2016. május 17.

A középszerűség

Az alábbi cikkel nem áll szándékomban senkit sem megsérteni. Nem azért írom, hogy bárkit is megbántsak vele, hanem éppen ellenkezőleg. Igazából magam ellen is beszélek ezzel a cikkel, hiszen én se azt csinálom, amiben igazán jó vagyok. Sőt...Én se tudom, hogy miben vagyok igazán jó, viszont mindenkit biztatni szeretnék, hogy találja meg azt a tevékenységet, amiből a legtöbbet tudja kihozni, mert a mocsárban való megragadás egyenes út a boldogtalansághoz. 

Forrás: boldogsag.hu

Fél év múlva ilyenkor már csak pár nap fog elválasztani a bangkoki repülőjáratomtól és életem eddigi legnagyobb kalandjától. Pénzügyileg 2015 augusztusa óta készülök erre az útra, de az ötlet már kb. 2014 körül kipattant a fejemből. 

Közel 9 hónap telt el azóta, hogy elkezdtem pénzt gyűjteni az útra. Az első fél év nagyon gyorsan eltelt. Szinte észre se vettem. Most viszont már kín szenvedésnek érzem ezt a hátralévő 5,5 hónapot. Ennek az az oka, hogy a munkámmal se vagyok kibékülve, illetve azzal a közeggel sem, ami az időm nagy részében körülvesz. 

A munkával eleinte még csak-csak elvoltam, viszont a közeg...hogy is fogalmazzak szépen...nem olyan, mint pl. Lisszabonban az Erasmus szakmai gyakon volt és ez egyre jobban zavar. 

Tavaly novemberben backpacker Bori csinált egy kérdezz-feleleket a blogján, amire megfogalmaztam én is egy kérdést, ami így szólt:

Hogy kezeled azokat az embereket, akik egyáltalán nem utaztak és nem is érdekli őket az egész, ezáltal teljesen más világlátásuk/nézőpontjuk van, mint a tiéd, viszont nem tudod kikerülni a társaságukat iskolai/munkahelyi egyéb kötelezettségek miatt.

Bori válaszát itt találjátok: http://www.backpacker.hu/a-nem-utazokrol/

Közben kicsit átgondoltam ezt az egész témát és rájöttem, hogy nem azzal van a bajom, hogy valaki nem utazik, hanem azzal, ha valaki megragad egy szinten és semmilyen célja nincsen, ami előre vinné az életben és motiválná a mindennapokban. 

Az utazás nem csak azért jó dolog, mert élményekkel gazdagodik tőle az ember, hanem azért is, mert szélesíti a látókörét és a gondolkodását a világról, megismeri és folyamatosan fejleszti önmagát, viszont az utazás nem való mindenkinek. Valaki már kicsi korától tudja, hogy ő mivel szeretne foglalkozni az életében és kitart mellette élete végéig. Neki az utazás biztos, hogy nem ugyanazt jelenti, mint nekem, amivel semmi gond nincs. Az ilyen embereket nagyon csodálom és nagyra tartom őket. 

A gond szerintem ott van, amikor valaki belenyugszik a saját "sorsába", hogy ő szerencsétlen, belőle nem lesz semmi és nem is tesz érte semmit, hogy legyen valaki. És ez a hozzáállás számomra nem motiváló. Én nem szeretek időt tölteni ilyen emberekkel, mert az ilyen emberekkel való kommunikáció engem nem visz előre, én pedig előre szeretnék haladni nem csak ácsorogni. 

Mióta visszaértem Prágába az olaszországi illetve máltai utazásomról, ez az érzés különösen megsokszorozódott bennem, hiszen a hostelban olyan emberekkel találkoztam, akik számomra érdekesek voltak. Az egyik hétvégén kb. elsírtam magam az egyik lakótársamnak, hogy én nem szeretek már itt lenni, vagyis pontosabban a munkámat nem szeretem. 

Azt még hozzátenném, hogy én nagyon nehezen barátkozok. Nincs is sok barátom, viszont nincs is szükségem sok barátra, hanem inkább csak minőségi barátokra, de arra szükségem van, hogy a környezetemet motiválónak találjam. Nem feltétlen 100 barátra van szükségem, hanem arra, hogy ha körülnézek azokon az embereken, akik körülvesznek azt tudjam mondani, hogy ejha, na ez letett valamit az asztalra. 

És itt nem feltétlenül az utazásról beszélek...

És, hogy akkor mégis kik azok, akikre felnézek, csak hogy hozzak pár példát...

Anyára, aki túl az 50-en már legalább 20 félmaratont lefutott és az a foglalkozása, amiben hisz és mindig is az akart lenni. 

Apára, akitől ha megkérdezem, hogy melyik bolygók vannak a Jupiter mellett vagy melyek a felvidéki bányavárosok, akkor nem kell neki lexikon vagy Google, hanem fejből megmondja. 

Az egyik barátnőmre, aki annyira komolyan veszi a fitnesst, hogy már a kávéhoz adott pici kekszet se eszi meg és kitart a szenvedélye, a sport mellett már évek óta. 

Az unokatesómra, aki saját önerejéből olyan életet épített föl magának műszaki mérnökként Németországban, amit csakis saját magának köszönhet. Nem apuci, anyuci nyomta be egy jó munkahelyre. 

A már említett barátnőm családjára. Apukája számtalan félmaratont és maratont lefutott és jó pár Kinizsi 100-as teljesítménytúrát is megtett. Anyukája is futott már maratont. Öccse pedig a mellett, hogy kitűnő eredményekkel végezte el a műszaki egyetemet, mellette több zenekarban is zenél, forma 1-es versenyautót épít és a világ több pontján is megfordult már bizonyos ösztöndíj lehetőségekkel. 

Egy másik barátnőmre, aki elhatározta magát a karrierje mellett és szorgalmasan építgeti azt. 

Az unokatesóm legjobb barátjára, aki már egy elismert zongorista 27 évesen. Már New Yorkban is volt koncertje és egyébként zenét is komponál. 

Az egyik lányra, akinél Couchsurfingeltem, aki a magyaron kívül felső fokon beszéli az angolt, spanyolt és a katalánt, mellette pedig még franciául is tanul. 

Egy volt szaktársamra, akinek német barátja Ausztriában dolgozik és vért izzadott, mire sikerült találnia egy logisztikai szakmai munkát Ausztriában, hogy összeköltözhessenek. Most az aviation businessben dolgozik és a repülőgépszárnyak wingleteinek a gyártásán dolgozik. 

Az egyik lisszaboni volt kollégámra, aki azt hitte, hogy Erasmus tanulmányai alatt görögül lesznek a tanórák, ezért fél év alatt megtanult görögül. 

Egy másik lisszaboni volt kollégámra, aki egy szemeszteren át tanult Etiópiában. 

Egy másik lisszaboni volt kollégámra, aki magának leszervezte, hogy kimehessen az USA-ba valami diák vízum keretében dolgozni egy szörf boltba és egész nyáron a beachen tolta, most pedig épp Ausztráliában nyomul és fotózni tanul. 

Egy volt Erasmusos társamra, aki látássérült, így nehezen megy neki a kottából olvasás, így fejből nyomja a hihetetlen zeneszámokat zongorán és mellette gyönyörűen énekel (majd elsírtam magam, amikor hallottam)

Egy másik Erasmusos társamra, akinek elmondtam, hogy milyen király ez az utazgatás, majd egyedül lement pár napra Horvátországba és szőlőkben és nyaralókban aludt, napközben meg snorkerlingezett. 

És akkor nem is sorolnám már tovább, habár rengeteg embert tudnék még felhozni...

Nem mondom, hogy a jelenlegi környezetemben senkiben nincs olyan, amire felnéznék, mert ez nem igaz, csak azt veszem észre, hogy az emberek többnyire beragadtak egy olyan semleges állapotban, ami azért annyira nem is rossz, de nem is jó...

És, hogy én jó helyen vagyok-e? Nem. Én se vagyok jó helyen. Nem tudom magamból itt kihozni én se, amit szeretnék. Nem lehetnek saját ötleteim, mert egy call centerben milyen ötlete legyen az embernek? Az elején még elvoltam vele, amíg tanultam valami újdonságot. Már semmilyen újdonság nincs. Belefáradtam, hogy 100-szor kell elmondanom ugyanazt. 

Egy dolog vigasztal, az, hogy nem sokára indulok. Minden nappal közelebb kerülök az úthoz és azt most megfogadom, hogy ha megint munkakeresésre kerül a sor, körültekintően fogok választani. Belefáradtam abba, hogy nem élvezem a munkám. Olyan dolgot szeretnék csinálni, amit élvezek. Még én se tudom, hogy mi az, de remélem egyszer megtalálom...

Ma egyik kollégám ezt mondta nekem, amin elgondolkodtam...

Zsófi, ne hidd azt, hogy az a társaság, akire vágysz majd csak úgy magadtól köréd kerül. Neked kell kialakítanod, hogy olyan társaságba kerülj, amilyenbe szeretnél. Nem ezekkel az emberekkel van a gond, hanem azzal, hogy te nem vagy jó helyen...

Egy felől egyetértek vele... Tényleg nem vagyok jó helyen, azt viszont nem értem meg, hogy az emberek mért nem próbálnak meg változtatni. Elég sok jó képességű kollégám van, akik sokkal többet kihozhatnának magukból, de nem tesznek semmit. Nem szeretnék senkit sem megítélni, csak egyszerűen, mint kívülálló nekem így tűnik. 

Remélem senkit nem bántottam meg a bejegyzéssel. Nem állt szándékomban. Én hiszem, hogy minden emberben van valami érdekes és ahogy Szendi Gábor is szokta írni, mindenki zsebében ott van a marsallbot, csak valahogy nem mindenki tanulta meg még használni. Hozzátenném, hogy egyelőre én sem, de az a célom, hogy minél hamarabb megtanuljam. 

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Ha tetszett a bejegyzés, akkor kövess a Facebookon is!


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése