2015. december 8.

Bakancslista 2016

Újra itt a december, úgyhogy megint írtam egy olyan bakancslistát avagy elérendő célok listáját a következő évre, mint amilyet tavaly is

1, Elmenni Máltára és meglátogatni az éppen ott élő barátnőmet

Április 13-18-án jártam Máltán. Nagyon jól éreztem magam, örülök, hogy sikerült kijutnom és közel 1 év után újra tudtam találkozni a barátnőmmel.

A máltai utazásomról az alábbi bejegyzésben írtam:
http://www.hobbimazutazas.hu/2016/05/6-nap-maltan.html


2, Futni egy félmaratont az év első felében

Június 25-én futottam egy félmaratont Olomoucban, Csehországban.

3, Futni egy félmaratont az év második felében

Július és december között futni egy másik félmaratont egy másik helyszínen.

Ez nem jött össze.

4, Október végéig lefogyni 10 kg-t

10 hónap alatt leadni 10 kg-ot. - 1 kg/hó.

Ez félig jött össze. 10 kilót nem sikerült lefogyni, de 5-öt igen. De ennek is örülök, úgyhogy ezt kizöldelem :)

5, Év végéig összegyűjteni legalább 1 millió Ft-ot

Ezt már igazából elkezdtem, idén év végig kb. 350 ezer már meglesz, de továbbra is pénzgyűjtés, pénzgyűjtés, nadrágszíj meghúzása, hogy majd utazgathassak szabadon erre-arra.

Ez már most megvan 2016 júniusában, de persze lesz még bőven kiadásom, (repülőjegyek, felszerelés) úgyhogy kicsit módosítok; mielőtt elindulok november végén az útra, akkor legyen legalább 1 millió Ft költőpénzem.

November 24-én átszámítva kb. 1,5 millió Ft-tal indultam el. 

6, Év vége fele elindulni egy pár hónapos utazásra DK-Ázsiába

És addig maradni, ameddig a pénzem engedi.

November 24-én elindultam.

7, 27. születésnapomat egy trópusi helyen ünnepelni

Szenteste előtt születtem egy nappal, úgyhogy egyelőre még a 26-ot fogom ünnepelni, de jövőre melegben szeretnék szülinapozni illetve karácsonyozni. (Főleg, hogy idén még karácsonykor is dolgozni fogok.)

A szülinapomat a trópusi Malajziában, 31 fokban, Kuala Lumpurban ünnepeltem. Erről itt írtam.

8, Minden hónapban legalább egyszer elmenni egy új helyre (nem feltétlenül új országba)

Országon belül-kívül, valamerre. Eddig nem sok helyre mentem el Csehországban, ha már itt vagyok meg kéne nézni pár helyet.

Hát ez se 100 %-os, de majdnem, úgyhogy kizöldül ez is :)

Január: Konopiste


Február: Kutna Hora


Március: prágai állatkert


Április: Bari óvárosa, Málta


Május: Teletín, Vyhlídka Máj


Június: Brno - Lednice - Olomouc



Július: Amszterdam. Habár csak a pályaudvar környékét láttam, viszont nagyon megtetszett a város hangulata, úgyhogy egyszer még vissza akarok menni és jobban körülnézni. 



Augusztus: Magas Bakony teljesítménytúra - habár itt már jártam 3 éve



Szeptember: Ekkor nem voltam sehol

Október: Ekkor sem

November: Thaiföldön elég sok helyen



December: Thaiföld, Malajzia



9, Levágatni a hajam rövidre

Igazából mindig ugyanolyan a hajam már vagy 6-7-8 éve. Talán egyszer volt ez alatt nagyon rövidre levágatva. Jövőre kicsit újítani kéne megint.

Áprilisban levágattam a hajam. Eleinte fura volt, hiszen nagyon rég nem volt ilyen rövid, de már megszoktam, sőt megszerettem. Utazás előtt is tuti, hogy levágatom rövidre. 


10, Ledolgozni az 1 éves szerződésemet Prágában 

Le kéne már dolgoznom egy teljes évet valahol nem össze-vissza váltogatni. Végül is szeretek itt Prágában lakni, szeretem a lakást, ahol élek, a lakótársaimat, a melóval meg nagyjából elvagyok.

Habár eredetileg 1 év 3 hónapot akartam volna maradni, viszont a végére nagyon megutáltam a munkát, de pont egy évet azért sikerült lehúzni. 


--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Ha tetszett a bejegyzés, akkor kövess a Facebookon is!


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése