszaküld a nyújtott szolgáltatásról, ami neked kb. 20-30 ezer Ft-odba kerül. Persze senki nem törli el ezt a visszajelzést még annak ellenére se, amikor ők is tudják, hogy ez nem a te hatásköröd. Jól kellett volna pozicionálnod, hogy ne jöjjön vissza a kérdőív. Ez a válasz. Bumm...

2, Az emberekkel való beszélgetés nekem nem jelent gondot

Igen, az elején nem is jelentett gondot, amikor viszont ezredjére mondod el, hogy hogyan kell újraindítani a telefont vagy hogyan kell biztonsági mentést készíteni, akkor az egy kicsit fárasztó tud lenni. Oké nem a szegény ügyfél tehet róla, vagyis de, ő is tehet róla. Kikereshetné a választ a Google-ben, mert a márka honlapján fent van a kérdések 70 %-a, így eleve hülyeséggel vagy alap dologgal fel sem kéne hívni, de persze egyszerűbb telefonálni, mint utánanézni. Ezt pár hónapig simán lehet tűrni, de amikor tényleg már ezredjére mondod el ugyanazt és az ügyfél még mindig nem érti, de nagyon nagyon nem érti és még a menübe se tud belépni és azt kéri, hogy lassabban mondjad, mert ez neki túl gyors, akkor jön el az a pont, hogy megnyomod a "mute" gombot és elküldöd a hívó félt egy melegebb éghajlatra. 

Persze voltak nagyon kooperatív ügyfelek is, akik felhívtak egy normális kérdéssel vagy egy valós problémával, elmondtam, megoldottuk pár perc alatt és mindenki happy volt, majd jött számomra a pozitív értékelés. Azért ilyenből is volt jó pár. 

És a környéket is nagyon szerettem, ahol éltem...

3, Én nem csalok, akkor inkább nem kell bónusz

Nem minden hívásra, de a hívások bizonyos százalékára kiment egy kérdőív, melyben az ügyfél arról nyilatkozott, hogy mennyire volt megelégedve a nyújtott szolgáltatással. Ezek alapján kaptuk a bónuszt, ha a pozitív (a semleges már negatívnak számít) kérdőívek aránya legalább 90 %-os. 

Az elején még könnyen túlteszed magad, hogy bejött egy negatív visszajelzés arra, hogy a mérnökök még mindig nem válaszoltak az ügyfélnek, ami persze nem a te hatásköröd, de te vagy a szerencsés, akihez befutott az értékelés, így ugrott a bónuszod. 

Majd még a következőnél is elfogadod, hogy neked kellett volna jobban pozicionálni a cég szarját, amikor nem tudnak kiadni egy normális szoftvert, ezáltal te kapsz egy semleges visszajelzést, amibe le is van írva, hogy veled nagyon meg volt elégedve, de a cégnek ejnye-bejnye. 

Még akkor is magadra vállalod a szart, amikor azért ugrott a bónuszod, mert miért nincs vidéken szerviz lehetőség, habár te a szoftveres támogatás vagy, de ok máskor ezt jobban kihangsúlyozod, hátha nem jön be (de be fog) több semleges vagy negatív visszajelzés hasonló hívásról.

Következő negatív visszajelzésed egy olyan ügyről jön, amikor a kedves ügyfél beállított olyan jelszavakat, amiket már rég elfelejtett, fontos adatai vannak, de biztonsági mentése persze nincsen és állítsd vissza az adataid, amire ő is tudja, hogy nincs lehetőség, de szemét cég meg szemét ügyintéző nem segít, bónuszod (jobb esetben csak egy része) meg persze ugrott.

Ekkor rájössz, hogy miért ilyen nagy itt a fluktuáció és miért mondták azt a már másik cégnél dolgozó volt kollégáid, hogy ezt a munkát nem lehet becsületesen csinálni, majd úgy döntesz, hogy ezután véletlenül félrehallod az ügyfél adatait...

Majd rájössz, hogy nem csak neked van eleged, hanem a csapat 80 %-a is véletlen bele szokott hallani egy pontot oda, ahol nem volt, vagy a "t" betű helyett "d"-t, stb. 

Ja, és közben volt egy "főnök" csere is, amikor is egy 21 éves zöldfülű lány kerül be főnöknek, aki egyébként szintén utálta ezt a munkát az az 1-2 hónap alatt, amikor még neki is ezt kellett csinálnia, de hirtelen nagyon lojális lett a cég felé és most a csapatot b*szogatja, hogy miért csalnak és minden erejével azt követeli rajtunk, amit ő is nagyon utált csinálni. Bravo. Ezt vagy a fenyegetés eszközével teszik meg a cég felsőbb vezetőségével együtt, ami úgy néz ki, hogy ha sok negatív kérdőíved van akkor kapsz pár hetet, hogy ezen javíts egyébként pedig lehet, hogy ki leszel rúgva, illetve minden héten elmondja, hogy mennyire szarok az eredmények és egyre csak szarabbak. Persze kérdőív nem lesz eltörölve még akkor sem, ha nem a te hatáskörödre jött a visszajelzés. Ja, és ha 3-szor csak 8:01-re értél be azaz késtél egy percet vagy véletlenül elvesztettél egy hívást mert épp az orrodat vakartad vagy rád jött a lábgörcs, akkor kapsz egy írásbeli figyelmeztetőt is. 3 írásbeli után meg kirúgnak. 

Legalább az irodaház kívülről jól nézett ki

Így próbálj meg motivált maradni, hogy egyik oldalról a kedves ügyfelek elveszik a bónuszodat a hülye kérdéseikkel, a másik oldalról meg a cég b*szogat. 

De ha még jók is az eredményeid, akkor is találnak valamit amivel beléd lehet kötni, például miért csak 8 percet vagy a vonalban, vagy miért beszélsz fél órán keresztül az ügyféllel, vagy miért nem mondtad neki, hogy jajj nagyon együtt érzek a problémájával (khm.., khm...). 

Pozitív dolgot azt viszont itt ne várjál, az itt nincs. 

És akkor csodálkozik is valaki azon, hogy miért füvezik meg iszik a fél banda? Inkább azon lehetne csodálkozni, hogy én miért nem tettem ugyanezt (az utazási célom miatt, mivel mindig az lebegett a szemem előtt).

A szemed előtt látod, hogy a jó képességű kollégáid hogy csúsznak le a lejtőn...

Ekkor legyél motivált és beszélj kedvesen az ügyféllel még akkor is ha ótvar nagy hülyeséget kérdez, mert mindig az ügyfélnek (és a cégnek) van igaza...

Az utolsó csepp a pohárba

Az utolsó napjaim egyikén a "felügyelőnk" behívott az irodába és jól lecseszett, hogy miért beszélek unottan az ügyfelekkel és miért nem végzem el rendesen a munkámat (ami végül is igaz, hiszen rohadtul elfáradtam ebbe a sok butaságba). Válaszolni nem nagyon tudtam, hiszen tisztában voltam vele, hogy a munkaköri leírás alapján neki van igaza és egyébként is itt mindig a cégnek van igaza te kussoljál. 

Nem baj, összehúztam a fogam és visszaültem a székembe, hogy várjam a következő "nagyszerű" hívást. 

Nem is kellett sokat várni, bejött az magától, egy kedves doktornő (tényleg az) hívott, akinek problémái voltak az egyik készülékével, melynek lefrissítette a szoftverét. Én visszakérdeztem pár kérdést, tök kedvesen (meglepően), hiszen csak az út lebegett előttem és az, hogy ezt a 3 hónapot ki kell bírni, majd a doktornő elkezdett velem ordibálni. "Adjon ide valakit, aki látott is már ilyen készüléket és nem kérdez vissza hülyeségeket. Mi is a neve? Mondja el a nevét. Teszek róla, hogy maga már ne dolgozhasson itt sokáig" Még arra volt lélekerőm, hogy bemondjak valami kamu nevet, majd a doktornő miután megismételte az előbb hallott nevet magától letette.

Ekkor bennem meg annyira felment a pumpa, hogy lélegezni alig bírtam, felálltam és hazamentem (akkor még csak a prágai albérletembe), majd 1-2 napig agyaltam, hogy mi legyen és arra a döntésre jutottam, hogy bármi legyen én felmondok, mert rohadtul elegem van ebből a munkából...

És ekkor jött a hajó...
http://www.hobbimazutazas.hu/2016/08/elet-hajonavagy-baratok-kozt-valosagban.html

Következő bejegyzésben leírom, hogy mit tanultam ez az időszak alatt.


--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Ha tetszett a bejegyzés, akkor kövess a Facebookon is!